Kicsi László gróf, gyere be!

A XIX. században a szellemi élet központja volt a fóti Károlyi-kastély. Ellátogatott ide Széchenyi István,­ Liszt Ferenc, Eötvös József, Vörösmarty ­Mihály, de még Ferenc József és Sisi is. Fóton született gróf nagykárolyi Károlyi László, aki június 29-én ünnepli 90. születésnapját. 1944-ben kénytelen volt elhagyni az országot, és csak öt évtizeddel később térhetett vissza. A kastély egy részében él feleségével, homoródalmási és dálnoki ­Kenyeres ­Erzsébettel.

Károlyi László a fóti kastélyban. Szeretné, ha az épületek és a család neve méltó módon maradnának fenn Fotó: Kurucz Árpád Forrás: Kurucz Árpád

Visszatérünk a nappaliba, ahol Károlyi László­ eleveníti fel kalandos életét. Az egyik leggazdagabb magyar nemesi család kezében hatalmas birtokok voltak, ezek közül a gróf úr gyermekkorának nagy részét a fóti és a füzérradványi kastélyban töltötte. Az orosz csapatok bevonulásakor 13 évesen egyedül hagyta el az országot, s Csehországba, a Szudéta-vidékre ment a nagybátyjához. Édesanyja és testvérei fél év elteltével követték, majd együtt szöktek Bajorországba. Miközben Károlyi László és öccse Svájcban, Sankt Gallenben egy előkelő iskolába járt, a családja visszatért Magyarországra, hogy mentsék a menthetőt. A kommunisták felbecsülhetetlen vagyont oroztak el a családtól. A svájci iskola elvégzése után a fiatal gróf kivándorolt Argentínába. Nappal rakodómunkásként dolgozott, esténként spanyolul tanult egy nyelviskolában. Onnan Chilébe utazott, majd Peruba, ahol földbirtokot vett a dzsungelben, a Felső-Amazonas vidékén, és kávéültetvényt létesített. Keményen dolgozott, sikeres vállalkozást épített fel. Remekül érezte magát a barátaival, kunyhóban élt, kistigrisekkel sétált a strandon.

– Sok évvel később egyszer együtt látogattunk el Peruba – meséli Erzsébet asszony. – Feltűnt, hogy sok elegáns, idős hölgy nagyon figyelt engem, és sóhajtozva ismételgették: Lazlo, Lazlo…

Amikor elkezdett zuhanni a kávé világpiaci ára, Károlyi László megvált a perui ültetvényétől. Több helyen élt Dél-Amerikában, majd 1967-ben Londonba költözött, ahol Borbála húga orvosként dolgozott. Barátjával közös céget alapított. Brit és amerikai érdekeltségeket képviselt a harmadik világ országaiban, munkája során bejárta a fél világot. Első felesége egy angol hölgy volt, akitől néhány év után elvált.

Kenyeres Erzsébet
Fotó: Kurucz Árpád

A felújítás igénye

– Ezután eldöntöttem, ha még egyszer megnősülök, akkor csak magyar lányt veszek feleségül – emlékezik vissza Károlyi László. – Angliában ismerkedtem meg Erzsébettel, aki egy szót sem tudott magyarul. Olyan dühös voltam!

Az erdélyi ősökkel rendelkező Kenyeres Erzsébet Bajorországban született, szüleivel Bécsben élt, és francia iskolába járt. Miután összeházasodtak, s Londonban megkezdték közös életüket, a férje kedvéért megtanult magyarul. Lassan harminc éve élnek együtt.

– Nem nyugodt az életem, amióta vele vagyok – fűzi hozzá Erzsébet asszony. – László nemcsak vadászni szeretett, military lovasversenyeken is részt vett. Volt idő, amikor szinte minden hétvégén versenyekre jártunk. Veszélyes sport, és ­László vakmerő, bátor ember. Állandóan izgultam, hogy épségben fejezze be a versenyt.

A Fóti Gyermekváros igazgatója 1995-ben azzal a kéréssel fordult a házaspárhoz, hogy felveheti-e az intézmény Károlyi István nevét. Ekkor merült fel az a kérdés is, hogy visszaköltöznének-e a kastélyba.

– Először nem voltam biztos benne, mert a kastély igen rossz állapotban volt – eleveníti fel az eseményeket Erzsébet asszony. – A házasságunk harmadik évében költöztünk ide, és elkezdtük felújítani az otthonunkat. Ma már nem, de az első két évtizedben bérleti díjat kellett fizetnünk. Hosszú ideig a gyermekközpont patrónusa voltam. Számos programmal és jótékonysági rendezvénnyel próbálunk segíteni a gyerekeken.

Az intézmény területén 22 mozgássérült fiatal és 11 menekült lakik, és több mint száz alkalmazott dolgozik.

– Erzsébettel azzal a céllal hoztuk létre a Fóti Károlyiak Alapítványt, hogy megmentsük a család szellemi és tárgyi örökségét a jövő nemzedékei számára – mondja Károlyi László.

A gróf úr édesapja 1945-ben az oroszok elől több száz értéktárgyat, bútort, trófeát, festményt múzeumokban helyezett el megőrzésre. Ezek egy részét eladták, egy része eltűnt, ami pedig megmaradt, azért a házaspár hazatérésük óta szüntelenül harcol. Ragaszkodnak hozzá, hogy visszakapják a Károlyi-vagyon relikviáit, és a kastélyban kiállíthassák azokat. Sajnos a fóti kastély nem került be a Nemzeti Kastélyprogramba.

A házaspár nem akarja visszakapni az épületet, de szeretnék, hogy megszépüljön.

A Károlyi-gyűjteményt Erzsébet asszony maga mutatja meg a látogatóknak
Fotó: Kurucz Árpád

Búcsú a lovaglástól

– Minket a szüleink hazafinak és lokálpatriótának neveltek. Tudom, hogy itt semmi nem az enyém, mert a vagyont csak kölcsönkapjuk. Csak azt szeretnénk, ha az épületek és a családunk neve méltó módon maradnának fenn – teszi hozzá Károlyi László.

Munkájuk elismeréseként 2011-ben Fót díszpolgárai lettek, Károlyi László tavaly a Magyar Érdemrend lovagkeresztjét vehette át. A házaspár júniusban számos eseményen vesz részt. Huszonötödikén a szatmári béke 310. évfordulójára emlékeznek, június 27-én pedig a Károlyi–Ybl római katolikus templomban tartandó ünnepi szentmise után Károlyi Lászlót köszöntik fel. Kilencvenedik születésnapjára jelenik meg Nyizsnyánszki Anna Eszter interjúkötete Soha nem adjuk fel… címmel.

Miután hazatértek, Károlyi László szívügye lett Fót, gyerekkorának helyszíne.

– Amikor a fóti ismerősök meglátogattak a kastélyban, sírva-nevetve idéztük fel a gyerekkorunkat – meséli. – A családomnak is nagyon jó kapcsolata volt a falubeliekkel. Imádtam a túrós csuszát, és amikor a faluban bicikliztem, kikiabált valamelyik barátom anyukája: „Kicsi László gróf, gyere be, túrós csusza van ebédre!” Boldog vagyok, ha csak kinézek az ablakon, látom az öreg fákat, és eszembe jut a gyerekkorom. Fóton kezdtem el háromévesen lovagolni. Borzasztó nagy fájdalom számomra, hogy néhány évvel ezelőtt balesetem volt, és ma már nem lovagolhatok. Nem vagyok teljesen jól. De rendben leszek!