Fék nélkül, reménytelenül

A magyar filmtörténetre nem igazán jellemző, hogy valamiféle szürreális helyzetből indul ki az elmesélt történet, amelyet ráadásul mindenki teljesen természetesen fogad, illetve aki nem így, az is talál rá valamiféle – ha nem is mindig megnyugtató, de – reális magyarázatot. Pedig az, hogy Gárdos Péter 2001-es, Az utolsó blues című filmjében elromlik a fék, Isten büntetése. És az is az, hogy addig kell menni ezzel az elromlott autóval, amíg a főszereplő szembe nem néz önmagával.

Gárdos Péter Az utolsó blues című 2001-es filmje a magyar filmtörténet egyik legérdekesebb alkotása. Nemcsak azért, mert minden néző igazán át tudja érezni, milyen az, amikor egy autó nem áll meg, mert elromlik a fék, viszont szürreálisan megy tovább. Igazából még az elszabadult gépjármű ritmusára is rá lehet érezni, csak kormányozni kell, és kerülgetni a dolgokat. Szimbolikusan sem áll meg az autó, amibe beleült a főszereplő, mert egy olyan élethelyzetbe sodorta önmagát, amelyben nem lehet megállni. Tudjuk, érezzük, hogy ez az út a pokolba vezet, a Paudits Béla által megtestesített ördögi figura pedig magyarázatot is ad arra, miért jár a büntetés. A szabadsággal való súlyos visszaélésről van itt ugyanis szó.

Kulka János első nagyjátékfilmes szerepében látható a filmben, Gárdos Péter, az alkotás rendezője pedig jó érzékkel választotta a cinikus humorú legjobb barát szerepére Rudolf Pétert. Leginkább telefonon érintkeznek ők egymással, Kulka ugyanis vezet, csak vezet, fék hiányában nem is tehet mást. Kettősük Rudolf Péterrel a Fehér bohóc és Augusto kettősére emlékeztet. Az egyik látszólag tudja, mit csinál, a másik próbál neki segíteni, de inkább csetlik-botlik. A főszereplő figurája az élet szerencsésebb oldalán áll, de visszaél a helyzettel.

Zoli (Rudolf Péter) telefonon tartja az elszabadult autóban guruló barátjával a kapcsolatot
Fotó: Budapest Film

A filmben ábrázolt probléma ugyanis az, hogy olyan óriási nagy lett az ember szabadsága, annyira relatívvá váltak az erkölcsi normák, hogy azt gondoljuk, bármit meg lehet tenni. Az utolsó blues főszereplője két egymással párhuzamos életet él. Az egyikben jól menő budapesti üzletember, bár vagyonát éppolyan tisztességtelen módon szerezte, mint Jókai Mór Az arany emberében Tímár Mihály. A másik életben egy krakkói templomban fest freskót, nyugodt, harmonikus művészként dolgozik. Két fél élet, mindegyik önmagában teljes egész. Félelmetes Gárdos Péter felvetése, mert a néző a film felénél már-már meg is sajnálná a figurát, csak közben az motoszkál az ember fejében – a film szerencsére nem mondja ki –, hogy óriási öncsalása a főszereplőnek, hogy ő mindkét nőbe egyformán szerelmes. Meg is jegyzi a Rudolf Péter által alakított barát: nagyon örül annak, hogy ekkora szíve van neki, hogy egyszerre képes több nőt is igazán egyformán szeretni.

Gárdos Péter pálcát tör főszereplője fölött azzal, hogy nem menti meg. A nézőben pedig megfogalmazódik, hogy nem egy önmagát kereső szerencsétlen emberről van szó, hanem egy gazemberről, akinek esetében már csak arra kell rájönni: vajon miért és mikor lett ennyire tisztességtelen? A főszereplő ugyanis egyrészt lop (közös vagyont), másrészt hazudik (folyamatosan és mindenkinek), harmadrészt visszaél mások érzelmeivel (becsapja a szeretett nőket). A karaktert a feleség figurája árnyalja, aki szintén félrelép (valószínűleg érzelmi elhanyagoltsága, temérdek magányos estéje miatt), de ő folyamatosan küzd a lelkiismeretével. Benne még van nyoma az erkölcsi törvénynek. A kettős életet élő kalandor viszont nyomokban sem mutat némi kis érdeklődést sem a legfontosabb erkölcsi törvények iránt. Azt is mondhatnánk, hogy ő a legmodernebb kor (posztmodern kor utáni apokaliptikus állapot) hőse. A szabad ember. Neki soha nem kell rálépni a fékre, nem kell megállni, önismeretet gyakorolni, lélekkel és erkölccsel foglalkozni. Neki csak menni kell. Fék nélküli öngyilkos rohanásban, ledózerolva mindent és mindenkit, aki szembe talál jönni. A film végén a már halott apa kérdezi megidézett szellemként: – Meg se kérded? – így az apa. – Mit? – kérdezi a főszereplő. – Azt, hogy ki vagy te? – szegezi neki a kérdést az apa. Mire egészen pontos választ kap: – Azt tudom, hogy ki vagyok én. Mindannyian tudjuk.