A Milyen most a sláger, avagy mit kínál a Rádió? című cikk, amelyet Vágó Judit jegyez, az 1967-es Hankiss Elemér-, illetve az 1973-as Lévai Júlia–Vitányi Iván-írásokat tekintette kiindulási alapnak, de persze sok saját gondolatot is igyekezett a szövegbe zsúfolni. Megjegyezte, hogy a beat megjelenése a fiatalok életében nem volt más, mint a mentalitásukban, az élethez való hozzáállásukban (lásd: fogyasztói társadalom megjelenése), a társadalomhoz és egymáshoz fűződő viszonyaikban és az egymással szemben támasztott igényeikben beállt változás megnyilvánulása. Ezt a sok szempontból az előző társadalmi renddel szembemenő lázadást, kitörést a zene hangvételének megváltozása tükrözte, amit a dalok zenei-esztétikai értelemben vett megújulása követett. A tanulmány találóan megállapította, hogy a beatdalok témái a korábbi táncdalokhoz képest nyitottabbak lettek, a személyes élmények mellett vagy inkább azokat megelőzve a közösség ügye került előtérbe a beat megjelenésével. Ez egyebek mellett abban is nyomon követhető volt, hogy a számok szövegei nem egy zárt kis térben, például egy szobában játszódtak, hanem a szabadban. Valóban, ha csak a Hungaria első nagylemezének címére utalunk – Koncert a Marson –, könnyedén belátható ennek igazsága, de ugyanezen a hanghordozón szerepel a Belváros című dal is, amely úgyszintén az emberek között játszódik, mintegy korképet nyújtva az akkori városi életforma szülöttjeiről. De lényegében szó szerint ezt a tézist támasztja alá az Illés Az utcán című szerzeménye is, amelynek végét ugyan a cenzúra hatására át kellett írni, hiszen a szocializmusban élő fiataloknak tudniuk kellett, hogy hova mennek, de a dal még ebben a formájában is alkalmas volt arra, hogy görbe tükröt mutasson a hétköznapokba beleszürkült embereknek.
Persze szinte vég nélkül lehetne sorolni az Illés közéleti dalait, úgyhogy a hatalom valóban tudhatta, hogy még komoly társadalmi kérdésekre is megvan a fogékonyság a fiatalokban. A szociológiai indíttatású cikk szerint az összes magyar beatdal mintegy hatvan százaléka tartozott valamilyen módon a társadalmi kérdéseket feszegető nóták kategóriájába, amelyek többek között a pénzről, a rangról, a tekintélyről szóltak, sokszor tabudöntögető formában, elegendő, ha a Metro együttes A pénz című számát említjük meg, amely már önmagában a témaválasztásában is megtörte a táncdalok addig megszokott szerelem-szerelmi csalódás-megcsalás Bermuda-háromszögének hegemóniáját, már csak azért is, mert a szocializmus fénykorában egyfajta álszent prüdériától áthatva nem nagyon illett beszélni, pláne nem dalt írni a pénzről. A dalt Frenreisz Károly énekli, és még olyan, szinte már istenkáromlásszámba menő sorok is találhatók benne, miszerint az öregemberek a szerelmet pénzért is megvehetik maguknak. Az új idők új dalaival tehát a szerelem és a párkapcsolatok témáinak feldolgozásai megváltoztak, ami nem kis részben azt is jelentette, hogy a hagyományos „a férfi birtokolja a nőt” felfogás helyett a párkapcsolatok szereplőinek egyenrangúságára helyeződött a hangsúly.
A táncdalok sokszor szentimentális és semmitmondó szövegei helyett tehát a beat egyértelműen a kádári társadalom kritikájának álláspontját képviselte,