időjárás 14°C Evelin, Fülöp 2022. május 26.
logo

Mindig van tovább – Albert Ernő emlékére

Csinta Samu
2022.01.17. 19:00 2022.01.17. 19:07
Mindig van tovább – Albert Ernő emlékére

Sokáig foglalkoztatott, vajon milyen ember, apa lehet otthon valaki, akire sok diákgeneráció a szigorúság megtestesüléseként tekintett. Évtizedeknek kellett eltelniük, míg az idők kiforrták magukat, és megkérdeztem tőle: hazaérve a kabátjával együtt az igazgatói tartást is szögre akasztja? Őszinte csodálkozással kérdezett vissza: ennyire félelmetes lettem volna?

Most, hogy immár csak néhaiként emlegethetjük Háromszék legrangosabbnak tartott középiskolája, a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium másfél évtizeden át regnáló nagy tekintélyű igazgatóját, nyugtázzuk: az volt.

A magyarságtudat őre, a kommunista korokban sem szünetelő építkezés ösztönzője, a diákság érdekeinek emberséges védelmezője.

A kilencvenedik születésnapja másnapján, 2022. január 16-án örökre eltávozó, Sepsiszentgyörgy – Pro Urbe-díjas, a Magyar Érdemrend tiszti keresztjével kitüntetett Albert Ernő pályáját a márkanévvé váló iskolai kultúrcsoport megteremtése, a legendás házi dolgozatok, no meg az 1975-ös „plakátforradalom” – Erdélyt féltő diákok súlyos következményekkel járó plakátos „segélykiáltása” – szegélyezik. Utóbbinak maga is „áldozatul” esett, egy évvel később eltávolították a tisztségéből.

Annak a generációnak a képviselőjeként indult útnak, amelyet egy pillanatra elvakítottak a háború utáni években az emberség esélyét felvillantó kommunizmus „fényes szelei”. Hamarosan eszmélve azonban olyat alkotott, ami nem tartozik egy tanár kötelező feladatai közé. Annak jegyében, hogy az oktató munkája nem korlátozódik az órára való felkészülésre, illetve az óra megtartására, meghonosította a házi dolgozatok rendszerét, amelyek révén diákjait arra próbálta rávezetni, hogy egy tanéven át önállóan dolgozzanak egy témán, s abban lehetőleg örömüket leljék. Kezdetben irodalomtörténettel foglalkoztak, de miután a 60-as évek elején egyik tanítványa jelezte, hogy ő inkább a háromszéki népviseletről, varrottasokról írna, bekövetkezett a váltás. Annál is inkább, mivel egyetemistaként maga is foglalkozott népköltészetgyűjtéssel. Tanítványaival mintegy háromezer csíki és háromszéki népballadát, illetve azok változatait gyűjtötte össze, ezekből 425 került az 1973-ban megjelent Háromszéki népballadák című kötetbe. Akiket meg a Fennvaló nem „vert” meg a betű, az írás iránti érdeklődéssel, azoktól saját településük történetének felgöngyölítését kérte számon, az utcanevek történetének felkutatását, térképek készítését. Közöttük akadtak, akik két nyáron át kerékpáron járták a háromszéki falvakat, vártemplomokat, romokat mértek fel, fényképeztek le, ebből az anyagból született a roppant sikeres Várak és vártemplomok című kötet.

Legutóbbi beszélgetésünkkor azt mondta, mostanában leginkább az foglalkoztatja, hogy semmiképp se akar kialakulni valamiféle emberi viszony a többségi nemzet és a romániai magyarok között.

Nem akarják megérteni, hogy mi emberként akarunk itt élni, és az unokáink is. Éppen emberségünkben aláznak meg bennünket azzal, hogy a szimbólumaink, a magyar feliratok ellen indított buta perekben élik ki magukat soviniszta, korlátolt emberek. Miközben a pápa hetven nyelven mondja ki a béke szót, a mi nyelvünk ma is sértő ebben az országban. A bűnös ember mindig félti a napjait, mindig retteg valamitől. Bizonyára érzik ők is, hogy itt valami nagy bűn lappang. Ha megbecsülnének, talán még a román csapatnak is tudnék drukkolni egy-egy meccsen, de így képtelen vagyok mást kívánni, mint hogy verjék meg őket

– mondta.

Aki az utóbbi években találkozott vele, a hajdani szigorú igazgató úr helyett kedves, szinte joviális öregurat láthatott. Hogy mi a titok nyitja? „Hát kérem, nagy dolog az unoka. Az ember mindig keresi, mi volt, honnan jött. Nagyszüleim harisnyás csíkdánfalvi földműves emberek voltak, szüleim rengeteg áldozatot hoztak értünk. Mátyás unokám érkezésével az életünket látom folytathatónak. Csak renyekedve, örülve tudunk beszélni róla, a csintalanságát, a szófordulatait rágjuk egész nap. Mindent megváltoztatott, okoskodik, rombol is, de mindenekelőtt annak a reményét táplálja, hogy van tovább.”

Borítókép: Albert Ernő (Fotó: Hlavathy Károly)