A tudósító pártatlansága kötelez, így nem foglalok állást abban a mára lezárt kérdésben, hogy vajon be kellett volna olvasztani a rendszerváltás előtti kommunista hatalom szimbolikus köztéri szobrait, avagy – miként történt – egy szabadtéri múzeumba száműzni őket. Nincs szó művészettörténeti nézőpontról, lévén ha fasiszta, náci, nyilas emlékek maradnak ránk, a szobrok megérdemelt sorsa a megsemmisítés lett volna. A helyes arányérzék azt kívánja, miként a Terror Háza esetében, hogy a diktatúrák bűneivel, jelképeivel egyformán bánjunk.
Sulyok Miklós emlékeztetett: a társadalmi nyomás dacára nem történt erőszak a rendszerváltáskor, s nem olvasztották be a kommunista hatalom szobrait.
– Szörényi László irodalomtörténész 1989 nyarán a Hitel című folyóiratban vetette fel, hogy a Lenin-szobrokat a Budapesten létesítendő úgynevezett Lenin-kertben kellene elhelyezni, ne éktelenkedjenek városszerte, azonban az utódok is megnézhessék azokat kulturált múzeumi környezetben – idézte fel a művészettörténész, aki a korabeli szoborállításokról elmondta: az MSZMP KB agitációs és propagandaosztálya döntötte el, hová, miféle emlékművet állítsanak.
– Az első budapesti szobrok szovjet hősi emlékművek voltak – fogalmazott Sulyok Miklós. – Jelen kiállítás a szoborparkba kerültekkel, tehát az 1950 után állítottakkal foglalkozik.
A Fővárosi Közgyűlés 1991 januárjában határozatot hozott a szoborpark létesítéséről, amelynek helyéül a XXII. kerületi Tétényi-fennsík 7-es főút menti szakaszát jelölte meg. S ide írt ki tervpályázatot.
Az egykori pályázat nyertese, Eleőd Ákos rámutatott:
a rendszerváltozás egyik kuriózumaként értékelték külföldön a gesztust, megítélése Európa-szerte igen pozitív, mert ehhez hasonló szabadtéri múzeumot sehol nem találni.
– A fővárosi önkormányzat kiadta üzemeltetésre a XXII. kerületnek, amelyik egy idő után továbbadta egy vállalkozónak, aki a mai napig sikerrel működteti a Memento Parkot – fogalmazott az építész, majd megemlékezett a szobrok kiválasztásáról.
– A főváros írt a 23 újonnan felállított önkormányzat vezetőinek, illetve a kerületi kulturális bizottságoknak, mely emlékművektől akarnak megszabadulni, később pedig elfogadta az általuk javasolt 42 darabos listát.
Tehát a park semmiképpen nem művészettörténeti, kortörténeti gyűjtemény.
– Nem lett a „Szocialista Szellem Vasútja” – mutatott rá Bacsó Péter A tanú című filmjét idézve Sulyok Miklós, aki kifejtette: Eleőd Ákos filmszerűen vezeti végig a látogatót a szobrok közt, amiket meghagyott olyanoknak, amilyenek eredeti helyükön voltak, amikor figyelmeztették a városlakókat a megszállásra, a megszállókra, s nem épített köréjük új díszletet.
– A szobrokat állító ideológia kritikája a park – vette át a szót a tervező. – Abban a pillanatban ábrázolom ezeket az emlékműveket, amikor távozott belőlük a fenyegetés. Addig nem voltak műalkotások, de akkortól szobrokká váltak.
Erre emlékeztetve írta Eleőd Ákos a hatalmas bejárati fal vastáblájára Illyés Gyula Egy mondat a zsarnokságról című versét.
A teljes koncepció máig nem valósult meg, amennyiben a második ütem a Tanú tér épületegyüttese lenne.
– A szabadtéri múzeumhoz szellemi és fizikai infrastrukturális elemek dukálnak – indokolta az építész.
A kiállított képanyag Budapest Főváros Levéltárából (BFL) származik, Király Ilona és Anheuer Tamás dokumentálták a szobrok átköltöztetését. A fotókból Csiffáry Gabriella történész-levéltáros (BFL) és Szöllőssy Ágnes művészettörténész (Budapest Galéria) válogatott.
A tárlat megtekinthető 2021. november 21-ig, keddtől vasárnapig, 10-től 18 óráig (hétfőn zárva).
Borítókép: Részlet az Osztapenko maradhat? című kiállításból (Fotó: Bach Máté)
