A kelet-európai gengszter, aki nem akart teknős lenni

A „gengszterdráma” szó hallatán a hazai filmkedvelőknek bizonyára nem lengyel opuszok ugranak be elsőként, hiszen ezek nem jutottak el a szélesebb magyar közönséghez. A Hogyan lettem szerelmes egy gengszterbe? azonban változtat e helyzeten. A Netflix kínálatában szereplő háromórás eposz Nikodem „Nikos” Skotarczak felemelkedését, tündöklését és bukását mutatja be.

A Hogyan lettem szerelmes egy gengszterbe? tehát sorra veszi Nikos pályájának főbb eseményeit, de kissé sematizált képet rajzol a főszereplőről: annál többet, hogy jó volt abban, amit csinált, szerette a pénzt, és nehezen tudott ellenállni a nőknek, nem igazán tudunk meg róla. Életének tragikusabb fordulatai – nővére és első felesége öngyilkossága, a csaknem teljes családjának életét kioltó autóbaleset – szerepelnek ugyan a filmben, de nem kapnak különösebb súlyt. Ahogy a mellékszereplők sem: egytől egyig elnagyolt, vázlatos figurák maradnak.

De nem is ezek a csaknem háromórás opusz legnagyobb hibái. Hanem például az, hogy a készítők képtelenek végig fenntartani a néző érdeklődését: az első óra után alábbhagy a feszültség, és a harmadik óra unalomba fullad. A játékidőt nagyjából két órában maximáló, alapos vágás és a részletekben rendre el-elvesző forgatókönyv feszesebbre szabása mindenképpen javított volna a végeredményen.

A narráció következetlensége szintén zavaró: a történet fő elbeszélője az újságíróval szóba elegyedő, titokzatos hölgy, de mellette csaknem valamennyi főbb szereplő lehetőséget kap, hogy közvetlenül a kamerába nézve elmondjon néhány mondatot, vagyis átvegye az elbeszélő szerepét. És ha már a hölgyet említettük: a film végére elsikkad, ki is ő, holott funkciójából éppenséggel nem ez következne.

De hogy a pozitívumokat se hagyjuk említés nélkül: betétdalként jobbnál jobb számok csendülnek fel (még egy magyar dalnak is jut benne hely, ez pedig a Gyöngyhajú lány az Omegától); a vágás tökéletesen illeszkedik a zenéhez; a korhűségre nem lehet panasz, a Nikost életre keltő Tomas Wlosok erős alakítást nyújt.

A gyengeségek és az erősségek e sajátos együttállására leginkább egy magyarázat lehet: Maciej Kawulski társforgatókönyvíró-rendezőt nem a szocializmusból a vadkapitalizmusba átvezető – immár történelmi – korszak elemzése, a gengszterlét buktatóinak feltárása vagy a központi karakter lelki mélységeinek bemutatása foglalkoztatta elsősorban, hanem alkotásának stílusa.

A filmben így egymást érik a változatos beállítások, és akinek van rá szeme, láthatja, hogy az operatőr és a fényekért felelős stábtagok remek munkát végeztek az egyes jelenetek bevilágításakor. Ami pedig a hangulati elemeket illeti: az első két részben a humor dominál, a hangütés olykor nosztalgikus, olykor szatirikus, és a cselekmény gyakran vígjáték felé hajlik. (A mesélő például többször is kitér rá, hogy Nikos életében fontos szerepet töltöttek be az ablakok – hogy ebből mi következik, ezek után nem nehéz elképzelni). Az utolsó harmad ugyanakkor egy, az elmagányosodásról és önazonosság-vesztésről szóló művészfilmet idéz.

A Hogyan lettem szerelmes egy gengszterbe? tehát kissé széteső, inkább részleteiben, semmint összességé­ben emlékezetes darab, ami meglehetősen vegyes benyomásokat hagy a befogadóban. 

Távolról sem véres, indulatos gengszterdráma, mint Scorsese legjobb munkái – aki ilyesmire számít, szükségképpen csalódni fog –, sokkal inkább azok kelet-európai változata: helyenként fifikás, helyenként röhejes, helyenként csetlő-botló és tökéletlen – világa ugyanakkor jóval ismerősebb egy magyar néző számára, mint a tengerentúli alkotásoké.

Borítókép: A Nikost életre keltő Tomas Wlosok (Forrás: mafab.hu)