Radics Bélától a P. Mobilig: Zenei ritkaságok, archív anyagok tárháza

A szocialista rendszer kézi vezérelt, kirekesztő kultúrpolitikája felbecsülhetetlen károkat okozott az összművészet területén, azon belül a három T-be kategorizált beat-, pop-, rockzenei szcénában. A közönségkedvencek partvonalon kívül helyezése, „lemeztelensége” megteremtette az úgynevezett bootlegek, kalózfelvételek „iparágát”, értékes hang- és képdokumentációt hagyományozva az utókorra. E gyűjtemény gondozását vállalta fel a TTT Nemzeti beat-, pop- és rockarchívum.

Radics Béla Forrás: radics Béla Emléktársaság

Teher alatt nő a pálma. A régi latin bölcsesség az egypártrendszer idején nyert nálunk igazán értelmet, amikor a szocialista kultúrpolitika csírájában fojtotta el az újszerű, ám a hatalomnak nem tetsző kezdeményezéseket, kiváltképp a társadalomkritikus hangokat. Legyen szó akár irodalomról, színházról, képzőművészetről, vagy épp a beat-rock muzsika egyes képviselőiről. Mindezt intézményesítve, a hírhedt három T (tiltott, tűrt, támogatott) rendszerébe sűrítve.  

Az első kategóriába sorolt zenekarok, előadók nem készíthettek hanglemez-, illetve rádiófelvételt, a televízióban, vagy mozivásznon nem jelenhettek meg. Pedig – a koncertezés mellett – kizárólag e csatornákon át vezetett az érvényesülés útja. Hogy konkrétumokat is említsünk: a beatkorszak egyik hősét, a külvárosi tehetséges vagányokból álló Liversing zenekart éppúgy negligálták, mint az értelmiségi Baksa Soós János-féle Kex együttest, vagy épp a munkás származású (!) Radics Béla Sakk-Matt, Tűzkerék-vagy Taurus formációját. De ugyanerre a sorsra jutott később a három, fekete bárányként emlegetett banda közül a Beatrice és a P. Mobil. Akiknek nyilvánosság gyanánt maradt a koncertezés.

Néhány leleményes rajongó nem volt rest kazettás magnóval és mikrofonnal a kezében megjelenni a nézőtéren, hogy saját szórakoztatására rögzíthesse, és később bármikor visszahallgathassa kedvencét. Ilyen módon kitermelődött a gyűjtők csoportja, akik amellett, hogy egymás között cserélgették a hangfelvételeket, igyekeztek gondozni, megőrizni azokat. Pincék, jobb esetben fiókok, sufnik mélyén, padlásokon különböző bootleg kincsek rejtőztek – s talán rejtőznek ma is–, amelyeket elhivatott zenerajongók igyekeztek begyűjteni tulajdonosaiktól. A megbúvó „repertoárban” ritkábban még szuper, vagy normál 8-as filmfelvevő kamerák felvételei is felbukkantak. Bálint Csaba, Bese „Jozé” László, Boros Csaba Tamás, Csiga Sándor és Monostori Péter kutatók-gyűjtők mára tekintélyes mennyiségű 1956 és 1989 között készült anyagot – köztük ritkaságokat, kuriózumokat – tudhatnak magukénak. A gyűjtő munkát az érintett művészek is támogatják, felajánlásaikkal folyamatosan bővítgetik a kollekciót kamuangolos házi demókkal, próbatermi felvételekkel, betiltott dalokkal.

Adódik a kérdés: vajon milyen sors várhat az említetteknél felhalmozódott – szaknyelven bootleg, közkeletű szóval – kalózfelvételekre? Miként lehetne kutathatóvá, közkinccsé tenni? Hogy kiléphessen az öncélú magángyűjtemény keretei közül, s hogy a beat-, illetve rockkorszakot követő generációk is felfedezhessék azokat az értékeket, amelyeket az egykori kultúrpolitika elzárt az akkori jelen-, majd utókor elől? 

A TTT Nemzeti beat-, pop- és rockarchívummá lett egyesített magángyűjtemény intézményesített keretek közé emelésének ötlete még 2017-ben vetődött fel az alapítók, néhai Benkő László, Bese, Csiga, valamint Monostori közös elhatározásából. Hamarosan csatlakozott hozzájuk Boros, aki jelenleg Londonban kutatja a BBC magyar érintettségű anyagait. Bese „Jozé” László elmondása szerint a létszám még korántsem teljes, néhány korábban csalódott, ám az új, ezúttal állami forrásból és garanciával működő, későbbiekben felálló intézményt örömmel támogatnák. – Örvendetesnek tartjuk, hogy végre vannak olyan döntéshozók, akik felismerték a sok évtizedes értékmentő munkánk értelmét. Nagyon úgy tűnik, hogy jelen helyzetben a nemzeti kultúra sarokpontjainak támogatása ügyében az Orbán-kormánynak nincs alternatívája – véli a gyűjtő.

Az összgyűjtemény jelenlegi állapotában mintegy négyezer komplett koncertfelvételből, hat-nyolcszáz zenei albumból, valamint albumelőzetes vagy azt helyettesítő demószalagból áll össze. Eddig közel kétszáz archív kiadványt sikerült hivatalos hordozón megjelentetni, sok esetben hangmérnöki, szakértői, szerkesztői munkával is megtámogatva. Ugyanakkor neves zenészek, szervezők kérését sem utasították vissza, amikor a nagyobb szabású jubileumi és arénakoncertek háttérvetítéseihez eredeti felvételekből álló, nagy felbontású képi anyagot biztosítottak. 

Monostori Péter az egykori Pannon Rádió szerkesztő-műsorvezetőjeként válogatott a rendelkezésre álló archív anyagokból, jelenleg a Magyar Katolikus Rádióban teszi ugyanezt.  

Ugyanarra a szálra kell fölfűzni a még élőkről való gondoskodást a meglévő és pótolhatatlan hanganyag átmentésével és kutathatóvá tételével 

 nyilatkozta 2017 novemberében a Magyar Idők napilapnak, hozzátéve, hogy a szakdolgozatukat készítő egyetemistákat például a saját lakásán fogadja és osztja meg velük az archívum vonatkozó részeit, amit hosszú távon tarthatatlannak ítél. Bese László pedig a Civil Rádióban mutatta be az értékmegőrző munka érdekesebb ritkaságait.

A TTT munkáját, fejlődését, törekvéseit az elhunyt Benkő László mellett olyan zenészek segítették, mint Balázs Fecó, aki úgyszintén nincs már közöttünk, Török Ádám, Papp Gyula vagy Gidófalvy Attila. Talán ennek is köszönhető, hogy kormányzati támogatással megalakul a Rocktörténeti Intézet, ahol a munkatársak összefésülhetik a magánkézben lévő amatőr próbatermi-, demó- és koncertfelvételeket a közrádió és köztévé zenei archívumával, valamint a Hungaroton archívummal.

A végső cél egy olyan, tudományos intézményrendszer tartós és stabil működtetése, amely a hitelesség kritériumát szem előtt tartva ápolja, gondozza a magyar beat-, pop-, rocktörténelem nemzeti, kulturális örökségét.

Borítókép: Radics Béla. Forrás: Radics Béla R. B. Emléktársaság