– Amikor néhány órával ezelőtt felhívtam, akkor még mozdonyt vezetett?
– Nem, délután megyek dolgozni. Először Gödöllőre, aztán Nagykátára. A nagypapámnak köszönhetem, hogy megvalósulhatott a gyerekkori álmom, és mozdonyvezető lehetek. Kisfiúként egyik hétvégén a közlekedési múzeumba vitt el, a másikon a gyermekvasútra, ahol később hat évig szolgáltam. A Kvassay Jenő Szakközépiskolában tanultam a vasutasszakmát, majd Szombathelyen két évig mozdonyvezető-képzésen vettem részt. Amikor letettem a vizsgát, én voltam a legfiatalabb mozdonyvezető. Jó érzés a vasúthoz tartozni, nem is tudnék elképzelni magamnak szebb hivatást.
– Mit szeret benne a legjobban?
– Hogy minden munkanapomon megnézhetem a napfelkeltét és a naplementét, és azért kapom a fizetésemet, hogy keresztül-kasul bejárjam az országot. Persze nagy felelősség terhel minket, ezt a munkát nem lehet félvállról venni. Van, aki nem szereti a rendszertelen életet, de én éppen azt élvezem, hogy nem unalmas. Mindig más vonalon járok, más típusú mozdonnyal, és útközben rengeteg szép helyet látok. Azért is kezdtem el 2006-ban fotózni, hogy megörökítsem ezeket. Akkoriban az volt a célom, hogy minden Magyarországon közlekedő vonatról legyen egy fotóm. A magaslati pontokról készített képeim egyre népszerűbbek lettek a vasutas körökben. Hét évig autodidakta módon tanultam fotózni, aztán a vállalkozásom miatt elvégeztem a fotósiskolát.
– Hová merészkedett fel először?
– Egy-egy vonatról készült jó fotó reményében fákra és oszlopokra. Úgy akartam elkészíteni a képeket, hogy azok tetszését is elnyerjék, akiket hidegen hagynak a vonatok. Később belevettem a háttérbe valamilyen ikonikus épületet, egy várat vagy a Balatont. Legelőször nem épületre, hanem a komáromi térvilágító torony tetejére másztam föl, aztán a bazilikára és az összes budapesti hídra. Erőfeszítést és lélekjelenlétet igényel – nyakamban a felszereléssel – feljutni a vaslépcsőkön a gyárkémények tetejére. A Parlamentben nagyon izgalmas út vezetett fel a kupola tetejére. Amikor valahová fölérek, először csak körbenézek, és arra gondolok, hogy milyen szerencsés vagyok, hogy itt élhetek. Imádom Budapestet! Napfelkelte és naplemente idején páratlanul szép a város. A lakihegyi adótoronyra évente csak egyszer lehet felmenni, amíg karbantartás idejére áramtalanítják. Majdnem egy órát másztunk fölfelé, majd ugyanannyit lefelé. A köd miatt rossz volt a kilátás, de azért sikerült egy-két jó képet lőni.
