„A valódi tehetség nem korszerű, hanem igaz akar lenni”

Balassa Sándor zeneszerzői munkásságának alapját a magyar zenei tradíció jelentette. A korszerűség és a divat helyett a hagyományt tartotta fontosnak. Több alkalommal is kifejtette, hogy zenéjével az életet kívánja szolgálni.

A 86 éves korában elhunyt Kossuth-díjas zeneszerző úgy hitte, minden korban kell, hogy legyenek olyan emberek, akik letéteményesei a minőségnek a hitben, tudományban vagy a művészetben, amely nélkül nem létezhet szellemi élet. A Bartók rádiónak három éve adott interjújában ezzel kapcsolatban arra figyelmeztetett, hogy a kapott talentumot mindenkinek kötelessége kibontakoztatni.

[embed]https://www.youtube.com/watch?v=PS_HFiHgSgk[/embed]

Már egészen fiatalon – a nagymesterek operáinak hatására – elfogta a vágy, hogy ő is ebben a műfajban alkosson.

Úgy vélte, az opera kiemelkedő alakjai mind nemzeti alapokon indultak és bontakoztak ki.

Ő maga négy operát írt; legutoljára a Földindulást, amelyet 2015-ben mutattak be először a Művészetek Palotájában. Ezt a műfajt szépnek és hitelesnek találta, amely – saját szavaival élve – semmiféle csináltságot, filozófiai hazugságot, politikai nyomást nem tűr el, hiszen ezek a pillanatvilág részei. Ellentétben az opera segítségével, az élettel teli emberi lét igazi drámáit mutathatja meg a zeneszerző.

[embed]https://www.youtube.com/watch?v=NOwvIK4FMdk[/embed]

A művészetet úgy értelmezte, mint az emberi lélekben a tisztességhez, az igazságérzethez és az emberséghez szóló erőt, amely az ezeket támadó hatások ellen lép fel, ezáltal megtisztulást okoz és katarzis élményt szerez. Éppen ezért hitt a zene léleknemesítő képességében, ezen belül is a nemzeti zene fontosságában.

Az idegen minták átvétele helyett, az anyanyelv, a nemzet saját érzésvilágának és gondolkodásmódjának kifejezésre juttatását részesítette előnyben.

– A kultúrában minden nép csak saját gyökereiből táplálkozva találhatja meg hangját a közös kórusban. Nagy elődeink, Kodály és Bartók a magyar nép eredeti hangjára rátalálva emelte fel zenénket, munkásságuk gyümölcse egyetemessé vált

– nyilatkozta a Fidelionak, a Földindulás című nemzeti operájának bemutatása kapcsán hat évvel ezelőtt.

A létezéshez való kapcsolatunk állandóságát vallotta az anyagi és a szellemi világ együttesében. Ezzel ellentétben a korszerűséget csábítónak, de becsapósnak ítélte, és óva intette a jövő művészgenerációját.

– Vannak, akik a sikert annyira szeretnék elérni, hogy különböző ruhákat öltenek magukra, de az igazi tehetség nem tűri, hogy olyan elvárásoknak tegyen eleget, amelyekkel nem ért egyet. Nem hajlandó bérmunkát vállalni, hanem a saját költői megnyilatkozásait viszi tovább –

fejtette ki a Bartók rádió interjújában.

Véleménye szerint a valódi tehetség nem korszerű, hanem igaz akar lenni, végeredményben úgyis az igazság kimondásával válik korszerűvé. Balassa Sándor egy élet munkája során törekedett erre. Ami egyszer elavul, az soha nem volt igaz – mondja az MMA róla készült portréfilmjében.

[embed]https://www.youtube.com/watch?v=XCs0k0fMoxA&t=2s[/embed]

A komponálást soha nem használta pénzkereseti célra, mivel szabadon kívánt alkotni. A kiszámított, matematikailag kódolt, absztrakt hangzáskomplexumokkal ellentétben, a szabad ihletet, a vallomásszerű zenét hitte és művelte. Zeneszerzői szenvedélyét saját szavai mutatják meg a leginkább:

– Ha egy hang nincs a helyén, aludni sem tudok, az egész életem felborul. A hivatás rabja vagyok, csak a mű éltet. Az a fontos, hogy az igaz és szép legyen.