„Annyit kérek, hogy az első két sor után senki ne adja fel. Rágja végig a művet, aztán kezdje elölről. Nem a legnépszerűbb verseket választottam, hanem amivel meg kell küzdeni. Ha meg akarjuk ismerni a norvég költészetet, ezeken keresztül sikerülhet. Ha valaki csak átfut rajtuk, nem fogja megérteni” – nyilatkozta a Magyar Nemzetnek adott interjúban Kovács katáng Ferenc, aki huszonhat kortárs norvég költő életművéből válogatott verseket, amelyeket magyarra fordított, és amelyeket huszonhat napon át közölt le a Napút Online a kortárs norvég költészet hava néven.
Akinek van valamelyes tapasztalata a skandináv irodalommal, az tudja, hogy a fentinél jobb tanácsot nem lehet adni mellé. Az északi költészet nagyon más gyökerekből táplálkozik, mint a mi magyar költészetünk, és ez formai jegyekben éppúgy kifejezésre jut, mint a tartalom, a mondanivaló tekintetében. A valódi baj azonban az – és ezt nem lehet túlhangsúlyozni –, hogy a hazai közönség jelentős részének a skandináv irodalom még mindig meglehetősen távoli. Populáris szinten a „skandináv krimik” oldottak valamit ezen, főleg mióta elkezdődött sorozatos megfilmesítésük, és mióta vetítik ezeket – magyar szinkronnal vagy felirattal – a magyar mozikban is.
A bölcsészettudományok magyar művelői szintén nincsenek könnyű helyzetben e téma kapcsán. A skandináv irodalomra szakosodott kutató, Csúr Gábor Attila írja 2019-es tanulmányában, hogy a magyar irodalomtudomány és irodalomoktatás Skandinávia-képét az elmúlt évtizedekben nagymértékben Szerb Antal A világirodalom története c. művének vonatkozó fejezetei határozzák meg, holott az a könyv ebből a szempontból pontatlan, nem kellően alapos, és nem is lehet az, hiszen Szerb egyszerűen nem rendelkezett a kellő ismeretekkel – nyelvi és egyéb értelemben –, illetve tapasztalatokkal a témakör megfelelő feldolgozásához. Bár a magyar skandinavisztika nyilvánvalóan közel sem csak Szerb Antalon nyugszik, az előbb említett jelenség mégis kiváló keresztmetszetét adja az egész problémakörnek, és ennek nyomán fel kell tennünk a kérdést, hogy az Észak-képünk – mind tudományos, mind populáris értelemben – vajon mennyire felel meg a valóságnak?
