Az egyik ilyen probléma, hogy a jelenkorra jellemző anyagelvűség, arctalanság, lelki tanácstalanság és szellemtelen irányvétel mára teljesen szétverte a közösségeket. A rendező szerint mindez törvényszerű volt, ahogy az is, hogy a szellem ennek ellenére megmarad, mégpedig apró sejtekben, otthonokban, házi zenékben, mindenütt, ahol saját erőből megőrizhető a tisztaság. „Nekünk a szent hétköznapokat kell bearanyoznunk ott, ahol vagyunk, és akkor minden rendben lesz” – szögezi le, majd hozzáteszi, hogy ezzel együtt a Teremtő felé is le kívánja róni adósságát.
A megtisztulás, az elszámolás egyik eszköze a művészet – vallja az alkotó, aki nemzetünk sorskérdéseire is keresi a választ munkássága során, ugyanakkor szívesen von párhuzamot a magyarság hányatott múltja és a jelenkor megpróbáltatásai között, a kiútkeresés, a felemelkedés lehetőségeinek és azok elvesztegetésének megrendítő allegóriáját rajzolva a néző elé. Tavaly, a nemzeti összetartozás napja alkalmából, Trianon századik évfordulójára készült a Hozzád sóhajtunk című filmetűdje, amely a rendezőre jellemző egyedi látásmóddal és jellegzetes stílusjegyekkel mutatja be a megcsonkított magyar néplélek állapotát, nagy erejű grafikái (Bicskei Zoltán grafikusművészként is tevékenykedik), valamint élőképek szívbe markoló kombinációjával sóhajt a Mindenható felé.
A most bemutatandó Láttam pedig a mozdíthatatlanságot járja körül, amely kultúránk központi része és a túlélés záloga is egyben a mai gyorsan összeomló korban, mégsem törődünk vele. Bicskei Zoltán szavaival élve: „Alig foglalkozik ma már valaki olyan dologgal, hogy magyari módon alkosson. Amióta lejárt a jogdíjvédelem, azóta például Magyarországon tombol a diszkósított, kiherélt Bartók-zene, mintha szét akarnák taposni. A szellemi lényünk megsemmisítése számomra a legsúlyosabb hazaárulás.”
[embed]https://www.youtube.com/watch?v=cnLY0YcET8I&t=820s[/embed]
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!