Látkép a hazai fényképezés elmúlt fél évtizedéről

Öt esztendővel ezelőtt az I. Fotóművészeti Nemzeti Szalonon 129 fotográfus szerepelt a Műcsarnokban, az idein pedig 208. Noha az I. Képzőművészeti Nemzeti Szalon 2015-ben újdonságnak számított, 25 115 fős nézőjével megdöntötte az addigi látogatói csúcsot. Az előző esztendőben nevezték ki a Műcsarnok művészeti igazgatójának Szegő Györgyöt, aki feltámasztotta a Nemzeti Szalont, amelynek Erzsébet téri épületét 1960-ban bontották le. A mostani szalonra az elmúlt öt évben készült fényképeket vártak a kurátorok.

A digitális technika határozza meg a jelenkor fotóművészetét Fotó: Kuricz Árpád

Vajon milyen tanulsággal szolgál az eltelt fél évtized, milyen tanúságot tesz a majd nyolcszáz fotográfia?

– Megállapítható, hogy a digitális technika szerepe radikálisan előretört az előző szalonhoz képest – fogalmazott Haris László, Balogh Rudolf- és Prima díjas, érdemes művész, a Fény képei címet viselő Fotóművészeti Nemzeti Szalon kurátora.

– A technika azonban a művészet szolgálólánya, éppen azért kell alaposan megtanulni, hogy alkotás közben ne kelljen foglalkozni vele – folytatta a gondolatmenetet a fotóművész, akitől megkérdeztem: egy szalonjellegű kiállítás mennyiben tér el az egyéb csoportos tárlatoktól?

– Valódi szalon ez, tehát nem egy kurátor koncepciója alapján összeállított kiállítás. Bemutatja a hazai fotóművészet jelenlegi állapotát, részrehajlástól, stílusoktól, műfajoktól függetlenül – magyarázta a fotóművész, hozzáfűzve: a kurátori kiállítás természetesen egységesebb.

– A nyitás lehetőséget kínál minden kiállítónak, hogy megismerhesse a többiek munkáit, képet kapjon a fotóművészet jelenéről – hangsúlyozta Haris László. – A nagyközönség pedig biztosan talál az ízlésének megfelelő képet, képeket.

Ezért is közönségvonzó minden nemzeti szalon, amit ékesen bizonyít az eddigi hat kiemelkedő látogatottsága. Az azonban másodszor fordult elő, hogy a kurátor mellett aktív alkotóművész is részt vett a válogatásban, mint tette ezt első ízben a tavalyi képzőművészeti seregszemle alkalmával Szurcsik József Munkácsy-díjas festőművész.

– Nem furcsa érzés a kollégák, pályatársak munkái között válogatni? – érdeklődtem.

– De az – hangzott a felelet. – Szeptember elején kaptam a felkérést Szegő György igazgatótól, amire elsőre nemet mondtam, gondolkodási időt kérve, mert azonnal látszott, hogy borzasztóan nagy munkáról van szó, főleg 78 éves fejjel.

Igazat adhatunk neki, ha tudjuk, hogy 208 fotóművész közel 790 alkotása szerepel a falakon. A mester elmesélte: mielőtt igent mondott volna, megkérdezte a művészeti igazgatót, miért éppen rá gondolt, lévén ő alkotóművészként a saját munkáit tartja a legfontosabbaknak. Szegő György úgy érvelt: Haris László az, aki mindenkivel képes beszélni.

A digitális technika határozza meg a jelenkor fotóművészetét
Fotó: Kuricz Árpád

– Ezzel győzött meg, ugyanis a szó szoros értelmében majd mindenkit személyesen ismerek a szakmából, ezáltal könnyebben mondtak igent mindazok, akik elfogadták a felkérést.

– Ezek szerint kapott visszautasítást? – kérdeztem.

– Szerencsére kevesektől, ami a Műcsarnokot dicséri, hiszen akik szakmai szemmel nézik, azok látják, milyen komoly fejlődés történt az elmúlt hét évben. Amit egyébként a publikum értékelt.

Úgy veszem észre, a fenntartó MMA-val szembeni ellenszenv elmúlni látszik bizonyos művészi körök esetében – fejtette ki a fotóművész. – A járvány el fog múlni, de a szekértáborokra osztottság, az, hogy nem beszélünk egymással, nem. Pedig nagyon gyorsan be kellene fejezni a sértődöttséget, mielőtt az egész kultúra halálát okozza.