Ágh István: Pilinszkyt egyszer szavakkal „verték” és könnyezett

Pilinszky János a Molnár utcában lakott, Kondor Béla festőművész pedig a Bécsi utcában, így aztán a két lakás között félúton található Nárcisz presszóban találkoztak minden nap déltájban. Itt ismerkedett meg a ma negyven éve elhunyt költőóriással Ágh István Kossuth-díjas költő is, akit Pilinszkyvel kapcsolatos személyes élményeiről kérdeztünk.

Ágh István Kossuth-díjas költő akkoriban az Eötvös Loránd Tudományegyetemre járt, melynek bölcsészkarával éppen szemben volt a Nárcisz presszó nevű ikonikus találkozóhely. Megismerkedésüktől fogva rendszeresen összejártak; sokszor beültek „filozofálgatni a Belvárosi kávéházba”, valamint az Építész pincébe is, ahol az akkori értelmiség egy része időről időre összegyűlt.

– Nagyon szeretetteli ember volt, ami azt is jelentette, hogy mindenkivel úgy viselkedett, mintha már évtizedek óta a barátja lenne – mondta Ágh,

aki már az első alkalommal érezte a bizalmat a költő részéről, anélkül, hogy igazán ismerte volna. Ilyen légkörben zajlottak a későbbi találkozások is „Jancsival” – hiszen mindenki így szólította –, amelyek általában nem előre megbeszélt, hanem inkább spontán alkalmak voltak.

Aki személyesen hallotta beszélni Pilinszkyt, nem mulasztja el megemlíteni szónoki képességeit.

Ágh István szerint olyan átszellemült módon fejezte ki magát, hogy az ember már attól is meghatódott, ahogyan beszélt.

Mint mondja, az emelkedett légkör, amelyet maga körül teremtett ezeken az alkalmakon, felvételről nem érezhető át úgy, mint élőben.

Mikor arra kértem, hogy emeljen ki egy történetet, amely a legemlékezetesebb volt számára, rögtön rávágta, hogy az egész ember emlékezetes úgy, ahogy volt. Majd kérésemnek engedve folytatta:

– Sosem felejtem el, Simone Weil műveit fordította egy irkába, mikor elkapott és szabályosan leszögelt maga mellé, hogy felolvassa nekem az aznapi fordítást. Teljesen kifordult magából a lelkesedéstől. Ez egy emlékezetes pillanat volt.

[embed]https://www.youtube.com/watch?v=3gHR3N8s9LY[/embed]

Ugyanilyen emlékezetes pillanat lehetett a belgrádi magyar követségen tett látogatás, csakhogy negatív értelemben. Pilinszky rendszeresen utazott Európába; időzött Párizsban, ahol első felesége, Márkus Anna festőművész élt, s akivel mindvégig jó barátságot ápolt; valamint Rómában, ahol szintén sok magyar értelmiségivel tartotta a kapcsolatot. Akkoriban itthon elterjedt róla a rosszindulatú pletyka, hogy disszidálni készül.

1967-ben Rómából Belgrádba rendelték, ahova egy nappal korábban érkezett, de még normális szálláshelyet sem kapott, ahogy Ágh István meséli, „valami sufniba dugták be egy motelben”.

A követségre aztán vele és Nagy Lászlóval érkezett, ahol rögtön inzultálni kezdték, Ágh kifejezésével élve, „szavakkal verték”; felrótták katolikus vallását, valamint hogy nem a népet szolgálja. A szóbeli bántalmazás végül odáig fajult, hogy Pilinszky János elkezdett könnyezni.

Mondhatjuk, hogy ez a történet irodalomtörténeti jelentőségű, hiszen tulajdonképpen magába sűríti mindazt, amit Pilinszky az akkori rendszertől kapott. Ágh István szerint hasonló helyzet volt ez, mint amelyet Péter élhetett át, amikor megtagadta Jézust.

A pillanat agressziójának hatására akkor, ott Pilinszky azt mondta: ti löktetek oda.