– A látvány a színészi játékkal, a rendezéssel egyenlő erővel jelent meg az előadásban, ami nálunk addig ismeretlen volt – mondta Szegő György.
A másik hatás az iparművészeti főiskolás évekhez köthető, amikor másoddiplomásként sok lyukasórája volt.

– Ha szabadidőm adódott, mivel a Műegyetem miatt több tárgyból felmentést kaptam, átmentem a szomszédos Lipótmezőre, ahol barátom, Pressing Lajos pszichológus és buddhista tanító az érdeklődésemet a lélektan és a keleti filozófia humán irányai felé terelte.
Tanulságos az a fejezet, amelyben a velencei biennálékon szerzett tapasztalatait, élményeit osztja meg az olvasóval. Mint megtudtam, vagy harminc biennáléra látogatott el, ráadásul 2000-ben társkurátorként és látványtervezőként működött közre a 7. Nemzetközi Építészeti Biennálé magyar kiállításának létrehozásában.
– A velencei biennálé a képzőművészeti világ-szcéna legfontosabb helyszíne – hangsúlyozta, majd megjegyezte: az nemcsak szakmai rendezvény, hiszen alapvetően a széles publikumnak szól és turistacsalogató látványosság is.
Ezzel újabb témakörre térhettünk át, méghozzá a Műcsarnokra, aminek a befogadói esztétika elméletére alapozott vezetői koncepcióját is beválogatta a kötetbe. Az összefüggés nem más, mint az, hogy 2014-től Szegő György olyan Műcsarnokot irányít, amely értékalapú látnivalót kínál a hozzáértőnek és a nagyközönségnek is.
– Az elképzelés és a megvalósult tárlatok között észrevehetők a műfaji áthallások. Egyetlen jegyért több kiállítást nézhet meg a látogató, az emberi kíváncsiság a jelenkor képzőművészetében kevéssé jártas látogatót az avantgárd tárlatok tereibe is átvezeti. A vizuális előtanulmányok hiánya akár katarzisban is feloldódhat. Azért állítom ezt bátran, mert sok visszajelzés igazolja a Műcsarnok mai tevékenységét – mutatott rá a művészeti vezető.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!