Nyugtalan évek lázadó zenéje

Mintha ismétlődne a nem is oly távoli múlt. Az 1960–70-es évek az Amerikai Egyesült Államokban a társadalmi feszültségek kiéleződését hozták magukkal: a faji egyenlőtlenségek és a vietnami háború elleni tiltakozások heves utcai megmozdulásokba torkolltak, ami a művészetekben, így a dzsesszben is visszhangra talált.

A dzsessz története az 1920-as évektől elválaszthatatlan a lemezkiadókétól. Voltak, amelyek szabad kezet adtak a muzsikusoknak, de voltak olyanok, amelyek az üzleti szempontokat részesítették előnyben a kiadási gyakorlatukban. A dzsessz irányát, stílusváltásait sokáig alapvetően a fekete muzsikusok határozták meg, akik egészen a 1960-as évekig másodrendű állampolgároknak számítottak hazájukban. Az elégedetlenség, az új tudatosság megnyilvánulásai elsődlegesen egy hatvan évvel ezelőtt alapított lemezkiadó, az Impulse Records révén jutott el a szélesebb közönséghez. Az egyedi kivitelezésű, kultúrtörténeti értékű, narancs-fekete címkéjű lemezek forradalmi idők forradalmi hangját közvetítették.

A Martin Luther King békés fellépésében, másfelől a Fekete Párducok radikális társadalomalakító eszméiben kikristályosodott nézetek a fekete muzsikusok körében az őshaza, Afrika iránti érdeklődés megnövekedésé­ben és a szellemi megújulás, az egység és a kapcsolatteremtés igényével kapcsolódtak össze. Az Impulse leme­zein a társadalmi irányultság, a sorsközösség vállalása, a faji egyenlőtlenség megszüntetésének a kívánalma nyomatékosan fogalmazódott meg. Mindez a kiadó legnagyobb hatású művésze, John Coltrane korszakos jelenlétében mutatkozott meg a legszemléletesebben.

Coltrane nemcsak a múlt különböző törekvéseit és stiláris jegyeit egyesítette magában, hanem spiritualizmusával és kozmikus látásmódjával a zene felemelő hatása mellett tett hitet. Nem ő volt az első a dzsesszben, aki a free stílus, a szabad megszólalás útját kikövezte, de talán a legmesszebb jutott rajta: a hang, amelyen rövidre szabott élete utolsó szakaszában megszólalt, elementáris erővel hatott a hallgatókra.

Nem véletlen, hogy az Impulse hatvanadik évfordulójára kiadott dupla CD tőle négy felvételt is közzé tesz. Az összesen huszonöt számot tartalmazó összeállítás 1961-től 1976-ig tizenöt év terméséből ad jellemzőnek szánt válogatást. Nincsenek rajta újdonságok, de van az üzenet, amelyet a kiadó a válogatással és a kísérőfüzet mai viszonyokkal párhuzamot vonó elemzéseivel is kifejezésre juttat. A tiltakozás hangja ez, amely a gyakran verbálisan is tolmácsolt közlendőn kívül a korábbi formai kötöttségek elvetésében, a hangszerek rendhagyó használatában és az energiák kitörésében nyilvánult meg.

Az Impulse hatvanadik évfordulójára kiadott dupla CD borítója
Fotó: Impulse Records

A korszak hevülete és radikális fogalmazásmódja leginkább Albert Ayler, Archie Shepp, Charles Mingus, ­Pharoah Sanders, Alice Coltrane, Dewey Redman, Michael White, Yusef Lateef, Marion Brown zenéjében érhető tetten, míg igaza mellett hagyományosabban, de hatásosan érvel Shirley Scott, Stanley Turrentine, Earl Hines, Quincy ­Jones és John Handy. Mindannyian az Impulse művészei voltak, ha nem is azonos küldetéstudattal és kiállással. A kiadó mindannyiuknak helyet biztosított a reprezentatív évfordulós válogatásban, amely a modern amerikai dzsessz haragos évtizedeinek hangzó lenyomatait hozza ismét testközelbe.

(Music, Message and the Moment. Impulse Records, 2021.)

(A borítóképen John Coltrane dzsessz szaxofonos, zeneszerző látható. Forrás: rovimusic)