időjárás 12°C Szimonetta 2021. October 28.
logo

„Porlik, mint a szikla” – százéves a Székely himnusz I.

Deák-Sárosi László
2021.05.22. 14:34
„Porlik, mint a szikla” – százéves a Székely himnusz I.

Épp száz éve, 1921 májusában keletkezett a Székely himnusz, megzenésített változatát pedig 99 éve, 1922. május 22-én adták elő Aquincumban, a Székely Egyetemi és Főiskolai Hallgatók Egyesülete (SZEFHE) Májusi nagyáldozat nevű rendezvényén. A kettős évforduló alkalmából összefoglalom a legfontosabb tudnivalókat a mű keletkezésről és utóéletéről, illetve amellett érvelek – összevetve az eredeti, a helyesbített és a folklorizálódott változatot –, hogy egyes látszólagos nehézségek ellenére el lehet – és miként lehet – jó prozódiával énekelni az eredeti változatot.

A Székely himnusz szövegét Csanády György (1895–1952) írta, zenéjét pedig Mihalik Kálmán (1896–1922) szerezte. A verset Csanády saját visszaemlékezése szerint – A májusi nagyáldozat ceremóniája című leírás alapján – 1921 májusában írta azzal a céllal, hogy a Székely Egyetemi és Főiskolai Hallgatók Egyesülete (SZEFHE) rendezvényén előadják, elénekeljék, amire egy évvel később sor is került. A szöveg első, eredeti változata a Szegeden kiadott Új Élet 1922. szeptember 15-i számában jelent meg. A vers ennek ellenére – ahogyan a zenéje is – kéziratokban és szájhagyomány útján terjedt, így több szövegváltozata is létezik. Mihalik Kálmán zenéje először a szintén Szegeden kiadott Hargitaváralja nevű folyóiratban jelent meg, annak 1936. november 22-i számában. A szöveg itt már több kisebb eltérést mutat az 1922-ben közzétett változathoz képest.

Keletkezési körülmények

A mű stílusát, életérzését, népszerűségét, egyáltalán himnuszként való elterjedését annak keletkezési körülményei alapján lehet megérteni. 1921-ben, alig három évvel a nagy háború, a nagy világégés és egy évvel az ország Trianonban megpecsételt feldarabolása után vagyunk. A békediktátum következtében a kolozsvári Ferenc József Tudományegyetem megszűnt, tanárainak és diákjainak a többsége kényszerűségből a csonka Magyarországra települt, közülük sokan Szegedre. Itt alakult meg 1920-ban önsegélyezési céllal a SZEFHE, aminek a működése az ország több városára kiterjedt, székhelye pedig Budapesten volt. A tagok, sőt az alapítók között volt az a két diák is, akik a Székely himnuszt írták.

Csanády György és Mihalik Kálmán több sorstársához hasonlóan (Kolozsváron megkezdett) egyetemi éveiket a frontszolgálat miatt félbeszakította. Megtapasztalhatták a háborút, az ország feldarabolását, szűkebb szülőföldjük, Erdély idegen uralom alá kerülését, egyetemük megszűnését. Teljesen érthető, ha a túlélésért – de még így is magyar földön maradva és nagyon mostoha körülmények között – próbáltak kezdeni valamit magukkal, közben nem feledkezve meg szülőföldjükről és a magyar hazáról sem. Mihalik tífuszban hunyt el még 1922-ben, így nem bontakozhatott ki orvosként és zeneszerzőként; de Csanády íróként, szerkesztőként és 1928-tól a rádió rendezőjeként, főrendezőjeként bizonyára többet tett szűkebb hazája kultúrájáért, mint tehetett volna, ha akkor egyetemi hallgatóként, az egyetem megszűnése után Kolozsvárott marad.

Székely-magyar himnikus érzés

A Székely himnusz borongós hangulatú indítása, a végzet emlegetése már az első sorában érthető. Azt a bizonytalan életérzést ragadja meg, amit akkor, abban a történelmi helyzetben érezhetett a szándéka ellenére az anyaországba szakadt székely diák. Ugyanakkor a vers nem borúlátó, hiszen egy kérés, egy fohász Istenhez, hogy ne hagyja magára népét, és akinek erős a hite, azt nem is hagyja. A himnikus jelleget az emelkedett hangvétel, Isten megszólítása adja. Vannak, akik a verset és a zenéjét nem tartják nemzeti himnuszhoz illőnek vagy stílusúnak, de ha alaposan belegondolunk, beleérzünk, akkor gyakorlatilag betölti a himnusz szerepét. A magyar nemzeti himnuszt Kölcsey is egy fohászként fogalmazta meg, és ugyancsak a nemzet nehéz időszakának idejébe helyezve, egy XVI. századi prédikátor nézőpontjából szól, és Isten áldását kéri a magyarokra.

A Székely himnusz elsősorban és leginkább attól himnusz, hogy nagyon sokan annak tekintik.

Minden művet csak befogadó közönség és közösség tehet naggyá. Himnuszból pedig nem csupán nemzeti, össznemzeti létezik, hiszen himnuszt írtak már a történelem során sokféle isteni és emberi lényhez, csoporthoz, eszméhez stb. Kölcsey műve előtt is nemzeti himnuszként énekelték a Boldogasszony anyánk katolikus éneket, és székely himnuszból is van egy archaikusabb stílusú, a Tamás Győző szolnoki káplán által 1940-ben írt csíksomlyói búcsúének, az Ó, én édes jó Istenem kezdetű ének.

Csanády a verset eredetileg nem himnusznak szánta, csak a Kantate nevű ciklus egyik darabjának, „zsoltárának”, amelyeket a SZEFHE éves nagyrendezvényén adtak elő. A visszaemlékezések szerint épp a verset eléneklő női kar és a májusi nagyáldozat résztvevői látták meg benne a székely-magyar himnikus érzést vagy emelkedettséget, és kezdték ilyen módon emlegetni, majd egyre több helyen énekelni.

Az Új Élet 1922. szeptember 15-i számában, Mihalik Kálmán nekrológjában már „székely Himnusz”-ként említi és idézi a teljes szövegét a maga nevét nem említő szerző, aki valószínűleg maga Csanády György volt, a lap szerkesztője.

A vers, mivel lényegében kéziratban és a szájhagyományban terjedt, több címen is ismertté vált.

Említették Bujdosóének címmel (maga Csanády is), de az első kottás megjelenés A mi dalunk címet viseli, alcíme pedig SZEFHE-himnusz (Hargitaváralja, 1936. november 22.). A vers címe mára végérvényesen és helyesen, a szerző által is megerősített módon: Székely himnusz, nagy Sz-szel és kis h-val. A nagy Sz a címkezdő szónak jár, a h pedig azért kicsi, mert a himnusz köznév, a műfajt jelöli a címen belül. Egyesek azért írják a himnuszt nagy H-val, mert a magyar nemzeti himnusz párjaként említik, annak pedig a rövidített, egyezményes címe Himnusz, ahol viszont a H nem a műfaj miatt, hanem címkezdő szóként nagy kezdőbetűs.

Botrányos plágiumper

A vers költője sokáig nem írta oda a nevét a vers elé, köteteibe sem vette fel. Ez az utólagos magyarázata nélkül is érthető, mert a vers, különösen megzenésítve erős nemzeti érzéseket megmozgató mű, amely a kisantant államaiban, különösen Romániában elég hamar és évtizedeken át tiltott, üldözött lett. Csanády bizonyára nem akarta nehéz helyzetbe hozni a Székelyföldön élő rokonait, hozzátartozóit. Az anonim terjedésnek az lett a következménye, hogy ismeretlen szerzőségű műnek vélve többen alakítottak a szövegen, versszakokat írtak hozzá, és voltak, akik kifejezetten el is akarták tulajdonítani. A Pécsett élő Karl Lajos azt állította, hogy a zenéjét ő szerezte, a szövegét pedig Szalántzy Elemér írta Kováts Józseffel közösen. A valódi szerzőséget egy 1940–1941-ben lezajlott botrányos plágiumper után állapították meg Csanády György és Mihalik Kálmán javára. A ténymegállapítás maga viszonylag egyszerű lehetett, mert a plagizátorok azt állították, hogy a Székely himnuszt ők 1925-ben szerezték, miközben az Új Életben már 1922-ben megjelent, és az SZEFHE tagjai közül sokan tanúsíthatták a bemutató időpontját, tényét is, illetve fennmaradt Mihalik Kálmánnak egy kapcsolódó levele.

A szerző az Országos Széchenyi Könyvtár (OSZK) munkatársa.

(Folytatjuk. A II. részben a Székely himnusz eredeti szövege és a folklorizálódott változat különbségéről, illetve az énekelhetőség kérdéséről lesz szó.)

[embed]https://www.youtube.com/watch?v=VYpTxpqH1XM[/embed]