Bár mondatai hosszúak (egyik-másik oldalakon keresztül folyik), Einar Kárason nyelvezete letisztult, a lényegre koncentrál, jól olvasható, igen irodalmi és fölötte érzékletes: „Nem tudta, mennyi ideje alhatott, amikor hangos dörrenésre ébredt, és úgy érezte, mintha repülne. Azok a szagok odalent, a piszkos matracok és a halnyálkától nyirkos ruhák áporodott bűze: az állott halszag a régi kátránnyal és dohányfüsttel keveredve már kezdte bántani az orrát és a torkát, és szédülés jelei mutatkoztak, Lárus úgy érezte, mintha fázna, pedig megizzadt a vastag takaró alatt.” Vagy pedig egyenesen ilyen (a Titanic halottairól szólva): „Feljönnek a felszínre, teli azzal a levegővel, amely a tenger ólomnehéz mélységeiből felemelkedve árasztja el őket, és talán a hasuk is kitüremkedik a szájukon, mint a vörös sügéré, éjszakánként még látom magam, ahogy a többiekkel együtt így húznak ki a vonóhálóval.”
Izgalmas, egzotikus, mégis a legmagasabb minőségű irodalom: nem beszélve arról, milyen érzékletesen és – épp a fenti érdemek miatt – hitelesen és újszerűen beszél ember és természet örök küzdelméről – csak ajánlani tudom hát a magyar olvasóknak a Viharmadarak című kötetet.
Einar Kárason: Viharmadarak. Fordította: Patat Bence. Magvető Kiadó, Budapest, 2020.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!