Ha önök is hozzájutnak, kedves – ép vagy esetleg kisebb-nagyobb fogyatékkal élő – olvasók, meg fogják tapasztalni a folyamatos rá- és továbbgondolás folyamatát. Felmérhetik, hogy önök mit, illetve mennyit tudtak Roosevelt, Einstein avagy Churchill fogyatékosságáról. Mit, illetve mennyit Beethoven halláskárosodásáról? Mert ugyebár mindenki rávágja, kíméletlen egyszerűséggel, hogy Beethoven süket volt, Andrea Bocelli és Érdi Tamás vak és IV. György (a filmes és színpadi feldolgozásoknak – lásd A király beszéde – köszönhetően vált ez világszerte közismertté) dadogós, mert az élő beszéd nem „píszí”. De hányan tudják, hogy a zseniális zeneszerző fokozatosan veszítette el a hallását annak következtében, hogy tífuszon esett át? Hogy az 1770-ben született komponista halláscsökkenése 1801-re jelentkezett mindkét oldalon? Andrea Bocelliről már magzatkorában tudta édesanyja, hogy el fogja veszíteni a látását. De meddig látott? Hogyan veszítette el a látását? Milyen emlékei vannak a még látó korszakából? Vajon magától értetődő, hogy a zene felé fordult? Mi volt az az élmény, aminek hatására úgy érezte, hogy a komolyzene az a műfaj, ami őt is elbűvöli? Hogy ez az ő útja, amelyik a kis toscanai szülőfalujából a világhírnévig röpíti? Miért veszítette el a látását csecsemőkorában Érdi Tamás? Mekkora családi összefogás kellett ahhoz, hogy sikeres zongoraművész váljon belőle? Miért nem tanulhatott itthon a Zeneakadémián?