„Porlik, mint a szikla” – százéves a Székely himnusz I.

Épp száz éve, 1921 májusában keletkezett a Székely himnusz, megzenésített változatát pedig 99 éve, 1922. május 22-én adták elő Aquincumban, a Székely Egyetemi és Főiskolai Hallgatók Egyesülete (SZEFHE) Májusi nagyáldozat nevű rendezvényén. A kettős évforduló alkalmából összefoglalom a legfontosabb tudnivalókat a mű keletkezésről és utóéletéről, illetve amellett érvelek – összevetve az eredeti, a helyesbített és a folklorizálódott változatot –, hogy egyes látszólagos nehézségek ellenére el lehet – és miként lehet – jó prozódiával énekelni az eredeti változatot.

Gyimesbükk, 2018. május 20. Magyar és székely zászlók a kontumáci Nagyboldogasszony-kápolnánál a székelyföldi Gyimesbükkön, ahol misét tartottak pünkösdvasárnap, 2018 május 20-án. A zarándokok elõzõ nap a csíksomlyói búcsúban, az összmagyarság egyik legjelentõsebb vallási és nemzeti ünnepén vettek részt. MTI Fotó: Mohai Balázs Fotó: Mohai Balázs

Székely-magyar himnikus érzés

A Székely himnusz borongós hangulatú indítása, a végzet emlegetése már az első sorában érthető. Azt a bizonytalan életérzést ragadja meg, amit akkor, abban a történelmi helyzetben érezhetett a szándéka ellenére az anyaországba szakadt székely diák. Ugyanakkor a vers nem borúlátó, hiszen egy kérés, egy fohász Istenhez, hogy ne hagyja magára népét, és akinek erős a hite, azt nem is hagyja. A himnikus jelleget az emelkedett hangvétel, Isten megszólítása adja. Vannak, akik a verset és a zenéjét nem tartják nemzeti himnuszhoz illőnek vagy stílusúnak, de ha alaposan belegondolunk, beleérzünk, akkor gyakorlatilag betölti a himnusz szerepét. A magyar nemzeti himnuszt Kölcsey is egy fohászként fogalmazta meg, és ugyancsak a nemzet nehéz időszakának idejébe helyezve, egy XVI. századi prédikátor nézőpontjából szól, és Isten áldását kéri a magyarokra.

A Székely himnusz elsősorban és leginkább attól himnusz, hogy nagyon sokan annak tekintik.

Minden művet csak befogadó közönség és közösség tehet naggyá. Himnuszból pedig nem csupán nemzeti, össznemzeti létezik, hiszen himnuszt írtak már a történelem során sokféle isteni és emberi lényhez, csoporthoz, eszméhez stb. Kölcsey műve előtt is nemzeti himnuszként énekelték a Boldogasszony anyánk katolikus éneket, és székely himnuszból is van egy archaikusabb stílusú, a Tamás Győző szolnoki káplán által 1940-ben írt csíksomlyói búcsúének, az Ó, én édes jó Istenem kezdetű ének.

Csanády a verset eredetileg nem himnusznak szánta, csak a Kantate nevű ciklus egyik darabjának, „zsoltárának”, amelyeket a SZEFHE éves nagyrendezvényén adtak elő. A visszaemlékezések szerint épp a verset eléneklő női kar és a májusi nagyáldozat résztvevői látták meg benne a székely-magyar himnikus érzést vagy emelkedettséget, és kezdték ilyen módon emlegetni, majd egyre több helyen énekelni.

Az Új Élet 1922. szeptember 15-i számában, Mihalik Kálmán nekrológjában már „székely Himnusz”-ként említi és idézi a teljes szövegét a maga nevét nem említő szerző, aki valószínűleg maga Csanády György volt, a lap szerkesztője.

A vers, mivel lényegében kéziratban és a szájhagyományban terjedt, több címen is ismertté vált.

Említették Bujdosóének címmel (maga Csanády is), de az első kottás megjelenés A mi dalunk címet viseli, alcíme pedig SZEFHE-himnusz (Hargitaváralja, 1936. november 22.). A vers címe mára végérvényesen és helyesen, a szerző által is megerősített módon: Székely himnusz, nagy Sz-szel és kis h-val. A nagy Sz a címkezdő szónak jár, a h pedig azért kicsi, mert a himnusz köznév, a műfajt jelöli a címen belül. Egyesek azért írják a himnuszt nagy H-val, mert a magyar nemzeti himnusz párjaként említik, annak pedig a rövidített, egyezményes címe Himnusz, ahol viszont a H nem a műfaj miatt, hanem címkezdő szóként nagy kezdőbetűs.

Botrányos plágiumper

A vers költője sokáig nem írta oda a nevét a vers elé, köteteibe sem vette fel. Ez az utólagos magyarázata nélkül is érthető, mert a vers, különösen megzenésítve erős nemzeti érzéseket megmozgató mű, amely a kisantant államaiban, különösen Romániában elég hamar és évtizedeken át tiltott, üldözött lett. Csanády bizonyára nem akarta nehéz helyzetbe hozni a Székelyföldön élő rokonait, hozzátartozóit. Az anonim terjedésnek az lett a következménye, hogy ismeretlen szerzőségű műnek vélve többen alakítottak a szövegen, versszakokat írtak hozzá, és voltak, akik kifejezetten el is akarták tulajdonítani. A Pécsett élő Karl Lajos azt állította, hogy a zenéjét ő szerezte, a szövegét pedig Szalántzy Elemér írta Kováts Józseffel közösen. A valódi szerzőséget egy 1940–1941-ben lezajlott botrányos plágiumper után állapították meg Csanády György és Mihalik Kálmán javára. A ténymegállapítás maga viszonylag egyszerű lehetett, mert a plagizátorok azt állították, hogy a Székely himnuszt ők 1925-ben szerezték, miközben az Új Életben már 1922-ben megjelent, és az SZEFHE tagjai közül sokan tanúsíthatták a bemutató időpontját, tényét is, illetve fennmaradt Mihalik Kálmánnak egy kapcsolódó levele.

A szerző az Országos Széchenyi Könyvtár (OSZK) munkatársa.

(Folytatjuk. A II. részben a Székely himnusz eredeti szövege és a folklorizálódott változat különbségéről, illetve az énekelhetőség kérdéséről lesz szó.)

[embed]https://www.youtube.com/watch?v=VYpTxpqH1XM[/embed]