Amiről a fák suttognak

Nemrég fejeztem be Peter Wohlleben A fák titkos élete című könyvét, amelyben a német erdész a saját maga által létrehozott, úgynevezett őserdő-rezervátumok természetes folyamatait figyeli meg. A könyv tanúságot tesz amellett, hogy a flóra és fauna egymással összeköttetésben, egymást segítve működik együtt, szerves egészként. Nem sokkal később, egy rokonlátogatás alkalmával a – mintegy háttérzajként bekapcsolt – televízióból kiszüremkedő szöveg ütötte meg a fülemet, amely a könyvben olvasottakra emlékeztetett. A képernyő elé ülve a hallottak mellett a látvány is rögtön elvarázsolt.

filmről van szó, melynek látványvilága ráerősítve a téma varázslatos, titokzatos hangulatára, valósággal odaszegezi a tekintetet a képernyőre. Fotó: Filmdzsungel Stúdió

Így a fákkal együtt minden élőlény azt az életutat járhatja be elejétől a végéig, amelyet a teremtés meghatározott neki. Az ehhez hasonló, ritka helyeken figyelhető meg igazán, milyen tökéletes rendszert alkot az élővilág, amelynek szereplői leginkább együttműködnek egymással, ellenben a még mindig uralkodó darwini nézettel, amely a véres versenyre helyezi a hangsúlyt. Ugyan egy Jean-Baptiste de Lamarck nevű francia biológus Darwin előtt fél évszázaddal megfogalmazta, hogy a törzsfejlődés során az információcserén és a kölcsönös együttműködésen van a hangsúly az élő szervezetek, valamint a környezetük között, de ahogy az lenni szokott a fősodrással szembehelyezkedő tudósokkal, Lamarckot elméletével együtt köznevetség tárgyává tették. Ma már persze az ő elvére támaszkodó új tudományág, a rendszer-biológia kezd kihajtani az egyre inkább tévesnek ható darwini elmélet romjain. A közvélemény megváltozására azonban még jó ideig várhatunk, hiszen egy-egy elfogadott és a köztudatba ágyazott nézetre tudományos életutak, karrierek épülnek; megváltoztatásuk megkívánná az oktatás megreformálását is. Nem beszélve arról, hogy az egész kapitalista, versenyen alapuló, kizsákmányoló rendszer tulajdonképpen Darwin túlélő-teóriájának az analógiája.

A film látványvilága ráerősítve a téma varázslatos, titokzatos hangulatára, valósággal odaszegezi a tekintetet a képernyőre
Fotó: Filmdzsungel Stúdió

Megnyugtató azonban, hogy mindig akadnak „renitensek”. Olyan kivételes tudósok, akik megelőzik saját korukat, valamint olyan feltételezések, amelyeket a mindenkori status quo ellenében fogalmaznak meg. Ott van például James Lovelock Gaia-elmélete, amely a Földanyát minden lakójával együtt egyetlen interaktív, élő szervezetnek tekinti, és óva int bárminemű mesterséges beavatkozástól, amely felborítja a szuperszervezet kényes egyensúlyát. Számomra ilyen üdítő kivétel az Amiről a fák suttognak is, amely a Duna-Ipoly Nemzeti Park és a Bükki Nemzeti Park érintetlen bioszférájába kalauzol el, és bizonyítja a természeti szereplők tökéletes együttműködését a fáktól és a lágyszárú növényektől kezdve a gombákon, a legapróbb paránylényeken, mikroorganizmusokon keresztül, a rovarokon, rágcsálókon és madarakon át egészen a nagytestű emlősökig.

Az itt élő fák arról suttogtak, amiről Wohlleben is ír. Takács Rita később megerősített, hogy az áthallás nem az én agyszüleményem volt, neki is inspirációként szolgáltak a német erdész megfigyelései. A Magyar Média Mecenatúra Kollányi Ágoston ismeretterjesztő filmes pályázatán – kétszeri visszautasítás után – végül akkor járt sikerrel, mikor Wohlleben és Parádi István – aki később a film egyik szakértője lett – hatására a növényi kommunikációra fektette a hangsúlyt, és újra átdolgozva korábbi koncepcióját harmadjára is pályázott a Francé Rezső emlékére ajánlott filmes anyaggal. A XIX. század végén és a XX. század elején tevékenykedő világhírű biológus, botanikus az 1900-as évektől külföldön tartózkodott ugyan, de egész életében magyarnak vallotta magát, és magyar állampolgár is maradt. A kor materialista természetszemléletével szemben állva a – fent kifejtett – lamarckizmus híve volt. – A növények élete és Az örök erdő című könyveit elolvasva ráébredtem, hogy mielőtt bármilyen részlettel foglalkozom az erdővel kapcsolatban, az egész működését, ezt az összetett és csodálatosan kitalált rendszert kell megértenem – árulta el Takács Rita.

Az igazi erdőket nem emberi kéz ültette rendezett sorokba, megfosztva legerősebb védelmi rendszerétől, a biodiverzitástól, elvágott főgyökerű csemetefákból, amelyek már soha nem lesznek olyan erősek és ellenállóak, mint a természetes módon, magból csírázott társaik. Bár a telepített erdők esetében nincs is szükség rá, hiszen pár évtized múltán úgyis „vágósorba” jutnak. Esélyük sincs kialakítani saját életterüket és közösségüket. A tarvágást követően elszállítják őket, így a belőlük származó életanyag nem kerül vissza a földbe, hogy televénnyé váljon. Megszakad az éltető körforgás, a talaj pedig fokozatosan elveszíti tápanyagtartalmát, amelynek következtében egyre kevesebb vizet lesz képes megkötni, s végül megkezdődik a visszafordíthatatlan elsivatagosodás. Erre a veszélyre a „víz gazdája”, Országh József professzor szintén figyelmeztetett, ugyanakkor megoldási javaslatokat is tett. A természetes erdőben mindez nem fordulhat elő, hiszen minden lakója végül termőfölddé válik, melyet a minden évben újraéledő erő szív magába.

Itt kell megemlítenem egy másik tudóst, akinek szintén az lett a veszte, hogy gondolkodásával szembement a hivatalos állásponttal. A magyar származású Paul Moray francia irodalomtanárként jött rá, hogy a magokból vetett fák sokkal életképesebbek és ellenállóbak, hiszen egyes esetekben a központi gyökér hossza akár a száz métert is elérheti, mivel a szárba szökkenés előtt addig nő, amíg vizet nem talál, így a kikelt fának soha nincs szüksége mesterséges öntözésre. Hosszú kísérletezés folyamán a csíráztatás és a magoncnevelés magasiskoláját dolgozta ki. Diákjai segítségével kopár, sziklás hegyoldalakra makkok vetésével olyan tölgyeseket telepített, melyek megmaradt egyedeinek az aránya sokkal magasabb volt, mint a szakemberek által csemeteként ültetetteké, így szinte költségmentesen hozott létre jóval ellenállóbb és gyorsabban növő erdőket. Az állam persze beperelte, és a több tízezer, kettő–négy méter magas sudár tölgyet fizetett alkalmazottakkal az utolsó darabig kitépette. Ebbe a végső csapásba halt bele a pereskedés miatt már korábban megbetegedett Paul Moray, vagyis Móray Pál.

Az erdőrezervátumok fáit azonban az ő módszerével ültetik a szajkók és más segítők. A csemetéket pedig jó szülők módjára segítik a felnőtt fák, amíg méretük miatt nem jutnak elég napfényhez. A gombák ásványi anyagokkal látják el a faóriásokat, amelyek viszonzásként – a növények egyedülálló találmányának, a fotoszintézisnek köszönhetően – fényből készült ajándékokkal, cukorral és egyéb szerves anyagokkal kínálják a gombákat, mert ezeket maguktól nem tudnák előállítani, ugyanakkor a többletből a facsemeték is részesülnek a hálózaton keresztül.

Ezt az összhangot csak az igazi erdőben ismerhetjük meg, ahol a fák suttogása arra figyelmeztet, hogy „ha a finomra hangolt rendszert egyszer túlságosan kibillentjük az egyensúlyából, a folyamatot már nem fogjuk tudni visszafordítani”. Hajlamosak vagyunk elfeledkezni arról, hogy az emberi élet csak akkor tartható fenn, ha a természeti rendszerek működni tudnak. Egy százötven éves bükkfa például egy év alatt akár egy tonnányi poranyagot is képes kiszűrni a levegőből – ha hagyjuk neki. Szó szerint és képletesen is magunk alatt vágjuk a fát.

Jó volna megfontolni a film fő üzenetét, miszerint az erdőnek nincs szüksége az emberre, az embernek viszont most nagyobb szüksége van az erdőre, mint a történelem során bármikor.

Takács Rita szavaival élve: „Az erdő nem pusztán fák halmaza, sokkal több annál. Életközösség, amely hatással van földre, vízre, levegőre. Elképzelhetjük úgy is, mint egy ezerlábút; ha lassanként kihúzzuk a lábait, egy ideig még egész jól eléldegél, de minél több lába hiányzik, annál nehezebben szerzi meg a táplálékát, vagy küzd meg az ellenségeivel. Előbb-utóbb feldől, és akkor már hiába próbáljuk visszaragasztani a lábait, nem fog menni. Az erdő képes regenerálódni, de az idő, ami ehhez kell, nem mérhető emberi léptékben. Márpedig az egészséges, ezerlábú erdőkön az életünk múlik.”

A film 78 perces rendezői változatát itt tekinthetik meg. Itt pedig egy rövid előzetest:

[embed]https://www.youtube.com/watch?v=u6Mshz1qJ50&t=6s[/embed]