A Hazajáró újraindítja a magyarok közti természetes vérkeringést

Kilenc évad, 282 epizód. Tucatnyi elismerő díj és páratlan népszerűség határokon innen és túl. A Hazajáró című honismereti televíziós műsor készítői példátlan lelkesedéssel és küldetéstudattal szolgálják a nemzeti összetartozás ügyét. Céljuk, hogy sorozatuk „értágító” legyen.

Hazajáró Cimű Műsor Szerkesztői 20201117 Budapest Fotó Bach Máté Magyar Nemzet Fotó: BACHPEKARYMATE

Amikor, két év előkészület után 1979 nyarán Rockenbauer Pál elindult stábjával, hogy Másfélmillió lépés Magyarországon címmel leforgassa gyalogos országjáró ismeretterjesztő sorozatát az Országos Kéktúra útvonal mentén, aligha sejthette, hogy beírják nevüket a magyar filmgyártás történetébe. Ikonikussá vált sorozatuk célja az volt, hogy kedvet csináljanak a bakancsos túrázáshoz, hogy bemutassák a tájak szépségét, néprajzi és műemléki értékeit. Rockenbauerkék bátorságát bizonyította, hogy – noha nyilván számolniuk kellett felsőbb elvárásokkal – nem próbáltak hamisan idealizált képet festeni az ország környezeti állapotáról, a műemlékek helyzetéről, az akkor még fejletlen turisztikai infrastruktúráról. Általuk egy új televíziós műfajt ismerhetett meg a hazai közönség. Csak idő kérdése volt, hogy a zászlót valakik felemeljék és tovább vigyék. A Hazajáró megtette.

Erre azonban harminckét évet kellett várni. Az éppen kilenc éve, 2011 őszén indult és azóta 282 epizódot megélt Hazajáró sorozat az első és egyetlen, amely műfaját és céljait tekintve összemérhető Rockenbauerék vállalkozásával.

Sőt, tartalmi és esztétikai szempontból talán át is lépte annak korlátait. A Duna Televízióban indult, a közmédia 2016-os átalakítása óta pedig az M5 csatorna programjában szereplő turisztikai-honismereti produkciót nem véletlenül ismerték el kilenc év alatt egy tucatnyi díjjal.

A Hazajáró című műsor szerkesztői Fotó: Bach Máté

A 26 perces részek mindegyike egy-egy két-három nap alatt gyalog bejárható tájegységet mutat be elcsatolt területekről. (Az ausztráliai magyar diaszpóráról szóló epizódjaikról készült interjúnkat itt lehet elolvasni.)

A kamera a stábhoz tartozó két hátizsákos turista (Kenyeres Oszkár szerkesztő, Pintér János, majd a II. évadtól Jakab Sándor) útját kíséri végig részben narrátor (Tokaji Csaba), részben a szereplők élő hangját felhasználva.

A Moys Zoltán rendező és Schödl Dávid operatőr-társrendező által kialakított forgatókönyv-séma szerint a felkeresett helyszíneken szóba elegyednek helyi magyar emberekkel, akik olyan kulturális és történelmi érdekességeket mondanak el, amelyekről csak ők tudhatnak.

A stábot alkotó vállalkozás óbudai stúdiójában találkoztunk az alkotók közül Moys Zoltánnal és Schödl Dáviddal, akik éppen székely vendégeiket várták a hargitai Tusnádról. A falakon mindenfelé ajándékok, relikviák. Első ránézésre megállapítható róluk, hogy a határon túli magyar közösségektől valók. Mindegyiknek megvan a maga története, ahogy annak a százéves szekér-alkatrésznek is a falon, amelyről még Moys Zoltán rendező sem tudja megmondani, mire való, de kedves emlék valamelyik délvidéki forgatásról. Csakhamar megtudjuk, hogy a Hazajáró sorozat születése szorosan kapcsolódik a 2004-es, kettős állampolgárságról szóló népszavazáshoz, melynek kampányában ők oroszlánrészt vállaltak és ami fordulópontot hozott az életükbe.

– A kudarc nyomán világossá vált előttünk, hogy azok az átlagemberek, akik nem mentek el szavazni, vagy aljas szándékú politikusoknak felülve nemmel szavaztak, leginkább tudatlanságból tették. Ráeszméltünk, hogy kötelességünk a magunk filmes eszközeivel pótolni az ismerethiányt azért, hogy ők is nemzeti közösségünkhöz tartozónak érezhessék magukat. Nem hibáztatni kell őket, hiszen a diktatúra negyvenöt éve alatt módszeresen igyekeztek eltávolítani egymástól a szétszakított nemzetrészeket – meséli Schödl Dávid.

[embed]https://www.youtube.com/watch?v=2bcOdnej_QU[/embed]

Elmesélték, hogy filmeket forgattak a kárpátaljai várakról, Böjte Csaba gyermekotthonáról, majd 2011-ben volt arra lehetőségük, hogy megvalósítsák nagy tervüket és Hazajáró címmel szinopszist adtak be a Duna TV-nek. Ahogy egykor Rockenbaueréknek, nekik is a honismereti turizmus népszerűsítése volt a céljuk, de emellett a közösségépítés is. Mindenhol, ahol forgatnak, ismeretségek, barátságok szövődnek köztük és a helyi magyarok közt, akikkel aztán tartják is a kapcsolatot. Sőt, a műsor mellett időközben tizenkét hazafias turista egyesület részvételével létrejött Hazajáró Honismereti és Turista Egylet révén tudatosan össze is hozzák egymással a magyarokat: a székelyt a felvidékivel, a délvidékit a kárpátaljaival. Idén a járvánnyal dacolva 32 tematikus emléktúrát hirdettek, elnyerhető kupával.

– A sorozatnak és a turistaegyletnek közös célja, hogy újraindítsuk a magyar–magyar közti természetes vérkeringést, a Hazajáró szerepe pedig az, hogy egyfajta értágító legyen – veszi át a szót Moys Zoltán.

– Legmegrázóbb élmények a szórványvidéki forgatásokkor érnek minket. Jártunk egy olyan magyar református templomban a dél-erdélyi Hunyad megyében, ahol mindössze egyetlen idős magyar hívő maradt és csak miatta járt oda a tiszteletes istentiszteletet tartani. Amikor meghalt, a templomot bezárták. Felemelő, amikor ezzel ellentétes példát is be tudunk mutatni.

Amikor először jártunk a délvidéki Maradékon, már csak néhány idős magyar élt a faluban, Géza bácsi sírva harmonikázott: fájdalmasan énekelte, hogy elfogyunk. Aztán az utolsó utáni pillanatban odakerült egy lelkész és csodát tett, megfordította a folyamatokat. Karizmájának köszönhetően újra megtelt élettel a magyar közösség, a fiatalok pedig elvándorlás helyett elkezdtek helyben családot alapítani. Fontos, hogy pozitív példákat mutassunk be, mert ez nemcsak minket erősít meg, hanem őket is – mondta a rendező.

Hogy ez mennyire így van, erre példa az a kisgyerekes erdélyi család is, amely már áttelepült Magyarországra. Az egyik év karácsonyának másnapján kispesti lakótelepi lakásukban nézték a Hazajárót, melyben éppen falujuk, Vargyas szerepelt. Megszólalt benne egy helyi bútorfestő, aki szívbe markoló dolgokat mondott a hazaszeretetről.

A férfi és az asszony a látottak hatása alatt egymásra nézett és mindketten ugyanarra gondoltak. Amikor néhány héttel később gyereküket már a vargyasi óvodába íratták be, a kapuban összetalálkoztak a bútorfestővel és elmondták neki, hogy a Hazajáróban elhangzottak hatására tértek haza.

– Mindez nekünk is sokat jelent. Egy magunkfajta független tévés stáb számára ennél szebb visszajelzést elképzelni se lehet – szögezi le az operatőr-társrendező, aki elmeséli azt az élményét, amikor az erdélyi szórványban forgattak olyan vidéken, ahová sem turista, sem forgatócsoport nem látogat el soha. A magyar közösség tagjai nem is értették, mi érdekes lehet bennük, miért jöttek. Megmagyarázták nekik, hogy mert kíváncsiak rá, hogyan élnek a magyarok errefelé.

– Ők a ténytől, hogy kíváncsiak vagyunk rájuk – folytatja Schödl Dávid – értékesnek kezdték érezni magukat, fellelkesedtek, felpezsdült a fél falu, alig győztek a kedvünkben járni.

Az ilyen élményekért biztatunk minden túrázót, hogy ne csak a kirakathelyekre menjenek, hanem az elfeledett szórvány vidékre is! – mondta az operatőr.

– Megfigyeltem, hogy a szórványban élők olyanok, mint az anyag, amely miközben zsugorodik, egyre keményebbé válik. Akik a létszám zsugorodása ellenére is megmaradnak, azok sziklaszilárdan maradnak meg magyarnak – tette hozzá Moys Zoltán.

Ekkor befutottak a várva-várt barátok Tusnádról. Rafain Zoltán, akit három évvel ezelőtt egy forgatáson ismertek meg, lelkesen meséli vendéglátóinak, hogy a tőlük kapott Hazajáró-matricás pólót viselte Székelyföldön és az úton rendre megállították azt kérdezgetve: te is hazajáró vagy?

– Székelyföldön a lakosság 95 százaléka magyar csatornát néz, van belőle vagy tíz. De a Hazajárót, aki túrázni szeret, mindenki követi, várja, számontartja – mondja hozzátéve:

azért szeretjük, mert amikor nézzük, nemcsak Erdélyt, nemcsak Magyarországot, hanem az egész Kárpát-medencét otthonunknak érezhetjük.