Minden szarkazmus nélkül kérdezhetném, Petőfi Tintásüveg című verséből idézve: „Van-e, ki e nevet nem ismeri?” Akárcsak anno a reformkori színész, Megyeri Károly, a Nemzeti Színház első komikusának nevét, Bagi Ivánét is mindenki ismeri. Humoristaként, parodistaként. Bagi Iván, az író – bár különböző műfajokban eddig kilenc kötete jelent meg – még mindig nem tett szert teljes körű ismertségre. Bagi Iván, a költő pedig nyilvánosan alig két éve kezdte bontogatni szárnyait. Ami nem azt jelenti, hogy csak nemrég kezdett el verset írni: megtette azt már nyolcéves korában. „Még egy darabig, talán huszonnégy éves koromig írtam verseket, aztán ez elhalt. A szerkesztőségekből visszaküldték a verseimet, kortárs költők nem vettek körül. Parodistaként, humoristaként sikeres voltam, de költőként nem léteztem” – mondta egy 2018-as interjúban. Akkor még csak tervezte első verseskötetét, ami a rákövetkező év tavaszán meg is jelent A törődés eredete címmel. „Sokan lesznek kíváncsiak arra, mi van a humor mögött. Aki elolvassa ezt a verseskönyvét, tudni fogja: nem humor”– írta egyik akkori recenzense.
Bagi Iván mostani, második verseskötete öt ciklusra osztva – ahogy a hátlap szövege írja – „személyes élete intim és érzékeny rezdüléseinek koordináta-rendszerében a létezés alapkérdéseit járja körbe, a szeretet és a részvét létjogosultságára keresve a választ”.
Szerintem viszont Bagi Iván ezeket az alapkérdéseket nem körbejárja, hanem éles szikével, sebészi pontossággal felmetszi, szétfejti és elénk tárja. Ám ebben a majdnem élveboncolásban nincs semmi kegyetlenség vagy perverzió, csak egy olyan mély, őszinte kitárulkozás, saját gyengeségeivel való olyan bátor szembenézés, amire, valljuk be, talán egyikünk sem volna képes. Ebben rejlik lírájának egyedisége, hogy miközben úgy járhatunk ki-be csöppet sem vidám intim szférájában, mint egy nyitott ajtajú és ablakú házban, arra késztet, hogy saját létünkkel vessünk számot. Bagi Iván nem kíméli sem magát, sem az olvasóit, de minden versében tartja magát ahhoz, amit szintén a már idézett interjúban megfogalmazott: „A versírásnál és a regénynél is nekem az a fontos, hogy életszerű legyen. Hogy süvítsen az élettől, teljesen élő legyen. Ami a prózára, az a versre is érvényes, hogy a lehető legszemélyesebb történeteken keresztül az élet általános igazságaira próbálok a regényeimben rámutatni, a verseimben ráérezni. És olyan nálam nem történhet meg – főleg prózában nem –, hogy a végén ne hagyjak reményt az olvasónak. Az fontos.” Bár a második kötet verseinek hangvétele sötétebb, és néhol a remény sem csillan meg, de a szerző emberszeretete, minden körülmények közötti megbocsátási képessége töretlen. Szeressék hát önök is a költő Bagi Ivánt és a verseit!
Bagi Iván: Egy a semmiből, Magyar Napló Kiadó, 2021
Borítókép: Bagi Iván (Fotó: Világgazdaság/Kallus György)
