Egy különleges énektrió

,,Őszinte emberi kapcsolódásban vagyunk. Mindhárman az egymás iránti tiszteleten alapuló nyitottságot tartjuk fontosnak az együttműködésünkben. Így a munka egy örömforrás, és ez a legfontosabb. Szeretnénk egy irányba haladni, mindig megérteni a másikat, s ha ez a fő motiváció, akkor nincs gond.” A Dalinda a cappella énektrió tagjaival: Nádasdy Fannival, Tímár Sárával és Paár Juliannával beszélgettünk.

20210416 BUDAPEST DALINDA EGYUTTES HAVRAN ZOLTAN MAGYAR NEMZET

Az a cappella nehéz műfaj, mégis ezt választotta Nádasdy Fanni, Tímár Sára és Paár Julianna
Fotó: Havran Zoltán

– Milyen zenei hatások érték önöket, melyek meghatározták a mostani ízlésüket?

T. S.: Az otthoni zenei élmények és a zenei közeg, amiben felnövünk, nagy hatást gyakorolnak a későbbi zenei ízlésünkre. Egyikőnk felmenője sem népzenész, de olyan családból érkeztünk, ahol tisztelik a magyar kultúrát és a néphagyományt. Én például úgy nőttem fel, hogy a szüleim otthon minőségi rockzenét, világzenét és keresztény zenéket hallgattak. Népzene is volt, de csak mint egy elem a sok közül. Az óvodai és zeneiskolai képzések alatt derült ki, hogy mennyire vonzódom a népzenéhez. Szeretem meghallgatni kortársaim népzenei, világzenei és dzsesszformációit. Meghallgatom néha a mai slágereket is, de ezeket főként zenei kíváncsiságból. Jelenleg leginkább Hildegard von Bingen középkori apátnő szerzeményei nyűgöznek le.

P. J.: Dzsessz- és klasszikus zenei közegből jöttem, utóbbit tíz évig tanultam. Viszonylag későn, tizenhat évesen csöppentem bele a népzenei szcénába. Nálunk otthon nem nagyon szólt népzene, csak mértékkel. Sokkal több progresszív dzsesszt hallgattam, mint népzenét. Ez a fajta zenei nyitottság a mai napig meghatároz, és tudatosan is törekszem arra, hogy minél sokszínűbb és minél tágabb látókört nyissak magamnak.

N. F.: Édesanyám a klasszikus vonalat képviseli, a kecskeméti Kodály Intézetben tanult, és kiemelkedő zenei tehetsége révén sokáig a karvezetés szak volt számára a cél. Aztán mégis másfelé vitte az út, de a zene egész gyerekkorunkat intenzíven áthatotta. Nálunk sem kimondottan népzene szólt, inkább az akkori progresszívebb vonal, mint például a Vízöntő vagy Cserepes Károly.

– Hogyan kell elképzelni a Dalinda-féle alkotói folyamatot?

N. F.: Többféle munkamódszerrel dolgozunk. Általában valaki hoz egy ötletet, ami nemcsak annyit jelent, hogy egy feldolgozandó népdalt vet fel, hanem sokszor akár már szólamvázlattal érkezünk a próbára. Észrevettem magamon, hogy ha zongorával dolgozom, sokkal keretesebb vagyok, behatárol a hangszer. De ha úgy próbálom, hogy csak feldúdolok egy dallamot, és utána ráénekelek egy szólamot, sokkal szabadabb szólamszerkesztést tudok alkotni.

T. S.: Mindhárman máshogyan dolgozunk. Julcsi például zongorával, de nekem a loop pedál segít a legtöbbet. Szeretem visszahallgatni a szólamokat, hogy mi milyen érzést okoz, sokkal krea­tívabb tudok lenni így a folyamatban.

P. J.: Ott vannak a magyar népdalok mint matéria, de ezek új élő zenei szövetek lesznek általunk, ami túlmutat a puszta hangszerelésen. Népzenei elemekből álló új kompozíciókká válnak, zenei szerkesztőként kezdünk dolgozni az anyaggal.

Nádasdy Fanni, Tímár Sára, Paár Julianna a Dalinda a capella énektrió tagjai
Fotó: Havran Zoltán

Az a cappella egy nagyon intim és nehéz műfaj. Nincs hiányérzete a közönségüknek, hogy csak énekhang szólal meg hangszerkíséret nélkül? Elegendő tud lenni egy teljes koncertidőtartam kitöltéséhez?

T. S.: Nagyon sokszor jelzik vissza, hogy igen! Kimerítő a fülnek, és mentálisan is telítő ez a műfaj, ezért igyekszünk színesen és ívekben megformálni egy-egy koncertet. Nem véletlen, hogy negyvenpercesek a lemezeink is, mert ez pont annyi fókuszidőtartam, ami befogadható, és inkább hiányérzet maradjon a hallgatóságban, mint túlcsordulás.

P. J.: Nem a hiány oldaláról közelíteném meg, hanem sokkal inkább a lehetőséget látom benne. Énekesként még soha nem kaptam ennyi lehetőséget arra, hogy a saját hangomat megismerjem, illetve hogy ennyire sokféle funkcióban használjam. A ritmikus kísérettől kezdve a legtöbb technikai kihívást magában rejtő szólókig mindent prezentálnunk kell, olykor két perc leforgása alatt. Folyamatosan adogatjuk egymásnak a pozíciókat, és ebben is van egyfajta zenei alkotói minőség. Ezzel párhuzamosan jelen van az emberi minőség is, hogy hogyan tud az egyén folyamatosan előtérbe és háttérbe helyeződni együttműködés közben.

N. F.: Befogadóként is nehéz, de előadóként sem egyszerű a műfaj, hiszen az emberi hangnak vannak korlátai. Pláne hogyha mindent beleadunk, teljesen normális, hogy elfáradunk. Okosan kell takarékoskodni az energiával, ezért amikor a koncertlistát állítjuk össze, ezt a szempontot is figyelembe vesszük.

– Nem könnyű feladat csapatban dolgozni. Három nő esetében pedig elképzelhetetlen, hogy ne adódjanak problémák. Mi tud feszültséget okozni a Dalindában?

T.S.: Bennem csak az okoz konfliktushelyzetet, ha eltűnik a harmónia. Nagyon komfortos tud lenni, hogy szinte mindenben ugyanaz a véleményünk. Ha ez nincs, akkor jön a kérdés, hogy ezt hogyan oldjuk meg. Meg kell találni a hangot, de nagyon jó, hogy mindig igyekszünk értelmesen és kulturáltan átbeszélni ezeket. Kívülről jelezték már nekem, hogy ez érezhető erőssége ennek a csapatnak, s ez nagyon jó érzés. Mindhárman elég sok zenekarban megfordultunk, és megtapasztaltuk, hogy mi az a kompromisszum, amibe már nem megyünk bele. Itt nincs ilyen kérdés, és ez olyan felszabadító! Kifejezetten jó egy csapatot alkotni nőkkel, hiszen zömében férfiak vannak körülöttünk más zenekarainkban. Ez sem volt tudatos, csak így adódott.

N.F.: Nekem nem nehéz nőkkel dolgozni, főként olyan emberekkel akiket szeretek és akikhez mély barátság fűz. Inkább nagy ajándék és lehetőség, amire korábban nem is gondoltam, hogy mennyire inspiráló tud lenni. Egészen más dinamika, főleg a korábbi munkáimhoz képest.

P.J.: Őszinte emberi kapcsolódásban vagyunk. Mindhárman az egymás iránti tiszteleten alapuló nyitottságot tartjuk fontosnak az együttműködésünkben. Az sem mellékes, hogy sok érzelmi reakcióval és döntéssel kell együtt dolgoznunk. Ezeket is mepróbáljuk empatikusan kezelni, megértve egymás világát és aktuális élethelyzetét. A munka egy örömforrás így, és ez a legfontosabb. A konfliktusokkal is jó megdolgozni, mert van célja. Szeretnénk egyirányba haladni, mindig megérteni a másikat, s ha ez a fő motivátor, akkor nincs gond.

– Tavaly jelent meg a második lemezük, az Átjárók. Mit kell tudni róla?

P. J.: Azt éljük meg, hogy úton vagyunk, és úgy próbálunk viszonyulni a lemezekhez, hogy egy éppen aktuális keresztmetszetet, egy lenyomatot mutatunk a jelenünkről. Továbbá muszáj volt Fanni érkezését is megünnepelni egy új albummal. Mindhármunknak nagyon sokat jelent, és elégedettek vagyunk az Átjárókkal.

T. S.: Már a cím is elég jól fémjelzi azt, amiben vagyunk. Egy új korszakba léptünk zeneileg és emberileg is. Korszakokat nyitunk-zárunk, és ebben végtelen a lehetőség. Az első lemezen még nagyon sok dal autentikus megközelítésből szólalt meg, kevésbé volt progresszív egy-egy szám.

– Készült egy gyönyörű videóklip a Virág, virág című dalukhoz. Mi a mondanivalója, és ki segítette a munkát?

T.S.: A testvérem, Timár Benjámin volt a rendező és az operatőr. A fő koncepció az ő fejéből pattant ki. Komoly terepmunkát végzett előtte, felmérte a különböző helyszínek adta lehetőségeket. A szerelem és az elvesztés érzése jelenik meg a klipben, melyhez egy gyönyörű vizuális világ született.

– Tavaly év elején eljutottak Indiába. Milyen élményekkel és tapasztalatokkal tértek haza?

P.J.: Ajándékként éltem meg. Dalinda pályafutásunk legnagyobb útja volt mind egyénileg, mind csapatilag. Megvoltak ebben a helyzetben is a kihívások, én a két kisgyerekemet hagytam itthon két hétre, ami nehéz döntés volt. Nagyon sok pozitív tapasztalattal tértem haza, ami feltöltött. Akkor még nem is tudtam, milyen nagy szükségem lesz rá a 2020-21-es év megpróbáltatásaihoz. Két héten keresztül rengeteg koncertet meghallgattunk, sok workshop és szabad zenélések részesei lehettünk. Woodstock-hangulatú volt az egész, a világ minden tájáról érkeztek muzsikusok. Teljesen kötetlenül, elvárások és szabályok nélkül létezhettünk, és minden percben szólt valakinek a kezéből valamilyen hangszer.

N.F.: Rengeteg tradicionális indiai zenét hallottunk. Inspiráló volt látni, hogy az indiai zenészek mennyire felszabadultan és sallangmentesen tudnak játszani akkor is, ha nagyszínpadon játszanak, és akkor is ha az utcán. Sok perspektívát meg tudott nyitni bennünk az, hogy láthattuk, ki hogyan viszonyul a saját és mások kultúrájához.

T.S.: Izgalmas volt, hogy Indiának három különböző területére látogathattunk, ahol az éghajlati tényezők is eltérőek voltak. Életünk legkülönlegesebb telét tölthettük Goán, ahol egy fantasztikus nyaralásnak voltunk részesei a tengerparton. Lenyűgöző volt betekintést nyerni a csodás indiai gasztronómiába vagy épp a színes öltözködési világukba. Azt hiszem, mindhármunk nevében bátran állíthatom, hogy bármelyik pillanatban visszautaznánk.

– Milyen díjakról, elismerésekről számolnának be?

P.J.: Az Átjárók című második, egyben legújabb Dalinda lemezt idén Fonogram-díjra jelölték Az év hazai világ– vagy népzenei albuma kategóriában. Már maga a jelölés is egy hatalmas elismerés.

T.S.: Ezen kívül a Budapest a fiatal tehetségekért-díjat kaptuk meg a Womex keretein belül. De maga a Womex is egy nagy elismerés volt, képviselhettük a magyar világzenét ezen a rangos eseményen.

– Jelenleg min dolgoznak, illetve mennyire lehet most előre tervezni?

P. J.: Van egy nagy lemezbemutató tervünk, ami már egy éve csúszik a vírushelyzet miatt. Az Átjárók című lemezt a Fitos Dezső Társulattal kiegészülve mutatjuk majd be, melyben a tánc és a zene kiegészíti egymást. Alapvetően a mi lemezbemutató koncertünk lesz, amit színpadképileg és jelentéstartalmilag árnyalni fog a tánc. Ezenkívül készülnek új dalok, de konkrét új lemezben még nem gondolkodunk. Nemsokára érkezünk egy ,,énekes kihívás” videóval a közösségi oldalainkon, amihez bárki csatlakozhat. Szeretettel várunk mindenkit!

[embed]https://www.youtube.com/watch?v=MmnIhQRIGF8[/embed]