Szórakoztató, elgondolkodtató mesék és legendák Kőrösi Csoma Sándorról

Molnár Vilmos szellemes, meghökkentő, teljességre törekvő és mégis a különlegességekre is koncentráló elbeszélésfüzére ámulatba ejti az olvasót.

Budapest, 2021. június 10. A Térey-ösztöndíjjal 2020-ban elismert Molnár Vilmos csíkszeredai József Attila-díjas költő, író Budapesten 2021. június 10-én. MTI/Czimbal Gyula Fotó: MTI/Czimbal Gyula

„– Kedves édesapám, muszáj volt felmásznom arra a fára – válaszolt a gyermek Kőrösi Csoma Sándor –, olyan volt, mintha odafentről hívnának. Úgy éreztem, hirtelen hivatásom támadt. Az öreg nemigen értette, miről beszél a fia, mérgesen csak ennyit mondott: – Lehet, hogy – amint mondod – hivatásod támadt, de az bizonyos, hogy küldetésed nem, mivel sem én, sem más nem küldött. Hogy ezt máskor ne feledd, kicsit most ez a hajlékony mogyorófavessző veszi át a szót.” „A gyermek Kőrösi Csoma Sándor már addig is sok fának mászott fel a hegyibe, de ilyen kilátást, mint amilyen erről nyílt, még egyikről sem látott. Olyan volt, mintha az egész világ mindenestől ott terült volna el alatta. Ahogy szétnézett, valahogy még azt is látta, amit nem látott. Gyönyörködött is benne sokáig, nehéz betelni a világgal. Fentről nézve a szutykos részek sem olyan szutykosak, a sok hitványkodás sem látszik, amit az emberek elművelnek.” 

Molnár Vilmos Kőrösi Csoma Sándorról szóló, szellemes, meghökkentő, teljességre törekvő és mégis a különlegességekre is koncentráló elbeszélésfüzére, „rendhagyó legendáriuma”, a Kőrösi Csoma Sándor csodálatos cselekedetei ezernyi egyéb erénye mellett talán a fenti bekezdésben idézett szövegrészek esetén is tapasztalható „képes beszéd” írói eszközének sűrű használatával ejti ámulatba az olvasót. Olyan beszédmód ez, amelyikben a mondatok primer jelentésükön túl mindig van egy allegorikus, második jelentéstartalmuk is, amelyeknek megfejtése, „kihüvelyezése” (hogy egy tipikus Molnár Vilmos-szót használjunk e helyütt) boldog örömmel tölti el az olvasót. 

Azaz: olvashatják ezt a könyvet akár gyerekek is, mert szórakoztató, elgondolkodtató, remek szövegeket, meséket, legendákat kapnak, de legalább ekkora örömöt okoz a felnőtteknek az, amikor a második jelentésréteg, a metaforikus, szimbolikus, allegorikus háttér is felsejlik a sorok mögött: minden mondat nemcsak önmagát jelenti, hanem legalább egyrétegnyi önmagán túlmutatót is. Elképesztően gazdaggá teszi ez az írásmód és olvasásmódszertan a kötetet: olyan gazdaggá és sűrűvé, hogy kis terjedelme ellenére sem lehet (és nem is szabad) egyszerre végigolvasni. 

Fotó: Corvina Kiadó

Annyira sűrű lett Molnár Vilmos nyelvezete (tegyük hozzá: mindig ilyen volt, de erre a kötetre egészen töménnyé vált), hogy szinte minden mondata szentencia, bölcselet, példázat – ettől aztán a könyv olvasási, befogadási sebessége az ideálisra lassul, és csodás időket tölt az olvasójával. Molnár Vilmosnak még arra is van érkezése, hogy a szokatlan lelassulás okozta olvasói tanácstalanságot szinte bekezdésenként elsőrangú, pompás humorral oldja fel, afféle megnemesedett, alkotói észjáráson átszűrt, furfangos, mégis egészen légszerű, kifinomult székely humorral: „Kőrösi Csoma Sándornak mindig is erős nézése volt, de mióta farkasszemet nézett a Szfinxszel, annyira megkeményedett a tekintete, hogy ha rápillantott egy ellenszegülőre, az rögvest felhagyott minden szegüléssel, utána még három napig akaratgyenge lett.” „Aztán gondolják csak meg: olyan kevesen vannak, s olyan különleges nyelvet beszélnek, hogy népükből bárki egy nagyon előkelő és zártkörű klub tagjának érezheti magát. Annál úribb dolog pedig nincs is. India határán majd találkoznak angolokkal, azok tanúsíthatják, nagyon értenek a klubokhoz.” És még sok ezer ilyen fordulat. 

Csak azért, hogy mindegyre belefussunk egy-egy mondatba, amiről nyomban úgy érezzük, hogy de hiszen ez evidencia volt, csak valahogy mégsem gondoltunk rá egészen eddig, amíg Molnár Vilmos szavakba nem öntötte: „És köszöni, nincs szüksége a lóra, csak gyalog lehet jól megfigyelni a tájat, nyeregből még elkerülné a figyelmét, amit keres. De lelkére köti, ne tartsa hiába szegény párát az istállóban, lovagoljon rajta minél többet! Ha valamerre meg kell mozdulni, ne totojázzon, üljön fel rá! A ló is, az ember is akkor ér valamit, ha hasznát veszik.” Vagy: „Szivárványos szép jó napot, vérem, hát ni, hol vagytok! Tudjátok-e, hogy szinte elmentem mellettetek?! Ha ez a kicsike ott a sarokban nem kezd tiszta erőből ordítani magyarul, hogy adjanak még neki a kapros-ordás palacsintából, bizony Isten, nem veszlek észre! Ezért kell ordítani, mikor csak lehet, hadd hallják, hogy vagyunk!”

Molnár Vilmos: Kőrösi Csoma Sándor csodálatos cselekedetei. Rendhagyó legendárium. Corvina Kiadó, Budapest, 2021.

Borítókép: Molnár Vilmos író (Fotó: MTI/Czimbal Gyula)