időjárás -1°C Ingrid , Ágota 2023. február 5.
logo
Végh Attila a legújabb filmjéről és rendezői munkásságáról beszélt

A természetben minden ellentét egymással ölelkezik

Zana Diána
2021.09.29. 07:15
A természetben minden ellentét egymással ölelkezik

Einstein szerint két csoportra oszthatók az emberek: az egyikbe azok tartoznak, akik semmiben sem látják a varázslatot, a másikba pedig azok, akik mindenben észreveszik azt. A művészekben ezenfelül megvan a képesség arra is, hogy ne csupán észrevegyék, de megragadják, kiemeljék és átadják, másoknak szintén átélhetővé tegyék ezt a varázslatot. Végh Attila filozófus és költő, de újabban természetfilmeket is készít, és nem is akármilyeneket. A bennünk élő Börzsöny című, második munkája a számos nemzetközi elismerést követően két díjat is elnyert az idei gödöllői Nemzetközi Természetfilm-fesztiválon.

– Szeretem, ha egy alkotás intellektuálisan és érzelmi szempontból egyaránt hatni tud – mondja lapunknak Végh Attila a nemrég elkészült, A bennünk élő Börzsöny című filmje kapcsán. Az alkotás egyrészt hagyományos természetfilm abból a szempontból, hogy a tárgyilagos narráció is jelen van, amely a környék rendkívül változatos élővilágának bemutatását kíséri, mégis az egészet emelkedetté teszik azok a részek, ahol a képek művészivé, a kommentár pedig líraivá válik.

Már a Rejtőzködő természet, Végh Attila első alkotása is tartalmaz költői elemeket: az azóta elhunyt Szersén Gyula hangján nyilvánul meg a lessátorban várakozó megfigyelő benső lelkivilága; ez azonban – ahogy az alkotó fogalmaz – még csak tanulómunka volt, de már tervezi a következőt, amely – mint mondja – már inkább metafizikai jellegű lesz.

A bennünk élő Börzsönyben szóba kerül, hogy a mai, civilizáltnak nevezett ember mennyire eltávolodott a természettől, amely már csak szűk korlátok közé szorítva van jelen a maga valójában. Szintén egy természetfilm kapcsán korábban már részleteztük, hogy minél nagyobb mértékben nyúl bele az ember az eredeti rendbe, annál nagyobb kárt okoz. A természettel szembeszegülni azonban nem lehet a végtelenségig: ahogy Végh Attila mondja, sem elpusztítani, sem teljesen elszakadni nem lehet tőle. Úgy véli, az emberiség hamarabb fog kihalni, mint a természet, amely döbbenetes túlélő: ahol egy kis folt akad, hogy megvesse a lábát, oda biztosan benyomul. – Az erdő ökoszisztémájában az is-is elve uralkodik, nem ismeri a vagylagosságot – mondja, mikor Darwin és Lamarck szembenállásáról kérdezem. Az előbbi szerint ugyanis a törzsfejlődés során a verseny a mérvadó, utóbbi azonban – akinek elméletére a rendszerbiológia épül – úgy vélte, az információcserén és a kölcsönös együttműködésen van a hangsúly az élő szervezetek és környezetük között.

A bennünk élő Börzsöny című filmben szóba kerül, hogy a mai, civilizáltnak nevezett ember mennyire eltávolodott az élővilágtól Fotó: Végh Attila

– Olyan ez, mint a finnugor és az ősmagyar szittyaelmélet, mindkettőben lehet igazság – fejti ki, hozzátéve, hogy az erdő életében az együttműködés és a harc is megjelenik. A fák küzdenek a fényért, ugyanakkor segítik egymást. Peter Wohlleben könyve, A fák titkos élete erről az együttműködésről szól. Hogy csak egyet említsünk, a fák akár több száz kilométerre is tudnak információt küldeni társaiknak a gyökérszőrökhöz kapcsolódó gombafonalak segítségével. Végh Attila azonban arra is felhívja a figyelmet, hogy a növekedő bükk azért hajt oldalágakat, hogy leárnyékolja a talajt a többiek elől. – A természet nem moralizál, ott minden egymás ellentéte és egymással ölelkezik egyszerre – mondja –, csak az ember fejében létezik a „vérszomjas ragadozó” fogalma. A szakirodalom egyetlen olyan esetet sem ismer, hogy a farkas például emberre támadott volna – mutat rá.

Végh Attila számos olyan megjegyzéssel tűzte tele a filmet, amelyek továbbgondolásra ösztönöznek. Megemlíti a bennünk élő mitikus lényeket vagy az alkimista hagyományt a foltos szalamandra kapcsán, és felveti azt is, hogy ha az ember eltűnik a világból, a táj is hasonló sorsra jut, csak a természet marad. Felvetődik a kérdés, hogy a filozófus-költő szerint mi a különbség természet és táj között. A válasz egyszerűnek tűnik, de messzire gyűrűzik. A táj szerinte ugyanis bennünk van; átlelkesítjük azt, ahogyan a természetet látjuk. A fogalom akkor jelent meg, amikor az ember és a természet között megnőtt a távolság, valamikor a romantika korában. – Az emberré válás tulajdonképpen a természettől való elidegenedés folyamata, amikor megszületett a romantikus visszavágyódás. A reneszánsz korában még nem volt ez jellemző: mikor Petrarca felment egy hegyre csak azért, hogy szétnézzen, mindenki hülyének nézte – meséli. A városi ember pedig ma már egyre nehezebben tudja felszítani magában ezt a hevületet, manapság inkább lelkiállapot kérdése, hogy valakiben megvan-e a szikra. Bár a természetfilmes szerint azért még fel lehet izzítani a lélek parazsát, ő például a faölelést ajánlja a szkeptikusoknak.

– A csodálkozásra való képesség megtartja bennünk a tájat, a lelket is – mondja Végh Attila, aki abban reménykedik, hogy a verseivel és a filmjeivel sikerül megfognia az emberek kezét, és elvezetni őket valahová. Legújabb, készülő természetfilmjében egy olyan útra, amely nem csupán a Duna melletti ártérről szól – a sík, átlátható, fénnyel telt vidékről indul és a Magas-Börzsöny bükköseinek ködös birodalmába vezet –, hanem befelé, önmagunkba is visz.

Hírlevél feliratkozás
Nem akar lemaradni a Magyar Nemzet cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi naponta elküldjük Önnek legjobb írásainkat.