Látogatóközponttal bővül a százhúsz éves művészkolónia

Európában páratlan adottságú művésztelep jött létre Szolnokon a kolónia fennállásának százhuszadik évfordulójára. A fejlesztés idén újabb építkezés megkezdésével folytatódik a műteremházak szomszédságában. Az ide tervezett látogatóközpontban galéria, régészeti kiállítás és hangversenyterem is lesz. A máig megtett útról és a jövőről Verebes György Munkácsy-díjas festőművésszel, a Szolnoki Művésztelep vezetőjével beszélgettünk.

Eger, 2018. október 13. Verebes György Munkácsy-díjas festőművész az Élő magyar festészet 2018 című tárlat megnyitóján az egri Kepes Intézetben 2018. október 13-án. A Magyar festészet napja fő rendezvénye, a magyar festők három nemzedékének alkotásaiból válogatott kiállítás november 13-ig tekinthető meg. MTI Fotó: Komka Péter Fotó: Komka Péter

– Ők hogyan élték meg és túl a szocializmust?

– A harmadik korszak alkotótevékenységét a kommunista rendszer sajátos szervezési körülményei határozták meg. Talán Chiovini Ferenc az, aki már a harmincas években aktívan működött a telepen, majd a világháború után is az egyik legmeghatározóbb figurája maradt a kolóniának. Fényes Adolf például már nem tudott visszatérni, 1945-ben meghalt. Zádor István sem jött vissza. Ez önmagában is jelentős változást eredményezett. De nemcsak a szervezeti struktúra, az üzemeltetés módja is megváltozott, alkalmazkodott a szocialista rezsimhez. Mindezek ellenére jelentős művészek is alkottak itt a hatvanas évektől. Ők a mai napig a magyar képzőművészet kvalitásos személyiségeinek számítanak, köztük Baranyó Sándor, Berényi Ferenc, Bokros László, Fazekas Magdolna, Meggyes László, Palicz József, Rékassy Csaba, Ágotha Margit.

– A művésztelep 2002-ben ünnepelte fennállása századik évfordulóját. Milyen eredménnyel?

– Ebben az évben született meg a gondolat, hogy a csak névleg működő szolnoki egyesületet újjá kell szervezni, és ezzel együtt felújítani a művésztelepet, amely a kilencvenes évekig organikus módon működött. Az épületekbe az itt lakó bérlők egyénileg próbáltak lelket önteni, mindenki a maga módján, a kert elburjánzott. Ezt az áldatlan állapotot volt hivatva helyreállítani a 2002-es fejlesztési projekt. A kertet megtisztították, parkká alakították. Az egyik épületet teljesen felújították, és bevezették a műteremlakások új kiutalási rendszerét. Ezzel indult a kolónia negyedik korszaka. Jómagam 2002-ben érkeztem ide, azóta vagyok a művésztelep vezetője. Az egyéves kiutalási rendszer az önkormányzat döntése alapján működik. A határozat értelmében a műteremlakásokat egy évre lehetett elnyerni. A város így akarta biztosítani a kolónia dinamikáját. A lassú személycserék ellenére 2002-re némiképp megfogyatkozott a társaság, lakások maradtak üresen, mentek tönkre. A halaszthatatlanná vált rendbetétel a századik évfordulóra végre megvalósult. Ekkor nyílt meg itt két műteremlakás egybevonásából a térség legszínvonalasabb kiállítótere is, a Szolnoki Művésztelep Kert Galériája.

– Ám ez a felállás sem bizonyult örökkévalónak…

– Bebizonyosodott, hogy az éves kiutalási rendszer szakmai szempontból nem túl praktikus. Egy művész számára vagy túl hosszú, vagy túl rövid. Ahhoz, hogy valaki Budapestről Szolnokra bútorozzon, túl rövid. Ahhoz meg, hogy egy kiállítás anyagát megalkossa, túl hosszú. Elkezdtem különféle beadványokat továbbítani az önkormányzathoz, amelyekben több szempontból is megindokoltam, hogy a lakáskiutalási rendszert módosítani kellene oly módon, hogy amennyiben egy művész három hónapig szeretne itt dolgozni, akkor ne a lakáson múljon, hogy megtehesse ezt. Ha viszont hosszabb ­ideig szeretne itt maradni, négy-öt évig, akkor erre is legyen mód. Ma három évre kapható bérleti jog műteremlakásra, ami két évvel hosszabbítható meg. Öt év után újból kiírják pályázatra a műteremlakást. A benne lakó művésznek még kétszer van elsőbbségi joga további öt évi lakhatásra.

– Mire terjedt ki a beruházás, amely tavaly fejeződött be?

– A meglévő épületek teljes felújítása mellett két év alatt két szakmai létesítmény is felépült. Egy oktatóstúdióval ellátott grafikai műhely és egy szobrászműhely, amely szobrászüzemnek is nevezhető, hiszen öntőműhely, faragóműhely és raktár tartozik hozzá. Idén tavasszal egy új látogatóközpont létesítése is megkezdődik a művésztelep kertjében, az egykori szolnoki vár területén. Ez egy több mint 1300 négyzetméter alapterületű, kétszintes épület lesz, galériával, százötven fős koncertteremmel, irodahelyiségekkel. A fejlesztés a Szolnoki várkerület program része, a tervrajzok és a hozzá szükséges anyagi források már megvannak, a régészeti ásatások is lezajlottak. A feltárt leletek, a szolnoki vár maradványai az alagsorban tekinthetők majd meg. A beruházásnak jelentős idegenforgalmi céljai is vannak, ezekhez a művésztelep is igazodik. Egyik épületünk tetőterében campus jellegű szálláshelyeket alakítottunk ki, ahol a szimpóziumainkra, alkotótáborainkba érkezőket szállásoljuk el. Ezzel olyan rendszer állt fel, ami Európában is egyedülálló. Ezt nem én mondom, hanem azok a művészek, akik Szolnokra látogatnak. Magyarországon egyáltalán nincs ilyen adottságokkal rendelkező alkotóművészeti helyszín, de Európában is nehezen találni hasonlót. Ha az új látogatóközpont is felépül a kétszintes galériájával és a két nagyméretű rendezvénytermével, széles körű művészeti struktúrának lehetünk a haszonélvezői.

– Hogyan ünneplik meg az idei, százhuszadik évfordulót?

– Nagyon sokat mérlegeltük a helyzetet. A századik évfordulón, 2002-ben a Magyar Nemzeti Galériában nyílt átfogó kiállítás a Szolnoki Művésztelep száz évéről. Ebben az évben a Damjanich János Múzeummal tervezünk egy tárlatot válogatott anyagból, mivel nehéz évünk lesz, kezdődik az építkezés. A városvezetéssel összhangban úgy döntöttünk, hogy a hangsúlyt a 125. évfordulóra fogjuk helyezni. Addigra a látogatóközpont is elkészül, és mi is előállhatunk egy kiadvánnyal, amely remélhetően új megvilágításba helyezi majd a Szolnoki Művésztelepet.

Borítókép: Verebes György Munkácsy-díjas festőművész (Fotó: MTI/Komka Péter)