Szabó Magda-darabbal avatnak új játszóhelyet Debrecenben

Tizenhat produkcióval készül a Debreceni Csokonai Színház a 2021/22-es évadra, amelyből öt (Magyar Elektra, Az öreg hölgy látogatása, Toldi, Edmond, Finálé) már a pandémia idején elkészült, egynek (Óz, a csodák csodája) a bemutatója pedig augusztusban lesz. A próbák jelenleg is tartanak. Az évad első felében ismét bejárják a debreceni tereket, majd az évad másik felét a Csokonai Fórum megnyitása (Szabó Magda Für Elise, rendező Ráckevei Anna) és kulturális programokkal való megtöltése határozza meg.

Gőz József Miklós
2021. 06. 17. 11:34
Fotó: Máthé András
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A pandémia előtt és alatt öt olyan előadás készült el, amelyeket még nem láthatott a közönség: a Szabó K. István rendezte Magyar Elektra a bemutató előtt két nappal, Az öreg hölgy látogatása pedig a próbafolyamat közepén kényszerült leállásra. A Valcz Péter rendezésében készült Toldi filmfeldolgozása már eljutott az általános iskolák 6. osztályos tanulóihoz, de az előadást a következő évadban játssza is a színház. Mi áll egy remekmű hátterében? Milyen körülmények között születik a darab? Ezek a kérdések foglalkoztatták Alexis Michalik angol–francia származású drámaírót, amikor az Edmondban a Cyrano keletkezéstörténetének eredt a nyomába. Keszég László rendező januárban és februárban dolgozott a társulattal, márciusban tartották a szűk körű munkabemutatót. Az Edmondot, amely jelenleg Franciaország legnépszerűbb műve a 2021/2022-es évad során végre a közönség is láthatja majd. 2021 február elejére készült el a Finálé, amelyben a médiaipar hatásáról beszél a tőle megszokott precizitással, mélységgel Pass Andrea író, rendező. A darab premierje 2021 őszén lesz. A Nagyerdei Szabadtéri Játékok keretében, augusztusban mutatják be Ilja Bocsarnikovsz rendezésében az Óz, a csodák csodája című musicalt, egy kislány hihetetlen kalandsorozatának történetét, hogy megmentse a világot és segítsen a barátain. „A színház különösen nehéz időszakában nagyon fontos, hogy beszéljünk a boldogságról és a fényről” −ezzel a mondattal kezdte az olvasópróbát a rendező, aki ötödször dolgozik a Csokonai Színházban. A botrányos, a „bukott nő” történetek, hol így, hol úgy, mindig is részei voltak az emberiség történetén átívelő különböző koroknak, részleteikben azonban többnyire a kulisszák mögött maradtak. Ifj. Alexandre Dumas A kaméliás hölgy című regénye olyan nézőpontokból meséli el az eseményeket, amelyeken keresztül egyszerre látunk bele a kor botránya különböző áldozatainak helyzetébe. A mai színházra is reflektáló, újító szándékot sem nélkülöző produkció a MagdaFeszt nyitó előadása lesz október 1-jén. A Trianon utáni Magyarország sajátos történelmi és társadalmi közegét, Dódi és Cili, azaz Szabó Magda és örökbe fogadott testvére, Bogdán Cecília történetén keresztül ismerhetjük meg Szabó Magda Für Elise című regényének színpadi adaptációja segítségével. Mit tehet az unatkozó milliomos vállalkozó feleség, ha már a férjét és a szeretőjelölteket is unja? Ezt a dilemmát igyekszik feloldani Ivan Kušan és Tasnádi István Balkán kobra című komédiája, amelyet a Nagyerdei Szabadtéri Színpadon mutat be a Csokonai Színház társulata 2022 nyarán.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.