időjárás 6°C Balázs 2023. február 3.
logo

Amiről a fák suttognak

Zana Diána
2021.04.25. 08:04
Amiről a fák suttognak

Nemrég fejeztem be Peter Wohlleben A fák titkos élete című könyvét, amelyben a német erdész a saját maga által létrehozott, úgynevezett őserdő-rezervátumok természetes folyamatait figyeli meg. A könyv tanúságot tesz amellett, hogy a flóra és fauna egymással összeköttetésben, egymást segítve működik együtt, szerves egészként. Nem sokkal később, egy rokonlátogatás alkalmával a – mintegy háttérzajként bekapcsolt – televízióból kiszüremkedő szöveg ütötte meg a fülemet, amely a könyvben olvasottakra emlékeztetett. A képernyő elé ülve a hallottak mellett a látvány is rögtön elvarázsolt.

„Létezik egy erdő, amit az ember nem háborgat. Egy erdő, ahol láncfűrészek zaja nem hallatszik. Ahol a fák évszázadokig élhetnek, és végül ugyanott válnak földdé, ahol megszülettek.” A narrátor, Für Anikó hangja szinte simogatja a lelket, ahogy belekezd a történetbe, amelynek főszereplője – annak ellenére, hogy számtalan mellékszereplő is felvonul – a bükk, amely mint a Föld legősibb teremtményei közül való a fák képviselője: érez, értelmez és kommunikál, veszélyre figyelmeztet, elriaszt, vagy szerelemre hív – a maga módján. Képes arra, hogy a gyökérszőreihez csatlakozott gombafonalak szövedéke segítségével akár több száz kilométer távolságra is információt küldjön. Kifinomult kapcsolatrendszere révén az ősi bükkerdő minden fája egyszerre terem, és egyszerre tart – akár több éves – szünetet.

Az Amiről a fák suttognak című filmről van szó, melynek látványvilága ráerősítve a téma varázslatos, titokzatos hangulatára valósággal odaszegezi a tekintetet a képernyőre. A különböző technikai megoldások, drónfelvételek, animációk és makrofelvételek váltakozásában észrevétlenül telik el a majdnem egy óra műsoridő (van egy 78 perces rendezői változat is). Néha úgy éreztem, nem is földi környezetet látok, hanem fantáziavilágba csöppentem. Az Avatarból ismert Pandóra nevű bolygóra emlékeztet az élet milliónyi különböző megnyilvánulási formája ugyanazon a helyen, kiváltképp nyár közepén az éjszakai felvételek során, mikor a szentjánosbogarak lámpásai felgyúlnak, és szinte megmozdul az erdő. Mindezt másfél év munkája, tudtam meg később a film rendezőjétől, Takács Ritától, aki több kulisszatitkot is elárult. Előfordult a forgatáskor, hogy napokig szinte az erdőben laktak, a timelapse kamerák – amelyek a lassú folyamatokat rögzítik hosszú ideig – folyamatosan működtek, hol az erdőben, hol a pincében, hol a vezető operatőr belvárosi lakásában. – Sokkal többet beleadtak a kollégák – a nemzeti parkok munkatársaitól kezdve, a szakértőkön át, a zeneszerzőkig – a filmbe, mint amennyi anyagiak formájában megtérült nekik – mondta a rendezőnő, hozzátéve, hogy a gyártó, a Filmdzsungel Stúdió még akkor is biztosította a technikát számukra, amikor már bőven kifutottak a keretből. Ezért készülhetett el a hetvennyolc perces rendezői változat.

Király Lajos erdőmérnök javaslatára 1942-ben nyilvánították védetté hazánk egyik legismertebb erdőrezervátumát, a bükki Őserdő Erdőrezervátumot, amelyet már a XIX. század elején kivont a termelésből Pallavicini őrgróf, az akkori tulajdonos, és a tudományos kutatás rendelkezésére bocsájtotta.

Így a fákkal együtt minden élőlény azt az életutat járhatja be elejétől a végéig, amelyet a teremtés meghatározott neki. Az ehhez hasonló, ritka helyeken figyelhető meg igazán, milyen tökéletes rendszert alkot az élővilág, amelynek szereplői leginkább együttműködnek egymással, ellenben a még mindig uralkodó darwini nézettel, amely a véres versenyre helyezi a hangsúlyt. Ugyan egy Jean-Baptiste de Lamarck nevű francia biológus Darwin előtt fél évszázaddal megfogalmazta, hogy a törzsfejlődés során az információcserén és a kölcsönös együttműködésen van a hangsúly az élő szervezetek, valamint a környezetük között, de ahogy az lenni szokott a fősodrással szembehelyezkedő tudósokkal, Lamarckot elméletével együtt köznevetség tárgyává tették. Ma már persze az ő elvére támaszkodó új tudományág, a rendszer-biológia kezd kihajtani az egyre inkább tévesnek ható darwini elmélet romjain. A közvélemény megváltozására azonban még jó ideig várhatunk, hiszen egy-egy elfogadott és a köztudatba ágyazott nézetre tudományos életutak, karrierek épülnek; megváltoztatásuk megkívánná az oktatás megreformálását is. Nem beszélve arról, hogy az egész kapitalista, versenyen alapuló, kizsákmányoló rendszer tulajdonképpen Darwin túlélő-teóriájának az analógiája.

A film látványvilága ráerősítve a téma varázslatos, titokzatos hangulatára, valósággal odaszegezi a tekintetet a képernyőre
Fotó: Filmdzsungel Stúdió

Megnyugtató azonban, hogy mindig akadnak „renitensek”. Olyan kivételes tudósok, akik megelőzik saját korukat, valamint olyan feltételezések, amelyeket a mindenkori status quo ellenében fogalmaznak meg. Ott van például James Lovelock Gaia-elmélete, amely a Földanyát minden lakójával együtt egyetlen interaktív, élő szervezetnek tekinti, és óva int bárminemű mesterséges beavatkozástól, amely felborítja a szuperszervezet kényes egyensúlyát. Számomra ilyen üdítő kivétel az Amiről a fák suttognak is, amely a Duna-Ipoly Nemzeti Park és a Bükki Nemzeti Park érintetlen bioszférájába kalauzol el, és bizonyítja a természeti szereplők tökéletes együttműködését a fáktól és a lágyszárú növényektől kezdve a gombákon, a legapróbb paránylényeken, mikroorganizmusokon keresztül, a rovarokon, rágcsálókon és madarakon át egészen a nagytestű emlősökig.

Az itt élő fák arról suttogtak, amiről Wohlleben is ír. Takács Rita később megerősített, hogy az áthallás nem az én agyszüleményem volt, neki is inspirációként szolgáltak a német erdész megfigyelései. A Magyar Média Mecenatúra Kollányi Ágoston ismeretterjesztő filmes pályázatán – kétszeri visszautasítás után – végül akkor járt sikerrel, mikor Wohlleben és Parádi István – aki később a film egyik szakértője lett – hatására a növényi kommunikációra fektette a hangsúlyt, és újra átdolgozva korábbi koncepcióját harmadjára is pályázott a Francé Rezső emlékére ajánlott filmes anyaggal. A XIX. század végén és a XX. század elején tevékenykedő világhírű biológus, botanikus az 1900-as évektől külföldön tartózkodott ugyan, de egész életében magyarnak vallotta magát, és magyar állampolgár is maradt. A kor materialista természetszemléletével szemben állva a – fent kifejtett – lamarckizmus híve volt. – A növények élete és Az örök erdő című könyveit elolvasva ráébredtem, hogy mielőtt bármilyen részlettel foglalkozom az erdővel kapcsolatban, az egész működését, ezt az összetett és csodálatosan kitalált rendszert kell megértenem – árulta el Takács Rita.

Az igazi erdőket nem emberi kéz ültette rendezett sorokba, megfosztva legerősebb védelmi rendszerétől, a biodiverzitástól, elvágott főgyökerű csemetefákból, amelyek már soha nem lesznek olyan erősek és ellenállóak, mint a természetes módon, magból csírázott társaik. Bár a telepített erdők esetében nincs is szükség rá, hiszen pár évtized múltán úgyis „vágósorba” jutnak. Esélyük sincs kialakítani saját életterüket és közösségüket. A tarvágást követően elszállítják őket, így a belőlük származó életanyag nem kerül vissza a földbe, hogy televénnyé váljon. Megszakad az éltető körforgás, a talaj pedig fokozatosan elveszíti tápanyagtartalmát, amelynek következtében egyre kevesebb vizet lesz képes megkötni, s végül megkezdődik a visszafordíthatatlan elsivatagosodás. Erre a veszélyre a „víz gazdája”, Országh József professzor szintén figyelmeztetett, ugyanakkor megoldási javaslatokat is tett. A természetes erdőben mindez nem fordulhat elő, hiszen minden lakója végül termőfölddé válik, melyet a minden évben újraéledő erő szív magába.

Itt kell megemlítenem egy másik tudóst, akinek szintén az lett a veszte, hogy gondolkodásával szembement a hivatalos állásponttal. A magyar származású Paul Moray francia irodalomtanárként jött rá, hogy a magokból vetett fák sokkal életképesebbek és ellenállóbak, hiszen egyes esetekben a központi gyökér hossza akár a száz métert is elérheti, mivel a szárba szökkenés előtt addig nő, amíg vizet nem talál, így a kikelt fának soha nincs szüksége mesterséges öntözésre. Hosszú kísérletezés folyamán a csíráztatás és a magoncnevelés magasiskoláját dolgozta ki. Diákjai segítségével kopár, sziklás hegyoldalakra makkok vetésével olyan tölgyeseket telepített, melyek megmaradt egyedeinek az aránya sokkal magasabb volt, mint a szakemberek által csemeteként ültetetteké, így szinte költségmentesen hozott létre jóval ellenállóbb és gyorsabban növő erdőket. Az állam persze beperelte, és a több tízezer, kettő–négy méter magas sudár tölgyet fizetett alkalmazottakkal az utolsó darabig kitépette. Ebbe a végső csapásba halt bele a pereskedés miatt már korábban megbetegedett Paul Moray, vagyis Móray Pál.

Az erdőrezervátumok fáit azonban az ő módszerével ültetik a szajkók és más segítők. A csemetéket pedig jó szülők módjára segítik a felnőtt fák, amíg méretük miatt nem jutnak elég napfényhez. A gombák ásványi anyagokkal látják el a faóriásokat, amelyek viszonzásként – a növények egyedülálló találmányának, a fotoszintézisnek köszönhetően – fényből készült ajándékokkal, cukorral és egyéb szerves anyagokkal kínálják a gombákat, mert ezeket maguktól nem tudnák előállítani, ugyanakkor a többletből a facsemeték is részesülnek a hálózaton keresztül.

Ezt az összhangot csak az igazi erdőben ismerhetjük meg, ahol a fák suttogása arra figyelmeztet, hogy „ha a finomra hangolt rendszert egyszer túlságosan kibillentjük az egyensúlyából, a folyamatot már nem fogjuk tudni visszafordítani”. Hajlamosak vagyunk elfeledkezni arról, hogy az emberi élet csak akkor tartható fenn, ha a természeti rendszerek működni tudnak. Egy százötven éves bükkfa például egy év alatt akár egy tonnányi poranyagot is képes kiszűrni a levegőből – ha hagyjuk neki. Szó szerint és képletesen is magunk alatt vágjuk a fát.

Jó volna megfontolni a film fő üzenetét, miszerint az erdőnek nincs szüksége az emberre, az embernek viszont most nagyobb szüksége van az erdőre, mint a történelem során bármikor.

Takács Rita szavaival élve: „Az erdő nem pusztán fák halmaza, sokkal több annál. Életközösség, amely hatással van földre, vízre, levegőre. Elképzelhetjük úgy is, mint egy ezerlábút; ha lassanként kihúzzuk a lábait, egy ideig még egész jól eléldegél, de minél több lába hiányzik, annál nehezebben szerzi meg a táplálékát, vagy küzd meg az ellenségeivel. Előbb-utóbb feldől, és akkor már hiába próbáljuk visszaragasztani a lábait, nem fog menni. Az erdő képes regenerálódni, de az idő, ami ehhez kell, nem mérhető emberi léptékben. Márpedig az egészséges, ezerlábú erdőkön az életünk múlik.”

A film 78 perces rendezői változatát itt tekinthetik meg. Itt pedig egy rövid előzetest:

[embed]https://www.youtube.com/watch?v=u6Mshz1qJ50&t=6s[/embed]

 

Hírlevél feliratkozás
Nem akar lemaradni a Magyar Nemzet cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi naponta elküldjük Önnek legjobb írásainkat.