Gyarmathy Tihamér a XX. századi magyar festészet egyik legkiemelkedőbb képviselője volt. A képzőművészet világába beleszületve, édesapját figyelve Rádóczy Gyarmathy Gábor már gyermekként is tudatosan készült a pályára. Elhatározásában nagy szerepet játszott szüleinek a baráti köre is, az a művészközeg, amely számára természetes volt. Olyan jeles személyiségek biztatták, mint Weöres Sándor, Martyn Ferenc, Marosán Gyula vagy éppen Barcsay Jenő, aki később az egyik botját is neki ajándékozta, amelyet azóta is őriz.
Otthona, műterme a sokrétű képzőművészeti alkotáshoz szükséges kellékek mellett tele van ilyen és ehhez hasonló kulturális relikviákkal, emlékekkel, műtárgyakkal, különböző korok és kultúrkörök viseleteivel; olyan, mintha csak évszázadok történelme és alkotómunkája sűrűsödött volna össze ezen a helyen. Volt szerencsém többször is találkozni a művésszel az otthonában, a műtermében, és minden alkalommal jóleső érzéssel szemléltem azt a sok szépséget az életterében, amely munkásságának díszletéül szolgál a mai napig.
Bizony ott lóg az a cifraszűr is, amelyet a kiállítást megnyitó Szemadám György Munkácsy-díjas festőművész is megemlített beszédében. Szavai nyomán nem csupán a pályatársat, hanem a barátot, az embert, a nagy tudású, ugyanakkor különc figurát is megismerhette a közönség, aki nagy ívű, megkerülhetetlen művészi pályafutása mellett „időjáró” is, és úgy tűnik, csupán látogatóként van köztünk itt, a XXI. században.
– Somogyfajszon voltunk, mikor észrevettünk egy vágtában közeledő cifraszűrös, darutollas csikóskalapot viselő lovast, akiről rögtön látszott, hogy nem odavalósi. Amikor a Kund-kastély előtt megállt, láttuk, hogy Gábor az; a hortobágyi pusztákat járta akkoriban, legalábbis képzeletben – mesélte a számos közös történet egyikét, amelyek között Rádóczy Gyarmathy Gábor hol Kipling Indiájában lőtt nyíllal tigrist, hol pedig a pálosok titkairól értekezett, mint aki éppen most érkezett Boldog Özséb kesztölci kolostorából. Egy másik alkalommal a reformkori szabadkőművesekről beszélt, mintha csak szemtanú lenne, de volt, hogy egyenesen a vadnyugatról vágtatott Ballószögre széles karimájú, fekete kalappal a fején, bőrmellényben, bőr lovaglónadrágban, oldalán revolverrel.
Ez a teremtő képzelet és határtalan fantázia jellemzi alkotásait is.
– Ahogyan valójában sem a középkorba, sem Indiába, sem a vadnyugatra, de még a hortobágyi betyárok közé sem tudtam követni, úgy a képei között is eltévedek – ismerte be Szemadám György, aki szerint nemcsak az a sokféle világ zavarba ejtő, ahová a művész kalauzol munkájával, hanem az a számos technika és anyag is, amelyet használ, sőt vegyít.
A kiállított olajfestmények, grafikák és rézkarcok – valamint a vadászati világkiállításhoz kapcsolódva egy vadászati körképterv – csupán egy szűk válogatást nyújtanak a hatalmas életműből, mégis rávilágítanak, hogy Rádóczy Gyarmathy Gábor munkásságát nem lehet egyszerűen a szürreális jelzővel elintézni, hiszen lényegesen többről szól, mint a szürrealizmus valóság feletti, önkényes gondolattársításairól. Alkotásai nagy léptékűek és monumentálisak, ugyanakkor a témaválasztás is mindig messzire vezet; filozofikus igénnyel ragad meg és értelmez emberi, társadalmi problémákat. Megjelenik a dráma, amely sokszor tragédiává sűrűsödik metafizikus képein.
Feledy Balázs művészeti író, művészetkritikus egy helyütt úgy jellemzi munkásságát, mint ami felkavar; a kínok, titkok és vágyak sejtelmes szövedéke által zavarba hoz. „Nem az ösztönök vezérlik, bár a szerepük le nem tagadható, és nem bújik a tudatalattiból feltörő látomások és víziók pszichologizáló álarca mögé, bár eszköztára látszólag ehhez is közel áll. Mély tudásra épít, melyről munkái egyértelműen tanúskodnak” – olvasható a róla megjelent könyvben.
Felsőfokú tanulmányait egyébként – miután édesapja személye miatt háromszor is elutasították az Iparművészeti Főiskolára való felvételét – Lengyelországban és Franciaországban végezte. Bereczky Loránd művészettörténész szerint sikeresen ötvözte a tanulási körülmények között kapott más kulturális közeg értékeit a legjobb hazai hagyományokkal és egyidejű kezdeményezésekkel; szilárd mesterségbeli alapokon nyugvó életművet hozott létre, melyben az igényesség, a felelősség és az adni akarás nemes gesztusa harmonikusan ötvöződik. Csáji Attila Munkácsy-díjas festőművész pedig úgy véli, a Rádóczy Gyarmathy Gábor által teremtett atmoszféra hozzánk, magyarokhoz tartozik; döntően ennek a kultúrának a szövetéből született, és folyamatosan belőle táplálkozik. Ez pedig – mint mondja – nem stílus kérdése, hanem az értékmentő vállalásé.
(A borítókép Bordás György fotója)
