Halloween: ami szembesít a félelmeinkkel

A kelta–germán hitvilágból az angolszász kultúrába került ünnep mára Magyarországon is elválaszthatatlan a horrorfilmek nézésétől.

Pusztamonostor, 2010. október 28. Kifaragott halloweentök Jenes Tamás őstermelő kertjében 2010. október 27-én a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Pusztamonostoron. A kelta kultúrából eredő halloween a boszorkányok, kísértetek és egyéb szellemek ünnepe, amelyet minden évben október 31-én, mindenszentek előestéjén ünnepelnek, ma már nem csak az angolszász országokban. MTI Fotó: H. Szabó Sándor

A halloween, a kelta–germán hitvilágból az angolszász kultúrába került ünnep mára Magyarországon is elválaszthatatlan a rémtörténetek előadásától, a horrorfilmek nézésétől. Röviden bemutatjuk a sorozat néhány darabját, amely sokat tett érte, hogy így legyen.

Az eredeti: A rémület éjszakja (1978)

Sötét képmező, néhány hang eltéréssel ismétlődő, vibráló zene, a főtéma alatt mélyen meghúzódó, baljós morgás, majd egy töklámpás baljós vigyora – így kezdődik minden idők egyik legsikeresebb horrorfilmje, az 1987-as Halloween – A rémület éjszakája.

Egy POV (point of view, vagyis adott nézőpontból felvett) jelenetsor – amely a vásznon úgy hat, mintha a néző az adott szereplő szemével látná a történéseket – bemutatja, amint valaki behatol egy átlagos amerikai kertvárosi házba, a konyhában magához vesz egy széles pengéjű kést, majd felballag az emeletre, maszkot húz magára, és halálra szúr egy kamaszlányt.

E sokkoló felvezetés után aztán a kamera külső nézőpontra vált, és feltárja, hogy a tettes egy angyalarcú, szőke kisfiú, a hatéves Michael Myers, aki épp a nővérévvel, Judith-tal végzett az imént! A gyerek a Smith’s Grove-i elmegyógyintézetbe kerül, ahonnan tizenöt év elteltével – 1978. október 30-án – megszökik. Pszichiátere, Dr. Loomis meg van róla győződve, hogy a szülővárosába szeretne visszajutni, hogy ott folytassa, ahol másfél évtizeddel korábban félbehagyta...

E bevezető után a tizenegyedik percben megismerjük a film főszereplőjét, a középiskolás Laurie Strode-ot, akit édesapja – a helyi ingatlanügynök – megkér, hogy a gimnáziumba menet dobja már be a Myers-ház postaládájába az épület kulcsát: délelőtt jön egy ügyfél, akinek szeretné megmutatni a házat. Laurie így is tesz. Csakhogy Michael ekkor már odabent rejtőzik, és meglátja a lányt – alighanem ekkor határozza el, hogy végez vele.

A felvezetés tehát a feszes történetmesélés és az atmoszférateremtés iskolapéldája – és ez csupán két tényező, ami azonnal szembeötlik. A többi számba vételekor elsősorban a forgatókönyvről és annak vászonra viteléről kell szólnunk.

Megalkotói, John Carpenter és Debra Hill nem pusztán halloween éjjelére helyezték a cselekményt – amikor a néphit szerint a holtak szellemei visszatérnek földi életük helyszíneire –, de Michael Myers karakterének megalkotásával emlékezetes antagonistát is társítottak hozzá.

Michael ugyanis nem pusztán a múltat megjelenítő, baljós alak, de minden emberi értelmet és érzelmet nélkülöző figura, Dr. Loomis szerint maga a gonosz. Michael ennek megfelelően maszkot visel, amely eltünteti az egyedi vonásait, és személytelenné, közönyössé teszi az arcát.

A film egyik legbeszédesebb jelenetében azt is megtudjuk, mi egy ilyen alak szerepe. Laurie éppen a gimnáziumban ül, irodalomórán, és bámul ki az ablakon. – A végzet valóságos dolog, kézzelfogható, amivel minden ember szembesül – mondja a tanárnő a tananyagról, egy bizonyos Samuels nevű szerző könyvéről –, és ekkor Laurie az utca túloldalán megpillantja az autót, amelyből Michael figyeli őt. – A sors engesztelhetetlen – teszi még hozzá a tanárnő, és a néző tisztában van vele, mit jelent mindez: Laurie sorsa maga Michael – az, hogy megütközzön vele, és megállítsa, ha sikerül.

Ám addig még csaknem egy óra van hátra. Ez idő alatt leginkább olyan lányok esnek áldozatul, akik nem tartóztatják meg magukat, ha a nemi életükről van szó. Noha Michael kriminalisztikai értelemben nem minősül szexuális bűnelkövetőnek, a szerelmeskedő tinédzserek látványára szélsőségesen reagál.

Persze, A rémület éjszakája nem elsősorban azért tartalmaz néhány meztelen jelenetet, hogy korhatáros besorolást kapjon. Carpenter e megoldással kívánta érzékeltetni, hogy könnyen kapható, bevállalós barátnőihez képest Laurie visszafogott és szabálykövető. Kiválóan tanul, szabadidejében rendszeresen vigyáz a szomszéd kisfiúra, Tommyra, vagyis tipikus jólány. Csakis egy ilyen karakter képes szembeszállni egy Michael Myers-féle, semmiféle gátat nem ismerő, szélsőséges bűnelkövetővel – hisz nem pusztán orvosi-biológiai értelemben tiszta és ártatlan, de erkölcsi értelemben is!

A negyedórás, emlékezetes összecsapás lezárásaként persze Dr. Loomis is megjelenik, de addigra Laurie-nek kedves, szelíd teremtésből a saját – és a rábízott gyerekek – életéért harcolni kész nővé kell változnia. Ezt az átalakulást öltözéke is szemlélteti: míg az elején szerényen öltözködő, harisnyát és garbót viselő bakfis, a végén kigombolt nyakú, felgyűrt ujjú, fehér ing van rajta, és a frizurája is más.

A rémület éjszakája Laurie esetében a felnőtté válásról szól. Bár külső tényezők elindította, erőltetett folyamatról és kikényszerített eredményről van szó (de végül is: mi a sors szerepe, ha nem éppen ez?), sikerült meghaladnia kamaszkori énjét.

Az első rész tehát – némely későbbi folytatásával ellentétben – egyáltalán nem az öncélú vérontásról szól, kiállítása pedig illik az átgondolt, többrétegű történethez. Ez leginkább annak köszönhető, hogy Carpenter – aki nem pusztán forgatókönyvíróként és rendezőként, de zeneszerzőként is dolgozott az alkotáson – nem hagyta, hogy a szűkös költségvetés a vizuális megvalósítás rovására menjen. Ehelyett inkább erényt kovácsolt a szükségből, és alacsony költségigényű, ám kreatív képi megoldásokat alkalmazott.

Ilyen például, hogy túlnyomórészt belső tereket mutat, és – amíg csak teheti – inkább sejtet és utal, mintsem mindent leplezetlenül a néző arcába vágna. Az ily módon létrehozott, nyomasztó légkör a fenyegetés fokozódásával egyre súlyosabbá válik, melyben a képek mellett a már említett – szintetizátoron létrehozott, gyakori ismétléssel dolgozó, minimalista jegyeket mutató – kísérőzenének is fontos szerep jut.

Mindezek miatt a ’78 őszén bemutatott Halloween – A rémület éjszakája elsöprő sikert aratott a mozikban: 325 ezer dolláros gyártási költségéhez képest 47 milliós bevételt ért el világszerte, és nem csupán minden idők egyik legtöbbet jövedelmező filmjévé vált, de máig érezhető hatást gyakorolt a horrorfilmre.

Noha előtte is készültek hasonló eszközökkel dolgozó, mániákus bűnelkövetők tetteit bemutató darabok – A texasi láncfűrészes mészárlás (1974); Fekete karácsony (1974); Alice, édes Alice (1976) –, a nyolcvanas években tetőző slasherhullámot a Halloween kiugró eredménye indította el.

A „vagdalkozó”, „kaszabolós” alzsáner olyan darabokból áll, melyekben az általában maszkot viselő, elpusztíthatatlan (sorozat)gyilkos látszólag véletlenül választja ki áldozatait, hogy aztán valamely szúró- vagy vágófegyverrel fossza meg őket az életüktől.

A Péntek 13.-filmek Jason Voorheese, a Rémálom az Elm utcában Freddy Kruegere jól láthatóan Michael Myers közeli rokonai, de A rémület éjszakája nélkül a Sikoly- vagy a Fűrész-széria sem olyan volna, amilyennek ismerjük.

Aligha véletlen tehát, hogy John Carpenter ezek után a horrorműfajban teljesedett ki, ahogy az sem, hogy az első rész után – olykor a közreműködésével, de inkább anélkül – újabb és újabb filmek készültek a Halloween-sorozathoz! Ezek közül most azt a kettőt mutatjuk be, amely a legszorosabban kapcsolódnak a nyitó epizódhoz.

Az újragondolt történet: Halloween (2007)

A 2007-es film a szériát nyitó első rész újramesélése, kissé módosított, átgondolt formában. Maga Carpenter javasolta forgatókönyvíró-rendezőjének – a heavy metal zenészként és horrorrajongóként is ismert Rob Zombie-nak –, hogy ne egyszerű remake-et készítsen, hanem alkossa meg a saját változatát: vigye bele a maga ötleteit, a saját koncepcióját.

Zombie meg is fogadta a tanácsot. Míg a ’78-as verzió készítői egyértelműen dehumanizálták Michael Myerst, ő minden eszközzel azon volt, hogy humanizálja, vagyis emberszerűbbé tegye. Ezért aprólékosan a néző elé tárja a történetét, ami Carpenter verziójából egy az egyben kimaradt.

Látjuk tehát, amint brutális és érzéketlen nevelőapja verbálisan bántalmazza, míg az idősebb srácok addig zaklatják az iskolában, míg el nem szakad nála a cérna. Vagyis itt Michael alapvetően a körülmények áldozata. De vajon mikor félelmetesebb egy alak? Ha csupán sejtünk róla ezt-azt, vagy ha minden, vele kapcsolatos apróságot a szánkba rágnak?

A következő hangsúlyos eltérés: Zombie nem spórol a vérrel, sem a nyílt színi gyilkosságokat bemutató képsorokkal. (Míg Myers az eredetiben alig néhány emberrel végez, itt körülbelül másfél tucattal!) A meztelenkedésből is jóval több akad, mint az eredeti verzióban, úgyhogy a nézőnek egy ponton az az érzése támad, hogy a kevesebb több lett volna.

A másik központi karakter, Laurie újraformálása és ismételt bemutatása már jóval kevésbé foglalkoztatta Zombie-t, mint Michaelé. Míg a ’78-as verzióban Jamie Lee Curtis tökéletes választás volt a szerepre, a csaknem harminc évvel később színre lépő Scout Taylor-Compton távolról sem az. A néző nemhogy nem hiszi el neki, hogy final girlként – vagyis utolsóként talpon maradt lányként, végső túlélőként – képes lesz szembenézni a szörnyeteggel, de egy idő után még az is nehezére esik, hogy hogy együttérezzen vele.

„Már-már vártam, hogy a végén elkapják azt a hisztis csajt. Borzasztó és kibírhatatlan volt az ordibálása és a béna szereplése”, osztja meg a benyomásait egy hozzászóló a Port.hu fórumán. Márpedig ha a befogadó nem képes azonosulni az áldozattal, mi több, ellene fordul, ott a rendező valamit nagyon elrontott a szereplőválasztás és a színészvezetés során.

Ami viszont a két szereplő egymáshoz fűződő viszonyát illeti, Zombie nemhogy elhagyott volna egy problémás elemet a korábbi Halloween-filmekből, de megtartotta és hangsúlyosabbá tette. Ezek szerint Laurie-t Strode-ék csak örökbe fogadták, a valódi neve – figyelem, most jön a meghökkentőnek szánt fordulat! – Myers!

E fejleménynek a ’78-as moziverzióban még nyoma sem volt, csupán később került bele a filmfolyamba. Hogy hogyan, annak történetét maga Carpenter osztotta meg a nyilvánossággal. Ezek szerint A rémület éjszakájának televíziós vetítési jogát megvásároló NBC az első rész után megkereste, hogy leadnák a filmet, csakhogy kiderült: a rendelkezésre álló időkerethez képest túlságosan rövid.

Carpenternek tehát néhány jelenet leforgatásával és utólagos beillesztésével ki kellett töltenie a fennmaradó perceket, és hirtelenjében semmi egyéb nem jutott eszébe, amivel megtehetné, mint ez a rokoni szál. („Szörnyű és ostoba ötlet volt”, mondta róla, és azt sem hallgatta el, hogy részeg volt, amikor rátalált.)

De a tévétársaság rábólintott a bővített verzióra, és minden további nélkül le is adta. Carpenter csak évekkel később, 1981-ben került kissé kellemetlen helyzetbe, amikor neki kellett látnia a második rész forgatókönyvének. Hogy fel ne borítsa a Halloween-univerzum belső rendjét, megtartotta és – a második rész cselekményébe illesztve – a mozik közönsége elé tárta az első rész bővített verziójába beszuszakolt elemet.

A testvéri kapcsolat a tévés változat adásba kerülése óta zavarja a sorozat rajongóit, hiszen alapvetően más fényben tünteti fel Michaelt, mint amelyben addig látszott. Így már nem a véletlen irányítja, és viselkedése sem teljesen megokolhatatlan, indokolhatatlan, hiszen immár egyértelmű, hogy azért tért vissza Haddonfieldbe, hogy a húgával is végezzen! Vagyis: Michael nem a kifürkészhetetlen sors, a vak végzet, hanem egy mániákus, vérszomjas rokon, ami nagymértékben csökkenti alakjának titokzatosságát, kiismerhetetlenségét.

Zombie tehát ezt a fordulatot emelte át a filmjébe. A néző azt hinné, hogy ez esetben legalább nyilvánvalóvá teszi, hogy Myers fiú miért akarja megölni a húgát – az ugyanis, hogy elmebeteg, és a családja összes tagját holtan akarja látni, kissé erőtlen magyarázatnak tűnik –, ám a film adós marad a válasszal. Itt ugyanis Michael nem akar végezni Laurie-val – több jelenet is utal rá, hogy ő az egyetlen a földön, akihez képes volna érzelmileg kötődni –, ám hogy pontosan mit szeretne tőle, arra nem kapuk feleletet.

A 2007-es film tehát már-már szájbarágósan didaktikus jelenetekben, továbbá erőszakban és meztelenkedésben gazdag, ám érdemi válaszokat és az eredetit jellemző, feszült atmoszférát nélkülöző alkotás lett, így alaposan megosztotta az addig készült Halloween-filmek rajongóit. Carpenternek – mint utóbb nyilvánvalóvá tette – nem igazán tetszett. Az volt a legfőbb gondja vele, hogy Zombie hús-vér figurát formált Michaelből, míg ő mindvégig úgy gondolt rá, mint valami feltartóztathatatlan, megzabolázhatatlan természeti erőre.

De az újragondolt változat így is megtalálta a maga táborát, és kereskedelmileg sikeresnek bizonyult, Zombie leforgathatta a folytatását is, amelyet azonban már nem követett újabb epizód (többek szerint szerencsére).

Vissza a kezdőponthoz: Halloween (2018)

Ha eljutott idáig, az olvasó már sejti, a sorozat belső kohéziója nem a legerősebb: az újabb és újabb részek több ellentmondással és következetlenséggel terhelték meg az univerzumát. Részben az utólagos rendteremtés, részben az alapok ismételt megerősítése végett készült el az eddigi utolsó Halloween-film, a nyitó epizód közvetlen folytatása, az eredeti bemutatójának negyven éves évfordulójához igazítva.

A 2018-as epizód ott veszi fel a szálat, ahol A rémület éjszakája elejtette, vagyis – merész megoldással – nemcsak a Zombie-féle újraértelmezéseket hagyja figyelmen kívül, de az azok előtt készült, összesen nyolc folytatást is!

Története szerint Michael a ’78-as vérfürdő után visszakerült az elmegyógyintézetbe – ahol negyven év alatt egyetlen szót sem volt hajlandó szólni senkihez –, Laurie pedig rögeszmés, idős hölggyé vált. Meggyőződése, hogy a visszajáró rém – aki többszörösen igazolta Tommy első részben mondott szavait, miszerint a mumust nem lehet megölni – előbb-utóbb ismét felbukkan az életében, ezért a különféle fegyverek mestere lett, hogy törleszthessen Michaelnek, a házát pedig erődítménnyé alakította, hogy menedéket biztosítson a szeretteinek.

Csakhogy a családja nem kér belőle: felnőtt lánya, Karen egyenesen zavart elméjűnek tartja, és nem tudja megbocsájtani neki, hogy tönkretette a fiatalkorát, ezért kerüli a társaságát. Unokája, Allyson ugyan hajlandó szóba állni vele, de nem hisz neki. Amikor Michaelt átszállítják egy másik intézménybe, ám útközben megszökik, a családja más füllel kezdi hallgatni a „habókos vénasszony” szavait, de lehet, hogy már késő: a halálos fenyegetést hordozó alak gyors tempóban közelít Laurie felé, hogy befejezze kettejük lezáratlan ügyét…

Azt, hogy negyven év elteltével valóban visszatérnek a gyökerekhez, a készítők az alapcsapat két meghatározó tagjának megnyerésével igazolták – ügyvezető producerként John Carpenter, az immár éltes Laurie Strode-ként Jamie Lee Curtis csatlakozott a stábhoz –, továbbá nyilvánvalóvá tették, hogy figyelmen kívül hagyják a rokoni szálat.

És a végeredmény részben valóra is váltotta a hír hallatán azonnal szárba szökő rajongói reményeket: erős, hatásos jelenettel nyit, és látványos fináléval zárul. Közben ugyan nem igazán lehetett izgulni Allysonért – pedig a megközelítésmódból az következne, hogy hasonló megpróbáltatásokban lesz része, mint annak idején a nagyanyjának –, és mintha a hatvanegy esztendős Michael sem volna annyira borzongató, mint huszonegy éves korában. A film azonban így is nézhető darab, ráadásul tartalmaz néhány hatásos utalást az eredetire.

Csaknem egy az egyben megidézi például a már említett iskolai jelenetet. Míg az első részben Laurie néz ki az osztályterem ablakán, hogy megpillantsa a Michaelt rejtő autót, itt Allyson teszi ugyanezt, és a nagyanyját látja, aki éppen rá vár. ’78-ban Michael zuhant az erkély korlátján a kertbe, hogy aztán Laurie-t félrevezetve eltűnjön, itt Laurie téveszti meg hasonló módon a támadóját.

De az új epizód nem pusztán megidézi az első részt, tovább megy annál: a fináléban a három nő – Laurie, Karen és Allyson – együtt, vállt vállnak vetve szállnak szembe a fenyegetéssel, és közben Allyson odáig megy, hogy a saját tőrével vágja meg Michael karját! A negyven éve ismétlődő séma tehát megváltozott, a szerepek felcserélődtek!

A lezárás ugyanakkor az egyik legnagyobb elégedetlenségre okot adó jelenet is. A nézők egy része ugyanis azt várta, hogy a készítők élnek az évforduló jelentette lehetőséggel, és negyven év, valamint – ezzel együtt – tizenegy film után egyszer s mindenkorra lezárják Michael vérgőzös ámokfutását.

A záró képsorok ehelyett csupán sejtetik a végkifejletet, de nem teszik egyértelművé.

Sokan alkotói megalkuvásként értékelték ezt a megoldást, az újabb, vélhetően ennél jóval gyengébb folytatások elkészítésének lehetőségét emlegetve. Noha jó darabig nem lehetett biztosat tudni, tavaly kiderült: a gyártó trilógiává bővíti a 2018-ban elkezdett történetet. A következő rész 2021, a záró epizód 2022 halloweenjén kerül a mozikba.

Úgy tűnik, Tommynak annak idején igaza volt: a mumust csakugyan nem lehet megölni – főleg, ha a producerek sem akarják: a sorozat eddigi tizenegy darabja összesen kilencvenmillió dollárba került, ugyanakkor világszerte hatszáznegyvenmilliót hozott.

Vagyis Michael Myers – ahogy maga a Halloween is – visszatér még, hogy szembesítsen bennünket a félelmeinkkel, és emlékeztessen: bárkiből lehet áldozat. A kérdés csak az, hogy pengéje tizenkettedszerre milyen mélyre hatol majd.