Szegő György kötetbe foglalta művészeti és építészeti írásait

Műleírás címmel jelent meg Szegő Györgynek, a Műcsarnok művészeti vezetőjének legújabb kötete, amelyben 2008-tól napjainkig publikált írásaiból válogatta ki a legjobbakat, az MMA Kiadó gondozásában. E könyv előzményei az Építő áldozat és a Táj, templom, szobor. Az elsőt az ­1980–90-es években, a másodikat az ezredforduló körül született szövegei­ből szerkesztették.

Szegő György Műcsarnok Igazgatója 20210301 Budapest Fotó Bach Máté Magyar Nemzet Fotó: BACHPEKARYMATE

A Műleírás tanúsága szerint a szerző zavarbaejtően sok témakörben publikált az elmúlt tizenkét esztendőben. Így természetesen találunk a kötetben építészeti tanulmányokat, lévén Szegő György építész.

– Nem vagyok gyakorló építész – hárította el a művészeti vezető, alighogy leültünk beszélgetni. – Műegyetemi építészvégzettségem van, de nem lettem építész, ahogy gyerekkoromban terveztem. Építészeti író, lapszerkesztő, az Iparművészeti Főiskola után látványtervező lettem.

A könyv borítója – talán műcsarnoki munkája előérzeteként – felvillantja egyetemi diplomamunkáját, a Visegrádi Mátyás Király Múzeum pályatervét. A kötetcím pedig utal az építészek által, saját tervükhöz fogalmazott leírásra. A szerző sietett tisztázni, hogy külső, empatikusan kritikai szemszögből értékeli az épületeket és műveket.

– Nem passzív kíváncsisággal, inkább valamiféle beleélő aktivitással vizsgálom a látottakat – magyarázta technikáját.

A fotográfiai írások okán felmerült a kérdés, hogy szintén a kívülálló szemszögéből tekint a fényképekre: netán fotózik, vagy fotózott?

– Fotóztam, de kizárólag analóg módon, inkább a digitális fényképezés térhódítása előtt – árulta el a szerző, s azt is: elkeserítette, hogy a virtuá­lis tevékenység felváltotta a kétkezi laborálást. Volt néhány tárlata is fotófelhasználású montázsokból. E fejezet érdekessége, hogy számos, Magyarországon be nem mutatott jelentős fotótárlatról is olvashatunk.

„Nem passzív kíváncsisággal, inkább beleélő aktivitással vizsgálom a látottakat” Fotó: Bach Máté

Szegő György aktív látványtervezőként olyan legendás társulatok produkcióin hagyta ott névjegyét, mint a kaposvári Csiky Gergely, a szolnoki Szigligeti vagy a Győri Nemzeti Színház. Nem csoda hát, ha a színháztól nem szakadt el végleg.

– Úgy állapodtunk meg a Theater Online szerkesztőjével, hogy nem színikritikát írok nekik, hanem arról, ami legjobban izgat az előadásból, és az sok esetben a látvány.

Az egyik írásból megtudhatjuk, milyen indíttatásból választotta Szegő György a színháztervezői pályát. Kora világhírű produkciója adta a pályamódosító lökést 1976-ban, amikor a fővárosi Operettszínházban látta a moszkvai Taganka Színház Ljubimov rendezte Hamlet-előadását, Vlagyimir Viszockij főszereplésével. A másik főszereplő a David Borovszky tervezte, végig mozgó díszlet volt.

– A látvány a színészi játékkal, a rendezéssel egyenlő erővel jelent meg az előadásban, ami nálunk addig ismeretlen volt – mondta Szegő György.

A másik hatás az iparművészeti főiskolás évekhez köthető, amikor másoddiplomásként sok lyukasórája volt.

Képzőművészeti, színházi és építészeti írásait tartalmazza Forrás: MMA Kiadó

– Ha szabadidőm adódott, mivel a Műegyetem miatt több tárgyból felmentést kaptam, átmentem a szomszédos Lipótmezőre, ahol barátom, Pressing Lajos pszichológus és ­buddhista tanító az érdeklődésemet a lélektan és a keleti filozófia humán irányai felé terelte.

Tanulságos az a fejezet, amelyben a velencei biennálékon szerzett tapasztalatait, élményeit osztja meg az olvasóval. Mint megtudtam, vagy harminc biennáléra látogatott el, ráadásul 2000-ben társkurátorként és látványtervezőként működött közre a 7. Nemzetközi Építészeti Biennálé magyar kiállításának létrehozásában.

– A velencei biennálé a képzőművészeti világ-szcéna legfontosabb helyszíne – hangsúlyozta, majd megjegyezte: az nemcsak szakmai rendezvény, hiszen alapvetően a széles publikumnak szól és turistacsalogató látványosság is.

Ezzel újabb témakörre térhettünk át, méghozzá a Műcsarnokra, aminek a befogadói esztétika elméletére alapozott vezetői koncepcióját is beválogatta a kötetbe. Az összefüggés nem más, mint az, hogy 2014-től Szegő György olyan Műcsarnokot irányít, amely értékalapú látnivalót kínál a hozzáértőnek és a nagyközönségnek is.

– Az elképzelés és a megvalósult tárlatok között észrevehetők a műfaji áthallások. Egyetlen jegyért több kiállítást nézhet meg a látogató, az emberi kíváncsiság a jelenkor képzőművészetében kevéssé jártas látogatót az avantgárd tárlatok tereibe is átvezeti. A vizuális előtanulmányok hiánya akár katarzisban is feloldódhat. Azért állítom ezt bátran, mert sok visszajelzés igazolja a Műcsarnok mai tevékenységét – mutatott rá a művészeti vezető.