„Legősibb s legdrágább örökségünk az egyéniség és a szabadság”

A kivételes műveltségű, keresztény gyökerű, az európai humánum által vezérelt, a magyar nemzeti sorskérdések mellett elkötelezett, ugyanakkor a szociális igazságtalanságok ellen föllépő Keresztury Dezső tudós alkotó volt: költő, műfordító, irodalomtörténész, esszéista, akadémikus. 1945 után pedig egy rövid ideig – ameddig a kommunisták hagyták – kultuszminiszter.

Keresztúry Dezső író. Fotó: Farkas Tamás

Huszonöt éve, 1996. április 30-án hunyt el Budapesten Keresztury Dezső költő, műfordító, kritikus, esszéista, irodalomtörténész, akadémikus, művelődéspolitikus. 1904. szeptember 6-án Zalaegerszegen született. A budapesti egyetem magyar–német szakát végezte el, egy-egy szemesztert Bécsben és Berlinben eltöltve. Az Eötvös Collegium tagja (később igazgatója is), s Horváth János legendás irodalomtörténész professzor tanítványa és kollégája volt.

Dolgozott a német fővárosban magyar lektorként, majd a budapesti, németül kiadott Pester Lloyd munkatársaként. Miközben mint a Nyugat második nemzedékéhez tartozó költő gyakran publikált szépirodalmi szövegeket, kutatóként magyar irodalomtörténettel foglalkozott. Elsősorban a XIX. századdal kapcsolatos vizsgálódásai ­időtállók. Az Arany Jánosról írott könyvei mind a mai napig megadják szerzőjük helyét az irodalomtudományi kutatástörténetben. Műfordítóként főleg német klasszikusok – mint például Goethe vagy Schiller – munkáit ültette át magyarra.

Illyés Gyula és Kovács Imre meghívására belépett a Veres Péter vezette Nemzeti Parasztpártba 1945 őszén. Egy későbbi visszaemlékezése szerint azért csatlakozott a baloldali, ugyanakkor erősen magyar nemzeti érzelmű s szociálisan érzékeny, a leszakadó magyar vidéki cseléd- és törpebirtokos réteg – a „tízmillió koldus” – érdekképviseletét vállaló politikai szervezethez, hogy a szovjet megszállás után „gyanús elemként” kezelt íróbarátai (mint Kodolányi János, Szabó Lőrinc vagy Németh László) védelmében el tudjon járni.

Katolikus szemléletű, a magyar sorskérdések iránt elkötelezett értelmiségi volt Fotó: MTI

Az 1945 novemberében megalakult, Tildy Zoltán vezette koalíciós kabinet vallás- és közoktatásügyi minisztere lett negyvenegy évesen. Ahogy kormánytagként adott első nyilatkozatában megfogalmazta, azt érezte kötelességének, hogy „a széles néprétegek, a parasztság és a munkásság kulturális egyenjogúsítását minél előbb” megvalósítsa. Parlamenti mandátumot tudatosan nem vállalt, hogy szabadabban, pártkötöttségek nélkül, szakpolitikusként tevékenykedhessen. A nyolcosztályos általános iskolai rendszer stabilizálása, a pedagógusok anyagi körülményeinek javítása, a tanyai tanítói szolgálat újjászervezése fontos küldetése volt, de a nemzetközi kulturális kapcsolatok fejlesztése, a külföldi tanulói és kutatói ösztöndíjak szükségessége mellett is kiállt, valamint az irodalmár és a képzőművész alkotók – a független és szabad munkához szükséges – támogatása érdekében szintén komoly lépéseket tett.

Szabó Zoltán író – parasztpárti politikus, diplomata, később a diktatúra elől elmenekült londoni emigráns magyar értelmiségi – így emlékezett vissza Keresztury Dezső 1947. márciu­si lemondására (amelyet a kommunista párt komoly sajtótámadása előzött meg): „Eltávolításának valóságos oka az volt, hogy a tárcát a kommunisták ki akarták venni a parasztpárt kezéből, s a kisgazdapártnak adni azzal a feltétellel, hogy a kisgazdapárt Ortutayt jelöli. [...] Keresztury, aki a demokratikus Magyarország utolsó e névre érdemes kultuszminisztere volt, zokszó nélkül és némi megkönnyebbüléssel tért vissza a közoktatási ügyek vezetésétől a közoktatáshoz, de mivel a kommunista párt úgy vélte, hogy a leendő tanárok tanítását nem lehet ilyen, csak egyenességével és műveltségével kitűnő férfiú kezében hagyni, Kereszturyt az Eötvös Kollégium éléről elmozdították […], bár az olyan ember, mint Keresztury, s az olyan embertípusok, amilyenek a sztálinisták, alkatilag összeférhetetlenek.”

[embed]https://www.youtube.com/watch?v=LnOaqUEWIbE[/embed]

Ma már tudjuk: Ortutay Gyula – egyébként tudós néprajzkutató, későbbi akadémikus – kisgazda politikusként a kommunista párt titkos tagja is volt. Első miniszteri lépése a kötelező iskolai hitoktatás eltörlésének javaslata volt, amelyet akkor a széles körű társadalmi tiltakozás meggátolt, 1948 nyarán azonban levezényelte az egyházi iskolák államosításának dicstelen és erőszakos folyamatát.

A Magyar Tudományos Akadémia tagjává is megválasztott Kereszturynak mint alkotónak a versei, műfordításai, irodalomtörténeti munkái és ismeretterjesztő publicisztikai művei élete végéig rendszeresen megjelentek. Az európai műveltségű és katolikus gyökerű, a humánum által vezérelt és a magyar nemzeti sorskérdések iránt elkötelezett, ugyanakkor a szociális igazságtalanságok ellen föllépő irodalmár több kitüntetésben is részesült mind a hazai, mind a nemzetközi színtéren. Egyéb szakmai és állami elismerések mellett megkapta a József Attila-díjat (1968), a Herder-díjat (1976) és a Széchenyi-díjat (1996).

A második világháború idején írt, 1946-ban megjelent Helyünk a világban című esszéjében Európa-értelmezéséről és a magyarság évezredes, sajátos, Kelet és Nyugat közötti hídszerepéről írt. Szerinte kontinensünk – s benne hazánk – küldetése „az egység állandó sugárzásában megőrizni a változatosságot, a teremtő kezdeményezést, legősibb s legdrágább örökségünket: az egyéniséget s szabadságot, önmagunk megismerésének, kifejtésének s megörökítésének vágyát és képességét”.