Skotarczak neve nálunk ismeretlen, de a nyolcvanas években Lengyelország legnagyobb hatalmú, egyben legnépszerűbb bűnözője volt. Életének története egy titokzatos, idős hölgy – Nikos egyik korábbi szeretője – és egy fiatal újságíró párbeszédéből bomlik ki a filmben, részben valós eseményeket idéző, részben fiktív jelenetek során.
Az első negyven percben megismerjük az apja szigorától szenvedő Nikos gyerekkorát, aki végül Gdansk kikötői suhancai között találja meg a helyét és az életcélját: bűnöző lesz. Kicsiben kezdi, majd oda utazik, ahol a Kelet összeér a Nyugattal. A hetvenes évek vasfüggöny mögötti világában ez a hely bizony Budapest volt. Nikos itt kisvártatva rájön: nemcsak átverős pénzváltóként vagy apróságok csempészésével kereshet, de autók feltörésével és eladásával is. Ekkor alakul ki az életfilozófiája, amit a film készítői úgy foglalnak össze:
jobb egy évet úgy élni, mint egy tigris, mint húsz évet úgy, ahogyan egy teknős.
A második részben immár a lopott autók Németországból Lengyelországba irányuló exportjának vezéralakja, egy kaszinó tulajdonosa, a leggazdagabb lengyelek egyike. A nyolcvanas évek elején a Lechia Gdansk nevű labdarúgó csapat szponzora, ami a futballt kedvelő lengyelek körében nagymértékben hozzájárul népszerűségének növeléséhez. És mivel újra és újra egérutat nyer a tevékenységét mind árgusabb szemekkel figyelő rendőrség elől, a közvélemény szemében egyfajta népi hős lesz, aki rendre fityiszt mutat az igazságszolgáltatásnak – ám sorsát végül nem kerülheti el: hónapokat tölt egy német börtönben.
A harmadik részben beszáll a kábítószer-terjesztésbe, és drogfüggővé válik. Tapasztalnia kell, hogy a lengyel alvilág kíméletlenebb lett, és a trónkövetelők – konkrétabban: a pruszkówi maffia – nem tisztelik a régi nagyokat. ’98 áprilisában hal meg, egy go-go klubban kitört lövöldözés során.
Negyvennégy évet élt. Temetésére – ahogy a már említett, fiatal újságíró szájából elhangzik – többen mentek el, mint egy közjogi méltóságéra vagy egy sztáréra…
A Hogyan lettem szerelmes egy gengszterbe? tehát sorra veszi Nikos pályájának főbb eseményeit, de kissé sematizált képet rajzol a főszereplőről: annál többet, hogy jó volt abban, amit csinált, szerette a pénzt, és nehezen tudott ellenállni a nőknek, nem igazán tudunk meg róla. Életének tragikusabb fordulatai – nővére és első felesége öngyilkossága, a csaknem teljes családjának életét kioltó autóbaleset – szerepelnek ugyan a filmben, de nem kapnak különösebb súlyt. Ahogy a mellékszereplők sem: egytől egyig elnagyolt, vázlatos figurák maradnak.
De nem is ezek a csaknem háromórás opusz legnagyobb hibái. Hanem például az, hogy a készítők képtelenek végig fenntartani a néző érdeklődését: az első óra után alábbhagy a feszültség, és a harmadik óra unalomba fullad. A játékidőt nagyjából két órában maximáló, alapos vágás és a részletekben rendre el-elvesző forgatókönyv feszesebbre szabása mindenképpen javított volna a végeredményen.
A narráció következetlensége szintén zavaró: a történet fő elbeszélője az újságíróval szóba elegyedő, titokzatos hölgy, de mellette csaknem valamennyi főbb szereplő lehetőséget kap, hogy közvetlenül a kamerába nézve elmondjon néhány mondatot, vagyis átvegye az elbeszélő szerepét. És ha már a hölgyet említettük: a film végére elsikkad, ki is ő, holott funkciójából éppenséggel nem ez következne.
De hogy a pozitívumokat se hagyjuk említés nélkül: betétdalként jobbnál jobb számok csendülnek fel (még egy magyar dalnak is jut benne hely, ez pedig a Gyöngyhajú lány az Omegától); a vágás tökéletesen illeszkedik a zenéhez; a korhűségre nem lehet panasz, a Nikost életre keltő Tomas Wlosok erős alakítást nyújt.
A gyengeségek és az erősségek e sajátos együttállására leginkább egy magyarázat lehet: Maciej Kawulski társforgatókönyvíró-rendezőt nem a szocializmusból a vadkapitalizmusba átvezető – immár történelmi – korszak elemzése, a gengszterlét buktatóinak feltárása vagy a központi karakter lelki mélységeinek bemutatása foglalkoztatta elsősorban, hanem alkotásának stílusa.
A filmben így egymást érik a változatos beállítások, és akinek van rá szeme, láthatja, hogy az operatőr és a fényekért felelős stábtagok remek munkát végeztek az egyes jelenetek bevilágításakor. Ami pedig a hangulati elemeket illeti: az első két részben a humor dominál, a hangütés olykor nosztalgikus, olykor szatirikus, és a cselekmény gyakran vígjáték felé hajlik. (A mesélő például többször is kitér rá, hogy Nikos életében fontos szerepet töltöttek be az ablakok – hogy ebből mi következik, ezek után nem nehéz elképzelni). Az utolsó harmad ugyanakkor egy, az elmagányosodásról és önazonosság-vesztésről szóló művészfilmet idéz.
A Hogyan lettem szerelmes egy gengszterbe? tehát kissé széteső, inkább részleteiben, semmint összességében emlékezetes darab, ami meglehetősen vegyes benyomásokat hagy a befogadóban.
Távolról sem véres, indulatos gengszterdráma, mint Scorsese legjobb munkái – aki ilyesmire számít, szükségképpen csalódni fog –, sokkal inkább azok kelet-európai változata: helyenként fifikás, helyenként röhejes, helyenként csetlő-botló és tökéletlen – világa ugyanakkor jóval ismerősebb egy magyar néző számára, mint a tengerentúli alkotásoké.
Borítókép: A Nikost életre keltő Tomas Wlosok (Forrás: mafab.hu)
