Majdnem azt a címet kapta írásom, hogy a világirodalom legérdekesebb gyilkosa, de hát ilyet Raszkolnyikov óta pofátlanság leírni. Annyi biztos, hogy A parfüm hőse, Jean-Baptiste Grenouille sokkal érdekesebb, mint az összes drakulák, múmiák, vérfarkasok, zombik, láthatatlan emberek meg a popkultúra kertészeti és mezőgazdasági kisgépeket reklámozó, perverz sorozatgyilkosai (legalább ne úgy lóbálnák azt a szerencsétlen motorfűrészt, mint a kanászbaltát, komolyan mondom, az ilyen sztorikban a szerszámokat sajnálom a legjobban). Megteremtője, Patrick Süskind ugyanis egy olyan képességet talált ki számára, amivel tudtommal az irodalom- és kultúrtörténet legtermészetfölöttibb gonoszai sem bírnak: övé a világ legjobb szaglása.
A parfüm (alcíme: Egy gyilkos története) először 1985-ben jelent meg németül, és három év múlva már jött is a magyar kiadás az Árkádia jóvoltából, Farkas Tünde kiváló fordításában – nem azért mondom, hogy kiváló, mert olvastam az eredetit, hanem mert nyilvánvalóan irtózatosan megdolgozhatott, hogy nyelvünk teljes vértezetében ragyogtassa föl Süskind bizarr atmoszféráját és burjánzó képeit. A számtalan nyelvre lefordított A parfümöt feltehetően olvasóink többsége ismeri, ha nem a könyvet, akkor a filmet (magam nem néztem meg, egyszerűen túl jó írás ahhoz, hogy elrontsam valami megélhetési fantáziáló filmiparossal a saját belső képeimet, és ezt szeretettel ajánlom mindenki másnak is).
Fotó: Antikvárium.hu
A könyv keletkezésének körülményeit ellenben senki sem ismeri, és nem is fogja, mert Patrick Süskind úgynevezett rejtőzködő szerző (ezt is szeretettel ajánlom mindenkinek, főleg hübrisz ellen hatásos, de a lelki béke stabilizálására is kiváló), nyilvánosság elé nem lép, visszautasított díjak egész gyűjteményével bír, de amitől végképp szívünkbe zárhatjuk őt: állítólag évekig kellett neki könyörögni regénye megfilmesítésének jogáért, mire beadta a derekát…
A parfüm egyrészt a szagok, illatok világáról szól, ezek adják az egész könyv utánozhatatlan atmoszféráját, előtérben a XVIII. század illatszerészi tudományával, háttérben az egész francia felvilágosodás Voltaire-i gúnnyal ábrázolt, különös, átmeneti korszakával. A parfüm másrészt a zseni és a gonosz természetéről szól – de legalábbis arra készteti az olvasót, hogy föltegye magának e két súlyos fogalom mibenlétének kérdését.
