Emily megint Párizsban, de minek?

A Netflix tud időzíteni. Amikor kiderült, hogy a Covid miatt a Bridgerton második évada nem érkezik karácsony előtt, az Emily Párizsban lett a fő szórakozás. A második évad tűsarkakon topogott be a top10-es lista előkelői közé, ám mivel még mindig „ringarde” (közönséges), az ünnepek után ugyanolyan gyorsan fog eltűnni, mint azt az első évad tette.

Forrás: Facebook

Darren Star kétségkívül ismeri a tévés piacot. A kilencvenes, kétezres években olyan sorozatok születtek a keze alatt, mint a Beverly Hills 902010, a Melrose Place vagy a Szex és New York. Úgy tűnik, a streaming sem áll messze tőle, hiszen az És egyszer csak vagy az Emily Párizsban is nézettségi csúcsokat döntöget.

A valóság azonban az, hogy két legújabb sorozata messze nem hozza az előzők színvonalát.

A Szex és New York folytatása nem találja helyét 2021-ben, Emily pedig bár egyfajta Szex és New York fanfictionként értékelhető (mi lett volna, ha Carrie Párizsba költözik, ahelyett, hogy hozzámegy Bighez és hazaköltözik New Yorkba?), mégis úgy hat, mintha tíz vagy húsz evvel ezelőtt készült volna. Nem is maga Emily „ringarde” – ahogy azt az első évadban az egyik francia divattervező megfogalmazza –, hanem az egész sorozat.

A pejoratív francia kifejezést nehéz lefordítani, mivel nem egyszerűen közönségest vagy vulgárist jelent, hanem divatjamúltat is. Olyan személyt vagy tárgyat jelölhet, amely néhány évvel vagy évtizeddel ezelőtt divatos lehetett, és az idők múlásával nem nemesedett és vált elegánsan követendővé, hanem felejthető, meghaladni szükséges trenddé süllyedt.

Az Emily Párizsban pontosan ilyen. A párbeszédekben és konfliktusokban mintha a Beverly Hills, a Melrose Place, a Gossip Girl – A pletykafészek vagy Az ördög Pradát visel történetei élednének újjá, ezúttal az Eiffel-toronnyal a háttérben. Szerelmi háromszög, majd négyszög a naiv hősnővel, az első pillanatban egyértelmű herceggel, a féltékeny barátnővel és a ha ló nincs, jó a szamár is baráttal. Megjósolható munkahelyi összecsapások, amelyben Miranda Priestly emberi oldalát ismerhetjük meg, hogy végül ne csak jelzésekben váljon mentorrá.

A sorozat első évadát szinte minden kritikus negatívan fogadta, így a Golden Globe- és az Emmy-jelölések igen megdöbbentették a közönséget. Majd jött a hír, hogy a Golden Globe valójában annak köszönhető, hogy a szavazóbizottság harminc tagját a készítők két éjszakás párizsi luxustúrával kívánták meggyőzni Emily értékeiről, ami az amerikaiak franciaországi életének klisészerű ábrázolásából állt, illetve abból, hogy a francia kultúrát a szeretők, a cigaretta, a lustaság és bizarr öltözékek ünnepévé silányította.

A közönség ugyanakkor megszerette a sorozatot, mivel az nem félt nevetni saját magán, és bevallottan ölelte fel a rágógumiszerű cukorvilágot, amit nem lehet komolyan venni. Az is tény, hogy mivel a francia nők az elmúlt években határozottan slamposabbakká váltak, mint az ember emlékeiben élő parisenne-ek, szívesebben néz az egyszerű halandó csillogó kosztümöket, mint unalmas és túlsúlyos párizsiakat, akiket egyébként az utcán láthat. Marylin Fitoussi jelmeztervező alkalmazkodott az elvárásokhoz, így Emily kosztümjei a kilencvenes évek Barbie babáit is megszégyenítenék.

A város ábrázolása Steven Fierberg kamerája előtt valóban álomszerű, a fényképezés mindent megtesz, hogy Párizst a fény városaként mutassa be. A díszletek és jelmezek tökéletességének megtartása mellett a legnagyobb előrelépés a második évadban a legfontosabb kritikára való reakció. Az első évadban a franciák rendre egymás között is angolul társalogtak, most viszont sokkal több francia beszélgetést hallani, és végre maga a főszereplő is szeretné megtanulni a nyelvet. Mivel ezt mérsékelt sikerrel teszi, ezért Emily már a nem mindent pillanatok alatt elintéző, minden hibát szerencsére fordító figura. Sőt,

a második évad inkább arra koncentrál, mi történik, ha Emilyt mindenki utálja?

Lily Collins jól kezeli a karakterét érő kihívásokat, és továbbra is kiválóan hozza végtelen naiva szerepét, aki gyermeki izgalommal fedez fel minden újdonságot.

Fotó: Facebook

A második évad jól ábrázolja azt a változást, amelyet minden más országban huzamosabb ideig élő külföldi megtapasztal: már nem teljesen úgy gondolkodik, mint otthon, de sosem lesz a helyiekhez hasonló. Ebben a tekintetben okos megoldás a forgatókönyvírók részéről, hogy Emily legújabb afférja nem egy amerikaihoz vagy egy franciához kötődik, hanem egy Párizsban élő brithez (Lucien Laviscount). Alfie karaktere azonban épp azokat a problémákat veti fel az angolokkal kapcsolatban, mint amelyet a sorozat az első évadban a franciák esetében megkaptak. Alfie cockney akcentusa egyszerre szexi brit és ad lehetőséget az amerikaiak számára vicces brit kifejezések használatára. Alfie bankár, szereti a futballt, úgy öltözik, mint David Beckham és „békáknak” nevezi a franciákat, vagyis egy személyben testesíti meg mindazt a sztereotípiát, ami egy még kellemes csomagban összerakható. Hasonló történik Emily ukrán csoporttársával, akit sikerült szlávosan hangzó, valójában görög eredetű névvel illetni, és aki nemcsak rosszul öltözik, de lop is. Vagyis mindent csinál, amit az amerikaiak a kelet-európaiakról tudni vélnek.

A sorozat egyértelmű pozitívuma, hogy Emily barátnője, Mindy (Ashley Park) több időt és saját történetet kap. A Mindy Párizsban spinoff valószínűleg túlszárnyalná az Emily sikerét, mivel a karakter érdekes háttértörténete és karrierútja minden mesés elem ellenére sokkal valósághűbb, mint Emily botladozása. Emily főnöke, Sylvie (Philippine Leroy-Beaulieu) is túlnő az első évad zsémbes főnök/szerető skatulyáján, így mindkét színésznőnek van lehetősége csillogni a tíz rész során. Camille Razat Emily féltékeny barátnőjeként azonban rosszabbul járt. Nem karakterfejlődést kapott, mindössze az első évad egysíkú támogató barátnője most ugyanolyan papírmasé intrikává változik. A legrosszabbul talán a Madeline-t, Emily amerikai főnökét alakító Kate Walsh járt, aki az évad második felében megérkezik Párizsba, hogy még inkább kiélezetté váljon az amerikai–francia ellentét. Bár Walsh kitűnő színésznő, és kihozza a legjobbat a nem túl szellemes párbeszédekből, az ember nem tud szabadulni a gondolattól, hogy ideutazása az egész sorozatot értelmetlenné teszi, hiszen elvileg Emily azért került Párizsba, mivel Madeline nem tudott utazni.

Az Emily Párizsban mindezzel együtt nem nézhetetlen. Sőt, délutáni kuckózásnak a karácsonyfa tövében, sütit majszolva kiváló. De igazi tartalom híján inkább csak időtöltés, ami felteszi a kérdést, mikor kapjuk a harmadik évadot, hogy végre történjen valami?

Borítókép: jelenet a filmből (Forrás: Facebook)