Károlyi László lovagol, vadászik és küzd az igazáért

Károlyi László komolyan és arisztokratikusan visszafogott stílusban mesél a gyermekkoráról, családjáról, az emigrációban töltött évekről, a hazatérésről, az elmaradt restitúcióról...

„Nekem egyébként rengeteget kellett verekednem diákkoromban a diáktársaim­mal Károlyi Sándor, az ősöm miatt, akire akkoriban még úgy néztek, mint aki elárulta Rákóczit, mert megkötötte a szatmári békét. Ezért a diáktársaim nagyon sokszor mondták nekem, hogy: »Hazaáruló vagy, mint az ősöd!« Ilyenkor megharagudtam, és természetesen mindig verekedés lett a vége. Azután, amikor rájöttek, hogy Károlyi Mihály nagyon közeli rokonom, akkor meg rákezdték, hogy: »Hazaáruló vagy, ugyanúgy, mint a nagybátyád!« Amikor pedig megtudták, hogy az anyám Windisch-Graetz lány, na, akkor vége lett a világnak”, áll a hajdanán az egyik – ha nem a – leggazdagabb magyar család leszármazottjával, Károlyi Lászlóval készült interjúkötet egyik kérdésre adott válaszában. Károlyi László egyébként – hasonlóan a családja többi tagjához – többször is elhatárolódik Károlyi Mihálytól, illetve Károlyi Sándor cselekedeteit is igyekszik a helyén kezelni, és a kötet során többször olvashatjuk, hogy milyen lelkiismeret-furdalása volt Károlyi Sándornak, amiért nem tartott Rákóczival a száműzetésbe, illetve hogy igyekezett kárpótolni a Sibrik família itthon maradt tagjait, amiért ők követték a fejedelmet.

Nagyon érdekes, nagyon meghökkentő, nagyon betekintést engedő és nagyon megrázó könyv a Soha nem adjuk fel… Sodró és lendületes szöveg, az egyszeri jobbágyivadék olvasó valósággal beleszédül, és olykor el is téved a nevek és rokoni viszonylatok között, akiket eddig jobbára csak a történelemkönyvek lapjairól ismert – Károlyi László egészen megkapó, mégis komolyan és arisztokratikusan visszafogott stílusban mesél a gyermekkoráról, családjáról, az emigrációban töltött évekről, a hazatérésről, az elmaradt restitúcióról és arról, hogy mivel telnek mostanában a napjai Fóton. Érdekes kép alakul ki az olvasóban: egyfelől betekinthet a hajdani arisztokraták ésszel szinte fel sem fogható életvitelébe, másrészt el kell ismernie, hogy ezek az emberek az emigrációban – miközben megőrizték méltóságukat – egyáltalán nem idegenkedtek attól, hogy megragadják a munka végét, és ha kell, Dél-Amerikában az őserdőbe költözzenek, és ott gazdálkodjanak, termesszenek kávét, kereskedjenek, műveljék a földet.

Az életút kalandos, izgalmas, meghökkentően különleges, nehéz, mégis van idő és igény benne arra, hogy néha úgy éljen a főszereplő, ahogy az ősei: soha nem mond le például a vadászatról, a lovaglásról, a társasági élet élésének élményéről, még a legnagyobb hányattatások közepette sem. Megrendítő olvasni, hogy mi mindent vettek el a családtól a kommunizmus éveiben, és a meglehetősen reménytelennek tetsző küzdelemről, amelyet Károlyi László vívott és vív, hogy visszaszerezze jussát és a család javait, vagyonát. Az emigrációba kényszerült magyarok életéről keveset tudunk, de ennek a könyvnek a segítségével arról is bővülhetnek az ismereteink: egészen különleges történetek sorjáznak a kötetben, profi mesélni tudással előadva.

Az interjúalanynak természetesen van kitekintése a világ dolgaira is, mind a történelmi események, mind pedig a jelenkor vonatkozásában: miközben szimpatikusan elhumorizálgat a társadalmi státus adta lehetőségekkel („Amióta itthon vagyok, sokkal többet vadászom, és mindig mondom az ismerősöknek vagy akik meglátogatnak, hogy: »Kérem, ne meséljenek rólunk, hogy mi dolgozunk is, mondják csak azt, hogy mi csak vadászunk és lovagolunk, mert a munka az olyan degradáló!« Persze ezt csak viccnek szánom.”), a kérdezőnek az arisztokrata életmód lehetőségeivel és az arisztokrata családok magyarországi helyzetével kapcsolatos kérdésére a következő választ adja: „Akik még nem jöttek vissza az emigrációból, és nagyon sokan vannak, nekik nincs már kötődésük a hazához, nincs meg az a magyarságtudatuk. Talán eljönnek még ide, de ezek a családok a magyarság számára elvesztek. Ahogy a tárgyakban elvesztek értékek, úgy ez is elveszett. Nincs jövője ennek már az arisztokráciának. Rengeteg értéket építettek fel az elődeim, az én időmben is nagyon fontos, hogy nemcsak tárgyiasult értékek voltak, hanem a hazaszeretet, a haza iránti hűség is, de ezeket nem látom, hogyan fog alakulni.”

Károlyi László – közvetlen leszármazottak híján – azért is küzd a könyv tanúsága szerint, hogy javainak részét visszaszerezze és az utókor számára összegyűjtve megtartsa és bemutassa. Ez az a küzdelem, amit nem adnak fel, és meggyőződésem, hogy érdekünk, hogy sikerüljön.

Soha nem adjuk fel… Aki kérdez: Nyizsnyánszki Anna Eszter. Aki válaszol: gróf Károlyi László. Erdélyi Szalon Kiadó, Budapest, 2021.

(A borítóképen Károlyi László látható a fóti kastélyban. Fotó: Kurucz Árpád)