Hogyan képzelte a jövőt a Futurama?

Minden valószínűség szerint elkerekedik a gyanútlan zenerajongó szeme, amint megakad a lemezborítón, illetve annak feliratán: Futurama. Jé, ilyen zenekar is létezett? A választ mindjárt meg is adja a világos színű lemeztasak fekete-fehér fotója: rajta hat, öltönyös, fehér inges, vékony nyakkendős, hangszereire támaszkodó, illetve azt szorongató, húszas éveit már valószínűsíthetően maga mögött tudó fiatalemberrel.

A Futurama kislemezének borítója

Az első csodálkozáson túllépve mindjárt itt a másik, hiszen a szokásos nagylemez formátum helyett egy jóval kisebb, tizenhét és fél centiméteres átmérőjű korongon, negyvenötös fordulaton lejátszható hangzóanyagot vehet kézbe az érdeklődő a Futurama együttestől. A tapasztaltabb öreg rókák azonnal vágják a megfejtést: ez bizony egy SP, közismertebb nevén kislemez, amelynek kétoldalas barázdái, mint tudjuk, egy-egy hangfelvételt képesek tárolni. Ha meggondoljuk, hogy a hazai rockzenei kislemezkiadványok sorát minden valószínűség szerint még 1992-ben Nagy Feró – A felkelő Nap háza című feldolgozása zárta, a gyűjtők szíve mindjárt nagyot dobbanhat: a hagyományos korong nagyjából másfél évtizede tartó reneszánsza óta, valamint az említett utolsó minivinil megjelenését követő huszonnyolc esztendő elteltével, itt az első újkori kislemez! Miután idehaza – nyilván üzleti okokból – eddig nem mertek ilyen jellegű vállalkozásba fogni, kijelenthető, bátor kezdeményezésével ismét nagyot dobott a Moiras Records. Mert az eddigi visszajelzések, valamint kereskedelmi mutatók arról árulkodnak, hogy a Futurama együttes alaposan megkésett kislemeze után élénk érdeklődés mutatkozik.

Megkésett kislemezt emlegettünk – jogosan. 1968-at írtunk, amikor az öt esztendővel korábban, egyetemi beatzenekarként indult, többszöri tagcserén átesett formáció bebocsátást nyert a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat Rottenbiller utcai stúdiójának kapuján. Ennek jelentőségével csupán azon hatvanas-hetvenes évekbeli előadók, illetve zenekarok lehettek tisztában, akik bőrükön érezték az Aczél György–Bors Jenő–Erdős Péter által fémjelzett kultúrpolitika intézkedéseinek, vagy éppen a szocialista ipar hiánygazdálkodásának „jótékony” hatásait. A többieknek történelem. Nem csupán a huszonegyedik századi, a mindenható piac törvényeiben szocializálódott állampolgár, de az akkori, csupán szórakozni és kulturálódni vágyó fiatalság is értetlenül állt a pofonegyszerű tény előtt: ha valaki tehetséges, no meg a produkció színvonala is megfelelő, ugyan miért nem örökíthető és vásárolható meg hanglemezen is? Az akkori fiatalok többségének fogalma sem lehetett a mindent meghatározó három „T” (tiltás, tűrés, támogatás) szocialista kreálmányú bunkósbotjáról, amelynek a kezdetben egy komplett műfaj itta a levét. Ugyanis a hatvanas évek elejétől módszeresen hazánkba szivárgó beat muzsika megjelenésekor még javában tiltott volt, néhány év elteltével azonban átevezhetett az elviselhetőbb tűrt kategóriába. A különböző híradások lázadónak minősített, „Coca Cola-mámorban fetrengő, beatzenére rángatózó” nyugati fiatalokról szóltak, akiket elrettentő példaként citáltak a szocialista társadalom elé. A vasfüggöny résein (értsd: kamionosok által becsempészett, nyugati rokonok által küldött, vagy épp a feketepiacon beszerzett) beszivárgó friss, vagy kevésbé friss hanglemezek, s ezzel a beatzene iránt mutatkozó társadalmi igény olyan nyomás alá helyezte a hazai kultúra irányítóit, amelyet egy idő után kénytelenek voltak kezelni. Ugyanakkor a tumultuózus koncertjelenetektől, esetleges rendbontásoktól tartva az élő rendezvényeken szigorú rendszabályokat léptettek életbe, emellett a fiatalság beatzene iránti kultúrigényét is igyekeztek kordában tartani. Amit egyik kezükkel nagyvonalúan adtak, a másikkal igyekeztek visszavenni.

A Futurama kislemezének borítója

A „húzd meg-ereszd meg!” politikájának egyik jeleként a figyelmen kívül semmiképp sem hagyható és már komoly népszerűségre tett beatbandák előtt megnyílhattak azok a bizonyos, már emlegetett kapuk. A monopolhelyzetét végsőkig kihasználó rádió, televízió, illetve hanglemezgyár kapui. Ha nem is egyazon időpontban, de az Illés–Metró–Omega „szentháromsága” mellett nagylemezfelvételi lehetőséghez jutott az ugyancsak három élvonalbeli női előadó, Koncz Zsuzsa, Kovács Kati és Zalatnay Sarolta is. Kezdetekkor a mellettük, netán farvizükön sodródó, vagy szebb álmokat dédelgető bandák, előadók jobb esetben rádió-, vagy épp kislemezfelvételt készíthettek. És még ennek is örülhettek.

Annak ellenére, hogy a Futurama közel sem ostromolta az élvonalat, a fiatalok és az egyetemisták mégis szívesen ropták a zenéjére. Sűrűn megfordultak a hatvanas évek olyan népszerű szórakozóhelyein, mint a Műszaki Egyetem Hess András téri kollégiuma, vagy E-épületének klubja az Egry József utcában. Más, nem egyetemi klubok mellett – ide a fiúk csakis kötelező tagsági igazolvánnyal léphettek be – egyéb színpadokon hirdették a beatzene igéjét, sőt egy alkalommal a népszerű Ki mit tud? televíziós vetélkedőre is beneveztek. Ami igazi kuriózumnak számított – minden bizonnyal a zenekarvezető Kovács Györgynek köszönhetően, aki akkoriban már a Filmgyárban dolgozott hangmérnökként – szerepet kaphattak az Ismeri a Szandi-Mandit? című játékfilmben.

Mindemellett mégiscsak a kislemez jelenthette volna a csúcsot, amelyben megmutatták, hogy Szörényiék és a többiek mellett ők is képesek saját dalt írni. Méghozzá kettőt is. Míg házi szerzőként Farkas György ritmusgitáros-énekes a Bolond világot hozta, Jeney Ferenc basszusgitáros Nem kell nékem című szerzeményével rukkolt elő. Mindkettőt a Rottenbiller utcai MHV-stúdióban, a már említett szerzőkön és muzsikusokon kívül Váradi „Vadölő” László dobos (ő Radics Béla ütőhangszereseként lett ismert a Tűzkerék formációban), Feszl Miklós orgonista, Laux Tibor énekes- ritmusgitáros (igen, ő Laux József testvére!), valamint a zenekarvezető-szólógitáros Kovács György rögzítette, hogy aztán a két felvétel ötvenkét esztendőn keresztül valamilyen dobozba zárva porosodjék. Pedig mindkét opus a korszak hűséges lenyomata, amely fontos az utókornak. Ami a dalok stílusát illeti, mindkettő a beatzene kategóriájába sorolható, ám még erős táncdalos beütéssel. Jellemzőjük az egyszerű, slágerízű, ám mégsem „odavágós” dallam, a visítós, éles hangú elektromos orgona (talán Farfisa, vagy Capri típus), valamint a The Ventures-öt idéző gitárfutamok. A szövegek sem világmegváltóak (nem is lehettek volna): a környezetünkről, az emberről, a gondtalan életről és mi másról, mint a szerelemről szólnak. Mai füllel hallgatva Farkas, vagy Laux éneke sem alázza porig Carusot, de az akkori trendeknek ez pontosan megfelelő.

A Futurama zenekar, amelynek neve szabad fordításban elképzelt jövőt jelent, s egyben egy korabeli csehszlovák gyártmányú elektromos gitár márkaneve volt, 1970-ben feloszlott. Működésének hét esztendeje alatt olyan ismertebb muzsikusok is megfordultak a zenekarban, mint Köves Miklós „Pinyó”, a Piramis későbbi dobosa, Román Péter dzsessz bőgős-basszusgitáros, vagy Kalmus József énekes, aki pályása során több neves zenekar mikrofonja mögött állt.

Hogy aztán milyen jövőt képzelt el a Futurama 1963-ban, arról csak találgatni lehet…

(Futurama SP, Moiras Records 2020)