Tragédiák és sorsok szép, komoly játékossággal

Farkas Wellmann Éva Magaddá rendeződni című kötete elképesztően gazdag, hisz nemcsak elhelyezi magát az irodalmi hagyományban, hanem meg is idézi ennek a hagyománynak az ikonikus alakjait.

Ha egy könyv Shakespeare egyik szonettjének első sorával kezdődik, és az alcím szerint is ezzel van dolgunk („Egy Shakespeare-kezdősorra”), akkor nem csupán azt tudhatjuk, hogy ez bizony egy jó könyv lesz, hanem azt is, hogy a „jóságnak” igen előkelő szintjét fogja képviselni, hiszen nyomban behelyezi magát az irodalmi hagyományba, reflektál távoli gondolatkapcsolódás mentén a szerző korábbi műveire is. Farkas Wellmann Évának ez az ötödik kötete (úgy, hogy két könyvének is volt második kiadása), és talán nem véletlen, hogy éppen öt ciklusra osztja a verseket. Régi olvasója lévén néhány mondatból, sőt szószerkezetből felismerem végletekig kimunkált, a kortárs irodalomban szinte páratlan aprólékosságát és műgondját, minőség iránti olthatatlan vágyát és e vágy beteljesülését/beteljesítését. És a játékosság.

Ki ne felejtsük a szép, komoly játékosságot, ami mind a rímek csengésében, mind pedig az önmagára utalásban megmutatkozik: „Mért késnél, hol vagy már, / tüzem nincs, ki szítsa, / sötétben hogy hagynál, / fényed kell hasítsa, // pásztázza lelkemet, / (jó ez most túlzás volt), / arcomon elkened / mosolyom, sírásom.”

Elképesztően gazdag kötet ez, hisz nemcsak elhelyezi magát az irodalmi hagyományban, hanem meg is idézi ennek a hagyománynak az ikonikus alakjait, de – némileg kitágítva az eddigi kötetek horizontját – még tovább nyitja az érdeklődési kört, és versenyekre írt versektől a ’89. decemberi eseményekig sok mindenre képes fókuszálni. Ez utóbbi versben találkozhatunk azoknak a napoknak az egyik legpontosabb jellemzésével: „A félelem, az eufória és remény soha / többet nem állt úgy össze eggyé, / ilyen izgalommal vegyített csodálkozássá”, írja benne például a korabeli gyermek szemén keresztül látott, gyorsan elmúló világról.

Az Előretolt Helyőrség Íróakadémia kiadása

Tragédiák és sorsok sejlenek fel a háttérben, jegecesednek ki és válnak örök érvényű versállításokká (íme a Tengeri sün című, Belenyugvó változat alcímű vers: „A tüskéket egyenként kiszedted. / Mindegyik után csak egy parányi kampó / maradt a bőrben. Most méregként, / idegen testként, / kis kráterekben húsodat rohasztják.”), majd lépnek tovább elegánsan, kecsesen, éppen úgy, ahogy a szerző is ír róluk, majd kerül a szerző vizsgálóasztalára a következő jelenség:

„Először a hangsúly tolódik el. / Feladja kiemelt helyét az első szótag. / A hanglejtés kicsit megbicsaklik, / a szórend csak a még ismert népdalokban. // […] Aztán megköti alkuit a mondat. / Kölcsönvesz, átalakít, kihallgat. / Elejt, s helyére befogad”, áll a nyelv és a nyelvromlás stációiról szóló Otthon a dadogásban című versben.

Az egész életműből kimagaslik a Parancsolatok ciklus – ez korábban külön kötetként (Parancsolatok. Ferencz Zoltán grafikáival. Előretolt Helyőrség Íróakadémia, Budapest, 2018.), sőt megzenésített versek gyűjteményeként (Dalszerző: Orbán Ferenc. Előadja az Evilági együttes) is megjelent –, amelyik mintegy kvintesszenciája a szerző krédójának, tudásának, ritkán megnyilvánuló, de mégis mindig minőségi megszólalásainak. Az Amit embertársadról szólnál című versből idéznék kétszakasznyit – ez a „ne tégy a te felebarátod ellen hamis tanúbizonyságot” parancsolatot dolgozza fel:

„A szavaid­ra jól vigyázzál, / azok oldanak, kötnek bármit, / mint keresztfonással a nádszál, / puha szövésben erős kárpit. // Amit embertársadról szólnál, / mondd, mintha magadról beszélnél, / mondataiba végzést pólyál / mind, aki van vagy nincs eszénél.”

Farkas Wellmann Éva köztünk élő klasszikus; mint Orbán János Dénes írja a kötet fülszövegében: „E verseket olvasva azonnal nyugtázzuk: bármilyen is az adott kor, vannak kiválasztottak, akik továbbörökítik a mindenkor érvényes költészetet, költőiséget.”

Farkas Wellmann Éva: Magaddá rendeződni. Előretolt Helyőrség Íróakadémia, Budapest, 2020.