A varázslók soha nem halnak meg

A filmtörténet legcsodálatosabb szerelmes jelenete látható Jankovics Marcell 1973-ban bemutatott János vitéz című művének elején. Ez volt az első egész estés animációs mozi, amelyben Jancsi úgy öleli Iluskát, hogy minden izzásba kezd, áthevül az egész természet, a pár forog és szárnyal, a virágok az égig nőnek, belőlük temérdek pillangó tör elő, a föld és a fák hullámozni kezdnek, mint a tenger, még a napkitörés is szív alakúvá változik. Minden mozog, áradnak az energiák. Mindez nemcsak igazán lenyűgöző képi világba varázsolja a nézőt, hanem ráébreszt mindannyiunkat arra, hogy a világban semmi nincsen energiák áramlása nélkül. És éppen ez Jankovics Marcell művészetének fundamentuma. A világban lévő energiák áramlásának vizuá­lis ábrázolása. Többek között ez tette az egyetemes filmtörténet egyik legnagyobb animációsfilm-rendezőjévé.

Jelenet a Fehérlófia című animációs filmből
Fotó: Pannónia Filmstúdió

A másik, ami szinte kéz a kézben jár a világban lévő energiák áramlásával, az emberi mozgás. Jankovics Marcell az animációs mozgásábrázolásban is újat hozott. A legjobban talán az ­1974-es Sisyphus című, Oscar-díjra is jelölt rövidfilmjében mutatható be, mitől különleges az általa létrehozott mozgás. A görög mitológia hőse – aki az emberi élet sokszor reménytelennek tűnő küzdelmét hivatott ábrázolni végeláthatatlan kőgörgetésében – folyamatosan átalakul. Vannak pillanatok, amikor egészen valóságos embernek látjuk, aztán jelzésértékűek a körvonalai, majd szinte az absztrakcióig elmegy az ábrázolása, hogy aztán újra a megfeszülő, követ görgető izmokat lássuk, az erőlködést, amely önmagáért való. Érdekes, hogy a János vitéz nem könnyű létrehozásának erőpróbája ihlette a Sisyphust.

Minden idők egyik legőszintébb vallomása is Jankovics Marcell nevéhez fűződik. Az 1977-es Küzdők című rövidfilmjében feketén-fehéren bemutatja, hogy bár a művészeti alkotás a befogadói oldalról energiákat szabadít fel, a művészt viszont teljesen felemészti a létrehozása. Mindez vizuálisan úgy jelenik meg, hogy míg a művész Dávid-szoborrá faragja a követ, addig a kő egyre öregebbé farigcsálja az alkotót, aki a munka megkezdésekor még maga is olyan erős és szép, mint a Dávid-szobor. A film persze arról a csodáról is szól, hogy a mű is alakítja az alkotóját, alkotó és alkotás mindig hatással van egymásra, de érdekes módon az energiák áramlásának útja mégis egyirányú. Lenyűgöző az a könnyedség, amivel Jankovics Marcell bemutatja a művészi alkotás legnagyobb titkát.

Amikor meghallottam Jankovics Marcell halálhírét, a Küzdők című filmje jutott az eszembe. Hogy őt is felőrölte az alkotómunka, de aztán az a gondolatom támadt, hogy minden, de tényleg minden morális érték és esztétikai szépség, ami Jankovics Marcellt az egyik legnagyobb magyar művésszé tette, ott van az alkotásaiban. Könnyen fellelhető, megtalálható, él tovább, kifejti a hatását generációkon át, és őrzi a legfontosabb ősi magyar értékeket is, ráadásul nemcsak megőrzi, hanem a legfiatalabb művészeti ág, a filmművészet révén széles rétegekhez eljuttatja.

Nem túlzás azt mondani, hogy Jankovics Marcell minden tollvonásában benne van a magyarságunk, de talán a legjobban az 1983-as Fehérlófiában látható, amelyet minden idők legjobb ötven animációs filmje közé választottak Los Angelesben. A film cselekménye az avar, hun és magyar mondavilág jelképtárából építkezik, szereplői kozmikus-természeti archetípusokat jelenítenek meg a mondanivaló egyetemes igazságokról szól. A képek folyamatosan egymásba alakulnak, geometrikus és ornamentikus alakzatokat vesznek föl, és itt is árad az energia. Tény, hogy egy ilyen horderejű művet, mint a Fehérlófia, csak egy igazi varázsló tud létrehozni. A varázslók pedig sose halnak meg. Tovább élnek a varázslataikban.

Jankovics Marcell az év elején nyilatkozott lapunknak a befejezés előtt álló Toldi-filmjéről, interjúnk ITT olvasható.

Az említett filmek mindegyike megnézhető a Filmion ITT.