Miután kezdeményezésére sikerült újraindítani a tíz évig szünetelő magyar nyelvű oktatást a faluban, számos nehézséget és akadályoztatást követően, a Szivárvány házat – amelyben a kisiskola és az óvoda azóta is működik – bentlakássá alakították, hiszen a környéken elszórtan, nehéz körülmények között élő gyermekek nem tudtak volna nap mint nap bejárni az intézménybe. Azóta Ady István és munkatársai minden hétfőn összegyűjtik a környék gyermekeit, pénteken pedig hazaszállítják őket. A Szivárvány ház nem csupán az anyanyelven történő tanulás lehetőségét biztosítja számukra, de azt a komfortot is, amelyet a meleg szoba, a meleg étel és a tisztálkodási lehetőség jelent. Ezek ugyanis a legtöbbjük otthonában elérhetetlen luxusnak számítanak.
A lelkész gondoskodása „gyermekei” iránt nem ér véget az elő négy osztály elvégzése után sem; megalapította a szászrégeni szórványkollégiumot, hogy a Szivárvány házból kirepült gyermekek útját tovább egyengethesse. Itt a felső tagozatosok ellátása megtörténik a hét folyamán, és a környék magyar nyelvű iskoláiba járhatnak a kollégiumból. Ady István azonban tovább álmodott, és tavaly elhatározta, hogy felújíttatja a falu XIV. századi templomát, amely már évtizedek óta üresen áll. Egyelőre egy gyülekezeti teremben tartja az istentiszteleteket, de úgy véli, ha a támogatás továbbra is az ígéret szerint érkezik, akkor egy év múlva újból régi pompájában állhat majd a közösség temploma.
– Nagyon régóta tervezem, hogy a falut kicsit átváltoztatom – kezd bele legújabb vállalkozásának mesélésébe, amellyel ezúttal egy a Szivárvány házba járó testvérpár egész családján – szülein és két kisebb testvérén – segített. Az ELTE Márton Áron Szakkollégiumának pályázata révén sikerült megvenni egyet a település megüresedett házai közül, melyet felújítás, fürdőszoba kialakítása után felajánlott az addig rendkívül rossz körülmények között élő család részére, és a közüzemi költségeket is a Szivárvány Alapítvány finanszírozza. – Eddig egy régi tömbházban laktak egy tanyán, még télen is ajtó és ablak, valamint fűtési lehetőség nélkül – mondja, hozzátéve, hogy a két kisebb gyermek most kezdett el óvodába járni, de a beszoktatás sem könnyű, hiszen mostanáig teljesen elvadultan éltek. Mint mondja, a Szivárvány ház közvetlen közelében lévő épületben jobban tud figyelni rájuk a hétvégeken is, miközben igyekszik nem beleszólni a család életébe, hanem csak messziről terelgetni őket.
Ez a négy gyermek immár a hétköznapokban is otthon – igazi otthonban – lakik, így a bentlakás négy újabb gyermeket tudott befogadni, a szülők pedig munkához jutottak a közeli településen. Magyarfülpösön sok ilyen ház árválkodik még, a tiszteletes pedig sok családon szeretne még ilyen módon segíteni, azonban a kérdés – ahogyan a Szivárvány ház fennállása óta immár húsz éve – ezúttal is az, hogy lesz-e rá forrás. – Nem mondok le a tervemről – hangzik a konok székely válasz. – A következőre még talán össze is tudnám spórolni a fedezetet, de a jelenlegi helyzetben egyelőre félek ennyi pénzt kiadni – utal a közköltségi és a benzinárak hirtelen megugrására. Mint mondja, az előttük álló tél minden valószínűség szerint felemészti majd az összes tartalékot.
Korábbi beszélgetéseink során sokszor hallottam már Ady Istvántól, hogy napról napra élnek, és ez a bizonytalanság, a gyermekekért való folyamatos aggodalom bizony meg is látszik gondterhelt tekintetén, még akkor is, ha szája mosolyra húzódik, és azt mondja: „Innen-onnan a Jóisten mindig rendel valamit.” A Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt., az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a már említett ELTE Márton Áron Szakkollégium pályázatai mellett nagy segítség minden adomány . „Nekem a kérés nagy szégyen, adjon úgy is, ha nem kérem.” Nagy László versének sorát idézi Ady István, aki – mint mondja – nem szeret koldulni, de ha nem teszi, abból sajnos semmi nem lesz. Nekem pedig Jézus Krisztus szavai jutnak az eszembe Máté evangéliumából – melyek szerint amit a legkisebbekkel cselekszünk, azt vele tesszük –, mikor arra a sok apróságra gondolok, akik a Szivárvány házban tett első látogatásom alkalmával öleltek, szorítottak, el sem akartak engedni, pedig akkor láttak életükben először.
Borítókép: Ady István magyarfülpösi református lelkész (Fotó: Mészáros Péter)
