Hátrányos helyzetű gyerekek ismerkednek a komolyzenével

A ZeneVarázslat Mozgalom révén sok gyermek találkozhat közvetlen formában, nem a megszokott módon a klasszikus zenével. Várnagy Andrea Liszt Ferenc-díjas zongoraművész, a mozgalom megálmodója jövő héten rászoruló gyermekeknek tart ZeneVarázslat művészeti tábort az Ökumenikus Segélyszervezettel közös szervezésben a Somogy megyei Kastélyosdombón. Várnagy Andreával beszélgettünk hivatásáról és a tábor programjáról, melynek célja, hogy megszerettesse a gyermekekkel a komolyzenét, elkalauzolja őket a hangok világába.

2021. 07. 10. 7:03
jhj Fotó: Vozáry Róbert
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Mindezek mellett foglalkoznak a romantikával, az impresszionizmussal, lesz nagy magyar zeneszerzők napja is, pénteken pedig A ti zenétek címmel arról beszélgetnek, milyen stílusú zene áll közel a gyerekekhez, miért szeretik a rap-, a pop- vagy a rockzenét.

– Ezzel is érzékeltetve, hogy a jó zenét – akármilyen műfaj is – ­mindannyian szeretjük – fogalmazott a zongoraművész, hozzáfűzve: a klasszikus zene adott korszaka adja a magját a napoknak, és mindig e köré épülnek a programok. Természetesen a társművészeteket is behívják a programba: lesz képzőművészet, versfaragás, drámapedagógia, filmesztétika.

– Az öt nap alatt a részt vevő gyerekekkel egy előadásra is készülünk, amelyet közösen, pénteken a záróesten mutatunk majd be. Vendégek is érkeznek a táborba, akik életükről, munkájukról mesélnek a gyerekeknek. Nagy öröm, hogy a lányaim is velem tartanak, Laura a színjátszásba vezeti be a táborlakókat, kedd este pedig Lili lányommal ZeneVarázslat koncertet adunk – árulta el Várnagy Andrea. – Szalóczi Dániel költőbarátommal a pandémia időszaka alatt fejlesztettünk ki egy készségfejlesztő társasjátékot, és nagy izgalommal tekintek a tábor elé, mert itt lesz a Violin világa bemutatója.

Azt a célt tűztem ki magam elé, hogy a gyermekeket a tábor ideje alatt beavatom a kottaolvasás és -írás rejtelmeibe, ezzel is egy kaput nyitva számukra a zenetanulás felé, hogy ne csak hallgatói lehessenek a jövőben a klasszikus zenének, hanem élethivatásul is választhassák.

Az Ökumenikus Segélyszervezet az E.ON 33 millió forintos támogatásával nyáron, valamint a szeptembertől induló új iskolaévben is folytatja a Kapaszkodó 2.0 programját. Idén is esélyt nyújtanak a koronavírusjárvány-helyzetben a digitális oktatás alatt lemaradó gyerekek felzárkózására. A tavaly indított programsorozat célja, hogy azok a nehéz helyzetű családokban élő gyerekek, akik körülményeik miatt hátrányba kerültek a digitális oktatás alatt, kapaszkodót kapjanak a felzárkózáshoz és ugyanolyan eséllyel folytathassák tanulmányaikat, mint szerencsésebb társaik. Az idén három helyszínen az élményeket és a tanulást ötvöző nyári táborok, ősztől pedig tanévkezdő élményhét, tanulóműhelyek és élménynapok várnak a programban részt vevő diákokra.

Az első tábor Kastélyosdombón ezekben a napokban zajlik.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.