– Milyen furcsa, hogy a kutyákon sapka van, a rendőrök meg ugatnak! – idézte Baksa-Soós Jánost Kisfaludy András, a zenekar egykori dobosa, filmrendező egy interjúban. E mondat mindent elárul a legendás Kex megálmodójáról, vezéregyéniségéről. Az extrém egyéniségről, az ösztönös (vagy tudatos?) lázadóról, a nagy performanszerről, az avantgárd művészről. A fentebb idézett mondat a zuglói Kassák Lajos klub egyik Kex-koncertjén hangzott el a kitört tömegverekedés kapcsán, látva a megjelent kutyás rendőrök intézkedését, sajátos „rendcsinálását”. Az ironikus szózat persze rövid, illetve hosszabb távú következményekkel járt: helyben gumibotozással, majd egy év felfüggesztett börtön helyett három hónap, próbára bocsátással.
Baksa 1968-ban, húszévesen kiötlötte, majd megalapította Wastaps elnevezésű zenekarát, ám ugyanaz év decemberében, mintegy Mikulás-ajándékként már a vadonatúj Kex-formáció élén hozta lázba az Iparterv elnevezésű szocialista nagyvállalat klubjának közönségét. Képzett zenészek mindahányan, kezdetben gitár nélkül, cselló, zongora, dob-basszus ritmusszekció összeállításban, akik bármilyen váratlan helyzetben azonnal képesek alkalmazkodni vezetőjük szeszélyeihez. Szükség is volt rá, hiszen megtette, hogy egy nehéz, improvizatív zenedarab után száznyolcvan fokos fordulatot véve felkonferálta, eljátszatta velük a Kiskacsa fürdik című gyerekdalt, netán a Sárga csőrű kisrigót, vagy épp valamely kuplét. Persze a megfelelő performansszal, heppeninggel fűszerezve. Mert anélkül nem létezik Kex. Az a Kex, amely a Baksa-Soós János által közvetített, a diktatúra által elfojtott szabadságról szólt.
Előfordult, hogy hangutánzással, gesztikulációval egymaga játszott el egy komplett április 4-i (akkor még) Felvonulás téri díszszemlét, vagy egy fehér zsebkendőt kergetve a levegőben, végiglejtette az Ifipark színpadát, amely szimbolizálhatott akár egy hajót, amely elszállt a szélben, vagy éppen egy békegalambot. Ki tudja? Rajnák, az igazgató, aki akaratlanul is a show-műsor részese lett, mindenesetre dühöngött.
