Ajándék, hogy belenézhetünk egy hajdanvolt, sikeres magyar színésznő szemébe, ajándék, hogy láthatjuk képmásait, arcait és álarcait, amikért – ez tudható, vagy sejthető – rengeteget küzdött. Láthatjuk kimerevített mozdulataik, gesztusaik, sminkjük, jelmezük, vagy épp hétköznapi öltözékük. Ajándék már az is, ha szemünk képes elidőzni ilyesmiken a gyilkos virtuális dömping közepette.
A magyar színházi élet épp egyik legizgalmasabb válságát éli.
Voltak már ennél valamivel izgalmasabb válságai is, mint mondjuk Laborfalvi Rózáék idejében, mikor a magyar nyelvű kőszínházi színjátszás puszta létjogosultsága volt a kérdés, de azért itt és most legyen az itt és most is érdekes, jól van, no… Azért erősen ajánlom mindenkinek, hogy a magyar színház jelenéről való felületes ítéletalkotás helyett vesse inkább tekintetét a színháztörténeti múzeum gyűjteményére. Csak a miheztartás végett. Hogy is biccentette oldalra fejét egy Tolnay Klári. Hogy viselte a jelmezét egy Mészáros Ági. Hogy grimaszolt egy Lukács Margit. Csak a miheztartás végett.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!