Baboskendő, biztosítótű, bőrnadrág

A Beatrice muzsikájának dalszerkezete egyszerű (nevezhetjük akár háromakkordosnak is), nyers és vídia keménységű. Stúdiólehetőség hiányában a nóták aligha kidolgozottak, ám a jó néhány éves késéssel megjelent hivatalos felvételek tanúsága szerint bizony a maguk idejében kiadott hanghordozókon is megállták volna a helyüket. És a ki nem adott lemezek elmaradt erkölcsi, valamint anyagi sikereiről most ne is essék szó…

Fotó: Fortepan/Urbán Tamás

Ha megkérdeznék, kit tartok a magyar rock ’n’ roll szcéna egyik ellentmondásos, különös, egyben tehetséges zenészfigurájának (bár nem könnyű a választás, több aspiráns is szóba jöhetne), Nagy Feróra szavaznék.

Aki nem mélyült el alaposabban a Beatrice történetében, annak nehéz elképzelni, hogy Feró a hetvenes évek derekán – akkori felesége, Csuka Mónika mellett – még fehér düsesz ruhában, teli torokból zengte a Gyere, kislány, gyere című korai diszkóslágert, majd röpke két esztendő elteltével talpig bőrcuccban, baboskendővel a nyakában, biztosítótűkkel gazdagon ékesítve, a diszkót cikizve már a Motorizált nemzedékről, Angyalföldről és a Nagyvárosi farkasról énekelt. Olyan társakkal körülvéve, mint Miklóska Lajos (basszusgitáros, zeneszerző, énekes), Donászy Tibor (dobos) és Lugosi László (gitáros). Ez már az új, homogenizált, férfiasított Beatrice. Dübörgő punkrock, mintha csak a Sex Pistols és az AC/DC különös elegyét hallanánk.

Visszatérve a kezdetekhez, miután a Metronóm 77 slágerseregszemle tisztelt zsűrije a könnyed, funky-pop slágert (Gyáva Ádám) lazán elengedte a füle mellett, Feró sem gondolhatta komolyan, hogy a „Nyugat szennyáradatát” meghonosító, provokatív, renitenskedő punk előtt majd leborulnak a szocialista kultúrpolitika illetékesei. Nem is borultak le. Az Országos Rendező Iroda főnöke, Bulányi László a belföldi koncertek többségének betiltásáról gondoskodott, a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat prominensei, Erdős Péter (márkamenedzser), Bors Jenő (igazgató) pedig hallani sem akartak a botránybanda Rottenbiller utcai stúdió általi mennybemeneteléről, hiszen az aligha illett az általuk elképzelt szocialista ifjúság eszményképébe. Más kérdés, hogy ugyanazt a Bors Jenőt, aki mindvégig totális meggyőződéssel feküdt keresztbe a Ricse nagylemez-várományos ambícióinak, semmi sem gátolta abban, hogy a rendszerváltozást követő első évben – immár Quint márkanév alatt – kiadja az általa addig mélyen utált formáció Utálom az egész XX. századot című albumát. Hiába no, változnak az idők…

Pedig, ha mást nem, az „urak” legalább azt figyelembe vehették volna anno, hogy a Magyar Népköztársaság dolgozó népének fiai, lányai, a lakótelepi, csellengő, „kulcsos” gyerekek biztos kapaszkodóra leltek Nagy Feró dalszövegeiben. A Beatrice puszta léte, provokatív muzsikája pedig csak ráerősített, egyszersmind rámutatott arra a kilátástalanságra, amelyet még a patikában kapható Diana sósborszesz, az olcsó, közérti almabor, netán a Technokol rapid ragasztó nem igazán rendeltetésszerű használata is csupán rövid időre tudott feledtetni a gyerekekkel. A Ricse több mint egy punk-rock zenekar a hetvenes évek végéről, a nyolcvanas évek elejéről. Rocktörténelmi tény, hogy a maga szubkultúrájában Alföldi papucsostól, szimatszatyrostól, az összetartozás szimbolikájával egyetemben egyfajta életérzést jelenített meg.

A Hogyan nyertünk című album borítója

A fentebb említett, mára kultikussá érett dalok egyikét se keressük a nemrég megjelent Hogyan nyertünk…, valamint a szorosan hozzá kapcsolódó, egyébként önálló kiadványként napvilágot látott Egyéb nyalánkságok LP korongjain; aki hiányolná, vegye csak elő a korábban ugyancsak Moiras Records-os Támadás! albumot, s a frissen megjelent kiadványokkal együtt, egy pohár jófajta vörösbor mellett (az almabor továbbra sem ajánlott!) nyugodtan elnosztalgiázhat a „régi szép időkön”. Ilyen módon a három nagylemez szinte teljes egészében lefedi a Beatrice punk-rock korszakát.

1981-ben járunk, amikor a nagy négyesből Lugosi László gitáros a Dinamitba igazol, de röviddel előtte Waszlavik „Gazember–Petőfi–Velorex–Ullmann Mónika stb.” László billentyűsként csatlakozik a csapathoz. Lugosit, ha nem is egyszerre, de két gitárossal, Vedres Joe-val, valamint Bogdán Csabával pótolják. Ekkorra már javában gyülekeznek a sötét fellegek a Beatrice egén. Budapestről és több megyéből kitiltják őket, ráadásul a zenész szakma sem áll ki mellettük. Hogy mindezek ellenére a Nem nekem tanulsz című opuszukkal mégis miképpen nyerhették meg a KISZ Központi Bizottsága által hirdetett dalpályázatot – az rejtély. Mindenesetre a Moiras Records által összegyűjtött 1981-es szolnoki, Nyíregyháza ifjúsági parkbeli, a dunaharaszti, valamint ipolyszögi (a kitiltás előtt 1980 karácsonyán utoljára léptek fel Lugosival és Budapesten, szerencsére ebből is válogattak az albumra), koncertek felvételei – alapos és sikeres technikai beavatkozást, hangrestaurálást (Virányi Attila hangmérnök) követően vinil formátumban kerültek a boltokba.

Az egyéb nyalánkságok című album borítója

Mindkét album hitelesen és plasztikusan adja vissza a Beatrice-koncertek hamisítatlan hangulatát, mintha csak együtt csápolnánk a nyolcvanas évek fiataljaival a tömegben. Ferónak készséggel elhisszük, amit Beatrice-himnusz címszó alatt rendre elénekeltet fanatikusan kitartó, rajongó közönségével, miszerint „Ó a Beatrice, ó a Beatrice, a legeslegjobb a Föld kerekén”. Igaz, előfordul az is, hogy ugyanezen tétel felvezetésében a zenekar nevét a hanglemezgyár márkamenedzserének nevére cseréli… De beszédesek a zenekarvezető további felkonferálásai is, amelyekben irgalmatlanul fellebbenti a fátylat a Bulányi–Bors–Erdős alkotta kultúrhatalmi triumvirátus, valamint a renitens csapat viszonyáról. És a fiatalok, a közönség egy emberként követi a punkvezérnek kikiáltott frontembert (a címkézés ellen Feró mindig is tiltakozott); miért is ne, hisz az ő mindennapi problémáikat fogalmazza meg az ő nyelvükön. Tegyük hozzá, hitelesen.

A koncerten elhangzott dalok többsége könnyen énekelhető, hamar utat talál a célközönség, a felkonferálásokban is megszólított fiatalok szívéhez. Ám a hangsúly kétségkívül a vitriolos, bátor, olykor pimasz dalszövegekben, és a szuggesztív, néhol meghökkentő előadásmódban van. Élünk a gyanúperrel, ha mindezt nem Nagy Feró vezetné elő, a hatás minden valószínűség szerint elmaradna. A bő iróniával, néhol maró gúnnyal, megfelelő hangsúlyozással elmondott összekötő, illetve felvezető szövegek már-már túlmutatnak a jogos társadalombírálaton, olykor elérik a rendszerkritika küszöbét. Elég csupán a többtételes Európa szvitre gondolni, amely a maga egyszerűségé­ben is kimondja az igazságot: „A jövő a jelen.” Vagyis rámutat az egy helyben topogás valóságára.

Nagy Feró és a nyughatatlan Beatrice sorsa tehát megpecsételődött, gondosan őrzött és most közkinccsé lett koncertfelvételeik azonban kordokumentumként szolgálnak. Jó, hogy megmaradtak az utókornak.

Beatrice: Hogyan nyertünk… LP + Egyéb nyalánkságok LP. Moiras Records, 2021.

Borítókép: A Beatrice koncertje egy moziban 1979-ben. Fotó: Fortepan/Urbán Tamás