A történelmi belváros múzeumi negyedében álló neo-Bauhaus épület negyven négyzetméteres ablakában minden nap sötétedéstől vetítik a CHB Flashback című fotósorozatot, amelyet az utóbbi két év legizgalmasabb eseményein készített felvételekből válogattak össze, és kiegészítettek tervezett események előzeteseivel.

Fotó: Bujnovszky Tamás
A berlini magyar kulturális intézet vezetője, Nagy Márta közleményükben úgy fogalmazott, hogy „kiszínesítjük a szürke délutánokat és estéket, ugyanakkor ízelítőt adunk a jövő évi programból, amellyel a lockdown (járványügyi zárlat) után várjuk majd a közönséget”. A december 10-ig tartó vetítés sorozat a leghíresebb berlini sugárútról, az Unter den Lindenről is látható.

Fotó: Facebook
Az ablakban feltűnik majd a német színművészet legnagyobb alakjai közé tartozó Hanna Schygulla, aki a 2019-es Berlinale idején járt az intézetben, és Esterházy Péter hatalmas portréja, amely az író születésének 70. évfordulója alkalmából megrendezett német nyelvű felolvasóesten díszítette a CHB nagytermét. Látható még táncelőadás, koncert, kiállítások dokumentumai, és fehér alapon egy kis játék Trabant is, a 30 éve szabadon című emlékév részeként megvalósult fényperformance dokumentumaként – tájékoztat a CHB, amely
a járvány második hullámának megfékezésére egész Németországban bevezetett szabályok miatt a többi kulturális intézménnyel együtt ismét zárva tart, tevékenységét viszont nem függesztette fel. Az utóbbi hónapokban számos koronavírus-kompatibilis programot indítottak el, köztük A képek dialektikája című tárlathoz kapcsolódó hibrid vetítéssorozatot, amelynek következő rendezvényén, december 8-án Bacsó Péter A tanú című klasszikusa látható az intézet online filmklubjában.
Collegium Hungaricum Berlin
A Gragger Róbert által 1924-ben alapított CHB aktív része a berlini és német kulturális életnek, integratív, interdiszciplináris, a magyar és német együttműködéseket elősegítő programstruktúrával. A magyar állam által működtetett kulturális intézet 2016-tól a Külgazdasági- és Külügyminisztérium (ezt megelőzően a Balassi Intézet) fenntartásában van. Az eredeti épület 1945-ben szinte teljesen megsemmisült, Magyarország 1997-ben visszakapta a Dorotheenstrasse 12. alatti telket és a háborúban megsemmisült régi épület helyén 2007-ben avatták fel az új, Peter Schweger erdélyi szász származású építész tervezte új székhelyet. 1973-2000 között a berlini magyar intézet a Magyar Kultúra Háza néven tevékenykedett Kelet Berlinben az Alexanderplatz közvetlen szomszédságában található Karl-Liebknecht-Strassén.