Megjelent Szegő György Műleírás című kötete

Szegő György immár harmadik válogatott cikkgyűjteményével jelentkezik, ezúttal az MMA Kiadó gondozásában. A két korábbi kötet a ’80-as, ’90-es években, valamint az ezredforduló körül publikált művészeti írásaiból válogatott. A most megjelent összeállítás külön fejezetet szán a képzőművészeti, építészeti, fotóművészeti, színházi kritikáknak, kultúrtörténeti kritikáknak és esszéknek, a kultúrpolitikai koncepcióknak, valamint a Velencei Biennálékat bemutató cikkeknek. Külön fejezetet alkotnak azok a tanulmányok, melyeket a Műcsarnok művészeti vezetőjeként, az intézmény kiállításainak kurátoraként írt.

Magyar Nemzet
2021. 02. 10. 19:30
null
Szegő György: Műleírás Forrás: MMA
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Két évtized írásaiból válogat a Műleírás című, műfajilag és tartalmilag egyaránt sokszínű kötet. New York és Velence, Makovecz és Finta, Szalay Lajos és Kubrick, Hamlet és Brecht – időben és térben is sokfelé kalandozik a mű, képzőművészeti, építészeti, fotós, film- és színházkritikai írásokat, kultúrtörténeti tanulmányokat kínál. Szegő György személyes hangvételben, ugyanakkor széles és alapos műveltséggel kalauzolja el az olvasót a művészetek világában, kortársak és nagy elődök, színházi előadások, kiállítások, épületek és eszmetörténeti korszakok sokaságát vonultatva fel, mégis közérthető és élvezetes módon. Kutató attitűdje az adott témákon túlmutatva ember és művészet viszonyának lényegét, a harmóniát keresi.

Szegő György: Műleírás
Fotó: MMA

A kötet címe egy építészeti műszóra utal: a műleírás az építészek által a tervekhez mellékelt szöveges útmutató. A szerző ars poeticájában a művészet a harmónia ura, amelynek megőrzésében az építészet és a társművészetek művelőinek ma minden eddiginél nagyobb a felelőssége. Bevezetőjében így fogalmaz: „Az ógörög arkhitekton kifejezés összetett jelentésű fogalom. Előtagja uralkodót, utótagja ácsmestert jelent. Egymástól távol álló tevékenységek, de összefűzve ez az etimológia az építészet varázserejét is érzékelteti. Kell ez a bűverő, mert az ókorban az architektúra még cselszövést is jelentett. Ma ezt az egész világot átszövő, fenyegető mellékhatást magának az építészetnek kell elhárítania, a művészek segítségével. A legszélesebb értelemben: az alkotó- és előadóművészeteknek együttes dolga ez, és ez nem is kevés.”

Szegő építészeti és iparművészeti tanulmányai után tervezőként működött, majd a kaposvári Csiky Gergely Színház ’70-es ’80-as évekbeli legendás időszakának nemzetközi díjakat elnyert látványtervezője lett. A ’80-as évek közepétől számos kiállítás kurátora volt, és rendszeresen publikált művészeti írásokat az Élet és Irodalomban, a Magyar Nemzetben és több szakfolyóiratban. Évtizedekig az Új Művészet állandó külső munkatársa volt, 2000 óta a Magyar Építőművészet főszerkesztője, 2014 óta a Műcsarnok művészeti vezetője. Írásai egy olyan műveltségeszmény mozaikdarabjaiként állnak össze, amely a múltat mindig a jelen nyitottságában és a jövőre vetett tekintet horizontja előtt mutatja fel. A kötet mindezeken felül számos szakpolitikai vonatkozású írással teszi teljesebbé ezt a sokszínű képet.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.