„Világnézetem keresztyén és nemzeti. A keresztyénség nemcsak világnézet, hanem életforma, melynek át kell hatnia az ember minden cselekedetét mind a magánéletében, mind a politikában. A vallás nem a papok dolga, hanem mindenkié külön-külön! […] Az élet küzdelem és áldozat, nem élvezet. Realistának kell lenni! Ami persze nem jelenti azt, hogy egy realistának nincsenek ideáljai…” Így vallott apjának 1936-ban írt levelében a Pázmány Péter Tudományegyetem elsőéves joghallgatója, aki három évvel később ezt a mondatot jegyezte fel naplójába: „A nemzetek sorsa nem a harctereken dől el, hanem a lelkekben.”
Az 1917 decemberében, földbirtokos, vallásos (katolikus és református felekezetű) családban született Csicsery-Rónay István egész életét – mely felölelte a múlt századot – a magyarság szolgálatában folytatott erkölcsi, lelki és szellemi küzdelemnek szentelte. Az apai ágon örökölt kálvinista lelkiismereti szabadság- és nemzetifüggetlenség-eszményt jól össze tudta egyeztetni a Piarista Gimnázium toleranciájával és felvilágosodott szellemiségével. Családi örökségéből a legfontosabbnak azt tartotta, hogy ő a híres Zichy nemzetség köznemesi ágának egyik utolsó leszármazottja, a „rajzolófejedelem” Zichy Mihálynak a dédunokája, aki életfilozófiájával a legnagyobb hatást gyakorolta rá. Művészi vénáját és érdeklődését főként tőle, másfelől szépapjától, a „széphalmi mester” Kazinczy Ferenctől örökölte. Gimnazista korától érdekelte az irodalom, a történelem és a zene, s arra törekedett, hogy a kultúra minden területén egyformán legyen otthon. Bár sokáig diplomáciai pályára készült, már egész fiatalon titkos szerelme a politika volt, mert „az emberek között az ő lelki és anyagi jólétükért dolgozni: van-e ennél szebb hivatás?”
Második egyetemi évével párhuzamosan a Bem József lovastüzér-osztálynál töltötte önkéntes katonai szolgálatát, így a zalai parasztgyerekek, a pesti gimnáziumi osztály, a cserkészet, a piarista diákszövetség, a Prohászka Munkaközösség után ez volt a hatodik közösség, amelyben megismerhette a magyar társadalom különböző rétegeit. Több diplomát szerzett: Bécsben a Konzuli Akadémián, Budapesten az Állam- és Jogtudományi Karon, majd a Műszaki Egyetem Mezőgazdasági Karán. Élete első fordulópontja az volt, amikor a 2. hadsereg tisztjeként részt vett a doni harcokban, és az 1943. januári orosz áttöréskor súlyosan megsebesült, de csodával határos módon megmenekült a hadifogságtól.
