időjárás 12°C Diána, Rikarda 2021. September 18.
logo
A Hail Mary-küldetés célja a Föld laza és vicces megmentése

Elképesztő mennyiségű vidám tudomány

Nagy Koppány Zsolt
2021.09.14. 14:05
Elképesztő mennyiségű vidám tudomány

A zseniális Andy Weir egyáltalán nem fél attól, amitől a legtöbb író, mikor eszébe jut egy-egy meredekebb tudományos-fantasztikus ötlet: hogy nem fog sikerülni, mert egyszerűen nem tudok eleget ezekről a dolgokról, vagy ha mégis tudok egyet s mást, nem leszek képes az olvasók számára élvezhető formában előadni – nem, ő aztán nem hátrál meg lehajtott fejét csóválva az ilyen feladatok elől. A Marsi című regényében elképesztő tudományos arzenált felvonultatva mutatta be, hogy miként tud életben maradni éveken keresztül a Marson „felejtett” (halottnak hitt) főhős, hogyan és mit termel és eszik, illetve hogy tákol magának olyan készülékeket a hátrahagyott cuccokból, amelyekkel kommunikálni tud a Földön maradottakkal – és közben az olvasó hasát fogja a nevetéstől. (Még a film is jó lett belőle, pedig az ritkán szokott sikerülni.) 
A Hail Mary-küldetés még ennél is magasabbra teszi a lécet: itt már a Föld kihalása, illetve kedélyes, laza és vicces (de szigorú tudományossággal felszerelt) megmentése a cél: a kötet főhőse ugyanis felfedez egy életformát, amit asztrofágnak nevez el, és amely a Nap sugaraival táplálkozik – így aztán a Föld hőmérséklet-ellátása igen nagy veszélybe kerül, amely beláthatatlan következményekkel jár mindenre nézve (de azért egy újabb jégkorszak könnyen belátható). A világ tudományos közössége kétségbeesetten keresi a megoldást, és végül öngyilkos küldetésre küld három űrhajóst (köztük a főhőst) egy másik naprendszerbe. 
 

 

Mindez persze csak a történet retrospektív mesélése során derül ki, a könyv ugyanis azzal kezdődik, hogy a mesterséges kómából és a gépek által fenntartott, vegetatív „életből” felébredő szereplő, aki teljes amnéziában szenved, semmire sem emlékszik (még a tulajdon nevére sem), és megpróbál rájönni, ki ő, hol van és mi a feladata (két holttest társaságában). Már ezek az első oldalak annyira szellemesek, viccesek és izgalmasak, hogy az ember képtelen letenni a könyvet: „Végignézek a fal mentén sorakozó nagyobb felszereléseken. Pásztázó elektronmikroszkóp, szubmilliméteres 3D-nyomtató, soktengelyes marógép, lézerinterferométer, 1 köbméteres vákuumkamra – mindegyikről tudom, hogy micsoda. És azt is tudom, hogyan kell használni őket. Tudós vagyok! Na, most már tényleg haladunk! Ideje hasznomra fordítani a tudományt. Jól van, zseniagy: állj elő valamivel! […] Éhes vagyok. Csalódást okoztál, agy.” És: „A helyzet az, hogy a gravitációt semmi sem befolyásolja. Nem tudod növelni vagy csökkenteni. A földi gravitációs gyorsulás 9,8 méter per szekundum a négyzeten. És kész. És én ennél többet érzékelek. Erre pedig egyetlen lehetséges magyarázat van. Nem a Földön vagyok.” 
És így halad előre a történet, lazán, könnyeden, de mégis okosan és ijesztően, mert olyan kataklizma rajzolódik ki, amelyik… világméret-léptékű.
És ez még csak az első oldalak története, humora. Közben, mindezzel párhuzamosan elképesztő mennyiségű tudományt szerezhet a könyvből az, aki erre fogékony, de a sztori egy pillanatra sem áll le – lesz itt teljesen másik életforma, akivel a főhősnek össze kell fognia (miután legyőzik azt az akadályt, hogy elsőre kommunikálni sem tudnak, sem egymás életterében életben maradni), és lesz számtalan kísérletleírás és megvilágosodás, ahol a főhőssel együtt izgulhatunk és jöhetünk rá a megoldásra (de ez sem válik gépiessé), valamint egy olyan varázslatos befejezés, amely fölülír minden bugyuta klisét, amit eddig ismertünk. 
A Hail Mary-küldetés talán a legjobb sci-fi, amit valaha olvastam – és minden benne van, amit szeretünk az irodalomban… és a tudományban. 
Andy Weir: A Hail Mary-küldetés. Fordította: Rusznyák Csaba. Fumax Kiadó, Budapest, 2021.  

Borítókép: Andy Weir. Foto. NASA/Bill Ingalls