Darren Star kétségkívül ismeri a tévés piacot. A kilencvenes, kétezres években olyan sorozatok születtek a keze alatt, mint a Beverly Hills 902010, a Melrose Place vagy a Szex és New York. Úgy tűnik, a streaming sem áll messze tőle, hiszen az És egyszer csak vagy az Emily Párizsban is nézettségi csúcsokat döntöget.
A valóság azonban az, hogy két legújabb sorozata messze nem hozza az előzők színvonalát.
A Szex és New York folytatása nem találja helyét 2021-ben, Emily pedig bár egyfajta Szex és New York fanfictionként értékelhető (mi lett volna, ha Carrie Párizsba költözik, ahelyett, hogy hozzámegy Bighez és hazaköltözik New Yorkba?), mégis úgy hat, mintha tíz vagy húsz evvel ezelőtt készült volna. Nem is maga Emily „ringarde” – ahogy azt az első évadban az egyik francia divattervező megfogalmazza –, hanem az egész sorozat.
A pejoratív francia kifejezést nehéz lefordítani, mivel nem egyszerűen közönségest vagy vulgárist jelent, hanem divatjamúltat is. Olyan személyt vagy tárgyat jelölhet, amely néhány évvel vagy évtizeddel ezelőtt divatos lehetett, és az idők múlásával nem nemesedett és vált elegánsan követendővé, hanem felejthető, meghaladni szükséges trenddé süllyedt.
Az Emily Párizsban pontosan ilyen. A párbeszédekben és konfliktusokban mintha a Beverly Hills, a Melrose Place, a Gossip Girl – A pletykafészek vagy Az ördög Pradát visel történetei élednének újjá, ezúttal az Eiffel-toronnyal a háttérben. Szerelmi háromszög, majd négyszög a naiv hősnővel, az első pillanatban egyértelmű herceggel, a féltékeny barátnővel és a ha ló nincs, jó a szamár is baráttal. Megjósolható munkahelyi összecsapások, amelyben Miranda Priestly emberi oldalát ismerhetjük meg, hogy végül ne csak jelzésekben váljon mentorrá.
A sorozat első évadát szinte minden kritikus negatívan fogadta, így a Golden Globe- és az Emmy-jelölések igen megdöbbentették a közönséget. Majd jött a hír, hogy a Golden Globe valójában annak köszönhető, hogy a szavazóbizottság harminc tagját a készítők két éjszakás párizsi luxustúrával kívánták meggyőzni Emily értékeiről, ami az amerikaiak franciaországi életének klisészerű ábrázolásából állt, illetve abból, hogy a francia kultúrát a szeretők, a cigaretta, a lustaság és bizarr öltözékek ünnepévé silányította.