– A harcok során dicső pillanatok – gondoljunk csak a Hunyadiakra – és vészterhes idők váltották egymást. A magyarság azóta sem felejtette el ezt a több évszázados küzdelmet, és történelmi emlékezetének sarokköveivé vált így Nándorfehérvár ostroma (1456), Eger hősies megvédése (1552), Zrínyi Miklós szigetvári áldozata (1566) és utóda, a szintén Zrínyi Miklós téli hadjárata (1664). És hol volt még innen az 1718-as pozsareváci béke? Annak az előbb említett kornak a lezárása, ami a rigómezei csatával 1389-ban kezdődött és 329 évig tartott – emelte ki a kutató. Hozzátette: ahogy korábban a mongolok, az Arany Horda, úgy az oszmánok sem értették, hogy az egykori sztyeppei rokon nép miért áll ellent a hódításoknak, miért nem nyit kaput nyugat felé. – Nem értették és nem fogadták el, hogy itt, a sztyeppe nyugati végén, a Kárpát-medencében a magyarság önálló központtal, saját térítéssel független keresztény államot hozott létre, megőrizve ősi szuverenitását. Nem értették, hogy Szent István halála előtt Szűz Máriának ajánlotta fel a Magyar Királyságot és a magyar nemzet sorsát. Nem értették, hogy a Patrona Hungariaében tovább él a szakrális küldetéstudat, ami kötelezettséggel jár – hangsúlyozta a kutató.
Vizi László Tamás, a Magyarságkutató Intézet tudományos főigazgató-helyettese In memoriam Veress D. Csaba című személyes hangú előadásában ismertette Veress D. Csaba munkásságát. Veress bizonyította azt is, hogy a pákozdi csatának nevezett ütközet valójában Pákozdtól 13-15 kilométerre északnyugatra, Zámoly, Borbálapuszta és Magyaralmás térségében zajlott le, a korabeli források szerint másfél mérföldnyire északra Székesfehérvártól.
Bagi Zoltán Péter, Győr Megyei Jogú Város Levéltárának munkatársa előadásának alapkérdése, hogy a Fuggerzeitung egy cikke azzal vádolta Russwormot, hogy tanácsára hagytak fel 1601-ben a Ferdinánd főherceg vezette csapatok Kanizsa ostromával. Az egykorú források bevonásával az előadó azt bizonyítja, hogy a keresztény sereg táborának rendjéért felelős főtábormesternek (Obrist-Feldmarschall) mindössze annyi volt a bűne, hogy kritizálni merte az addigi ostromműveleteket, rávilágítva azon hiányosságokra, amelyeket ma a kudarc okainak tekinthetünk.
Kanász Viktor, a Magyarságkutató Intézet Történeti Kutatóközpontjának munkatársa Egy velencei követ a tizenöt éves háborúról című előadása Pietro Duodo (1554–1610) munkásságáról és máig elfeledett jelentéséről szólt, beleágyazva abba a kontextusba, hogy a velencei diplomácia mindig is kiemelten foglalkozott a magyar hadszíntérrel. Kimutatta, hogy az itáliai szerző meglehetősen járatos volt a magyar földrajzi viszonyokban és a történelemben is.
Illik Péter, a Történeti Kutatóközpont tudományos munkatársa Kanizsa ostromai (1600, 1601) és a posztmodern történetelmélet című előadásában a posztmodern elmélet keretében tárgyalta Claire Norton kötetét, amely arról szól, hogy az oszmán történeti források milyen narratívát, elbeszélést képeztek Kanizsa 1600. évi oszmán elfoglalásáról, és az 1601. évi Habsburg sikertelen visszafoglalási kísérletről. Norton vállaltan posztmodern kötetében azt fejtegeti, hogy mi különbözteti meg a „történelmet” a fikciótól, és hogy az oszmán források szerzői milyen célból formálták át a múltat.
Kruppa Tamás, a Szegedi Tudományegyetem docense VIII. Kelemen pápa Erdélybe parancsolt pápai sereg parancsnokának történetét mutatta be Pápai csapatok Erdélyben? Gianfrancesco Aldobrandini generális erdélyi hadjáratának terve című előadásában. Gianfrancesco Aldobrandini generális levelezései és feljegyzései alapján megismerhettük az itáliai csapatok viszontagságos hadjáratait a királyság, illetve Erdély területén.
Végh Ferenc Küzdelem a Balatonért: két keresztény hadjárat tanulságai című előadásában a 15 éves háború során a tó déli térségében vezetett hadjáratok történetét és azok következményeit ismertette. A két hadjárat a magyar közönség előtt nem igazán ismert. Az 1599 novemberében vezetett hadjárat során Kanizsából kiinduló támadás Kaposvárig jutott, azonban a tél beállta miatt félbe kellett hagyni az ostromot. Négy évvel később Nádasdy Ferenc elképzelése alapján, ismételten egy a Balatontól délre vezetett hadjáratot mutatott be az előadó, mely hasonló eredménnyel zárult.
A konferencia előadásait Az Európa elfeledett hadszíntere – A tizenöt éves háború és Magyarország (1591–1606), Kanász Viktor és Nagy-L. István szerkesztésében a Magyarságkutató Intézet kiadványai sorában megjelent kötetének bemutatója zárta. A szerkesztők kiemelték, hogy a tizenöt éves háborút fontosságához mérten rendkívül méltatlanul kezelik napjainkban. A kötetben szereplő tanulmányok ismertetése kitért a háború dunántúli hadi eseményeinek fontossága mellett a zsoldosseregek felállításának nehézségeire és az oszmánokkal folytatott sikeres harc lehetőségét felvillantó példátlan nemzetközi keresztény összefogásra is.
Borítókép: Horváth-Lugossy Gábor, a Magyarságkutató Intézet főigazgatója (Facebook)
