A Kieselbach és az ACB Galéria együttműködésében klasszikusok és kortársak szerepelnek együtt Munkácsytól Bak Imréig, méghozzá olyan jeles gyűjtők társaságában, mint Weiss Manfréd vagy a Latabár család.
Kora szórakoztatóiparának koronázatlan királya Latabár Kálmán volt. Azokban az időkben egyértelműen ő számított a legjobban kereső magyar színésznek. A Figyelő című gazdasági lap egyik 1958-as számában olvashatjuk, hogy a Fővárosi Operettszínháztól kapott nyolcezer forintos fizetése abszolút csúcsot jelentett. Mögötte a könnyű műfaj másik két sztárja, Honthy Hanna és Feleki Kamill állt hétezres havi juttatással. A prózai színészek élbolyát többek között Tolnay Klári, Uray Tivadar, Gózon Gyula, Básti Lajos, Gobbi Hilda és Várkonyi Zoltán alkotta ötezer forint körüli bérekkel. Latabár Kálmán az 1950-es és ’60-as években az egyik legjelentősebb Munkácsy-kollekciót építette fel Budapesten. A katalógusok és a fennmaradt fényképek tanúsága szerint A leány tálcával mellett még legalább öt Munkácsy-kép lett az övé: két késői tájkép, az Éjjeli csavargók és a Zálogház vázlata, valamint a mester egyik legnagyobb méretű, magántulajdonban lévő alkotása, a most bemutatott, múzeumi rangú kompozíció, az Ecce homo.
Az Ecce homo Munkácsy utolsó, szanatóriumokban töltött évei alatt párizsi palotájában maradt. A művész ingóságainak árveréséről beszámoló Malonyay Dezsőtől tudjuk, hogy 1898. június 3-án került kalapács alá a magyar festőfejedelem képgyűjteményének java. A művek többségét Munkácsy műkereskedője, Sedelmeyer Zsigmond vásárolta meg, ám „néhány vázlatot egy párizsi, magyar származású úrnak” sikerült megkaparintani. Másfél évtizeddel később már szinte minden magyar műbarát tudta, hogy a festmény Sonnenfeld Zsigmond tulajdonába került. Sonnenfeld az első világháború végéig tartózkodott Budapesten, utána egy évtizeden át, 1929-es haláláig újra Párizsban élt. Kollekciójából a tízes és húszas években a legnagyobb magyar gyűjtők vásároltak: Kohner Adolf, Andrássy Gyula, Hatvany Ferenc éppen úgy, mint az Ecce homót egy 1918-as árverésen megszerző Schuler Gusztáv írószergyáros. A festményt Tauszig Róbert az Ország-Világ című lap tudósítása szerint 1958-ban apróhirdetés útján kínálta eladásra nem kevesebb, mint 55 ezer forintért. Ez az összeg akkoriban, a műtárgyak mesterségesen alacsony árai között példátlanul magasnak számított, hiszen a havi átlagkereset kevesebb, mint ezerötszáz forint volt, s a BÁV aukcióin a legdrágább képek is csak elvétve lépték át a húszezer forintos szintet. Nem véletlen tehát, hogy a mű következő tulajdonosa a korszak legjobban fizetett színésze, Latabár Kálmán lett.
