Versek Isten környékéről, árnyalni a végső kérdést

Viola Szandra legújabb verseskötete, a Használt fényforrások már címében is afféle metafizikai gondolatcsavar.

Juhász Kristóf
2021. 03. 11. 9:09
Minden eddigi akciójánál látványosabbat tervez Viola Szandra Fotó: Bakonyi Tibor
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ez a kötet első, Nem visszatérő, hanem hazaér című részéből való. Ez a rész a személyes, gyermeki észleletek gyűjteménye. Még ilyen látomásos gyönyörűségekre bukkanhatunk benne, mint az elemi hatású 13 kezdő sorai:

„Fellövik a mennybe a sötétségjelző rakétákat, / felhősirályok kergetik körbe őket, / Luca széke készül itt lenn, / lucfenyő az anyaga, / »egy tapodtat se« a mérték. / Előre szökik az időben a királyok völgyéből egy macska, / s a háziasszony lábához dörgöli magát, / az attól kezdve elkurvul, és szétkáromkodja / férje az összekormozott eget, / ahová zajos csillárként akasztják fel a viharfelhőket.”

A folytatás is ugyanilyen kemény, folyamatosan robbannak tudatunkba a szürreális képek – a vén bűnös, Allen Ginsberg rajongói is elismerően csettintenének.

A második rész, A szentháromság kétharmada istenes verseket tartalmaz. Legalábbis ha egyszerűen hazudunk. Ha komplikáltan mondunk igazat, akkor olyan verseket olvashatunk itt, amik valahonnan Isten közeléből származnak. Mondjuk a szakálla végéről. Vagy aranytrónusának széléről. De azt már minden olvasó ítélje meg maga, honnan is szól például az Ünnep című:

„Tavasz jön, kivedlünk bőrünkből. / Itt húsvéti szalvéta a feltámadás. / Üres állkapcsok. / Betonon futnak anyáink. / Bátyáink locsolkodó esők. / Kinyílt testekkel lányaink vagyunk: / forró testkabátok.”

Nem játssza ki ugyan, de biztos szellemi fundamentumként „használja” a népi vallásosság, például a Paraszt Dekameron bukolikus világát a maga kacéran blaszfém naivitásával a Templomba járás című, hasonló szösszenet:

„Ilyenkor / magasra nyújtják / tornyaikat a templomok. / Imaszag van, / ikonfejű, buta szentek / bámulják, ahogy / ostyát majszolok.”

Szakrális és profán folyamatos libikókája, metafizikai bújócska, játék a megfoghatatlannal.

A kötet harmadik, Csak a tengerhez van köze című fejezete a legmetafizikaibb, legelvontabb, legabsztraktabb. Ínyenceknek való szellemi kaland. A záróvers, az Éjféli kezdő sora még a magamfajta, kiégett recenzensnek is örökre tudatába ég: „Nem ember, nem állat, nem személy: angyal.”

Viola Szandra: Használt fényforrások. Előretolt Helyőrség Íróakadémia, 2020.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.