Klasszikusok és kortársak, Munkácsytól Bak Imréig

A Kieselbach és az ACB Galéria együttműködésében klasszikusok és kortársak szerepelnek együtt Munkácsytól Bak Imréig, méghozzá olyan jeles gyűjtők társaságában, mint Weiss Manfréd vagy a Latabár család.

Kora szórakoztatóiparának koronázatlan királya Latabár Kálmán volt. Azokban az időkben egyértelműen ő számított a legjobban kereső magyar színésznek. A Figyelő című gazdasági lap egyik 1958-as számában olvashatjuk, hogy a Fővárosi Operettszínháztól kapott nyolcezer forintos fizetése abszolút csúcsot jelentett. Mögötte a könnyű műfaj másik két sztárja, Honthy Hanna és Feleki Kamill állt hétezres havi juttatással. A prózai színészek élbolyát többek között Tolnay Klári, Uray Tivadar, Gózon Gyula, Básti Lajos, Gobbi Hilda és Várkonyi Zoltán alkotta ötezer forint körüli bérekkel. Latabár Kálmán az 1950-es és ’60-as években az egyik legjelentősebb Munkácsy-kollekciót építette fel Budapesten. A katalógusok és a fennmaradt fényképek tanúsága szerint A leány tálcával mellett még legalább öt Munkácsy-kép lett az övé: két késői tájkép, az Éjjeli csavargók és a Zálogház vázlata, valamint a mester egyik legnagyobb méretű, magántulajdonban lévő alkotása, a most bemutatott, múzeumi rangú kompozíció, az Ecce homo.

Munkácsy bibliai témájú vászna, az Ecce homo

Az Ecce homo Munkácsy utolsó, szanatóriumokban töltött évei alatt párizsi palotájában maradt. A művész ingóságainak árveréséről beszámoló Malonyay Dezsőtől tudjuk, hogy 1898. június 3-án került kalapács alá a magyar festőfejedelem képgyűjteményének java. A művek többségét Munkácsy műkereskedője, Sedelmeyer Zsigmond vásárolta meg, ám „néhány vázlatot egy párizsi, magyar származású úrnak” sikerült megkaparintani. Másfél évtizeddel később már szinte minden magyar műbarát tudta, hogy a festmény Sonnenfeld Zsigmond tulajdonába került. Sonnenfeld az első világháború végéig tartózkodott Budapesten, utána egy évtizeden át, 1929-es haláláig újra Párizsban élt. Kollekciójából a tízes és húszas években a legnagyobb magyar gyűjtők vásároltak: Kohner Adolf, Andrássy Gyula, Hatvany Ferenc éppen úgy, mint az Ecce homót egy 1918-as árverésen megszerző Schuler Gusztáv írószergyáros. A festményt Tauszig Róbert az Ország-Világ című lap tudósítása szerint 1958-ban apróhirdetés útján kínálta eladásra nem kevesebb, mint 55 ezer forintért. Ez az összeg akkoriban, a műtárgyak mesterségesen alacsony árai között példátlanul magasnak számított, hiszen a havi átlagkereset kevesebb, mint ezerötszáz forint volt, s a BÁV aukcióin a legdrágább képek is csak elvétve lépték át a húszezer forintos szintet. Nem véletlen tehát, hogy a mű következő tulajdonosa a korszak legjobban fizetett színésze, Latabár Kálmán lett.

A kortárs magyar festészet élő klasszikusa, Bak Imre
Fotó: MTI/CzimbalGyula

Bak Imre 1969-ben festette Zöld című képét, a lengyel aukciósházban eladott Narancs és a kék címet viselő festményekkel egyetemben. A Zöld a mester eredeti terve szerint a Pozsonyi Biennálén szerepelt volna, ahová Nádler Istvánnal együtt hívták meg . Ők a felkérést elfogadva megfestették műveiket, amiket az egyikük autójával szállítottak összetekerve, és a kiállítás helyszínén feszítettek volna vakrámára. Bak Imre elmondása alapján azonban ők hiába szerezték meg a turistaútlevelet, és szállították ki a vásznakat, már csak Pozsonyban tudták meg, hogy az ő szereplésüket lemondták. A mester szerint egyértelműen azért, mert Magyarország is részt vett a Varsói Szerződés tagjaként a prágai tavasz eltiprásában. Így csak a helyszínen szembesültek azzal, hogy nem tudják kiállítani a műveiket, és hazautaztak. A Zöld emiatt a csalódás miatt nem nagyon szerepelt később sem kiállításokon.

Bak Imre Zöld című, 1969-es festménye

A járványhelyzetre tekintettel egy időben maximum tíz fő tartózkodhat a galériában.