A hazánkban is népszerű filmrendező szappanoperákhoz hasonlatos melodrámákat készít, amelyek alkotói tevékenysége révén művészfilmekké válnak. Most egy kórházi gyerekcseréről van szó, amely viszont minden abszurditáson túlmutatva remek alkalmat ad a rendezőnek, hogy a legfontosabb erkölcsi kérdéssel foglalkozzon. Azzal, hogy lehet-e hazugságban élni. Azzal, hogy aki hazudik önmagának vagy környezetének bármiben is, a lehető legnagyobb bűnök egyikét követi el.
Almodóvar minden filmjében, így most is arról beszél, hogy az élet bár bonyolult, de alapvetően szép, hogy soha nem szabad feladni a küzdelmet.
Mindez vizuálisan úgy jelenik meg, hogy pompázatos színkavalkád veszi körbe az anyákat, egy olyan tárgyi világ, amelyben jó élni. Másrészről pedig arról is szól a Párhuzamos anyák, hogy van megváltás, főleg akkor, ha a nő szövetségest lát a férfiban, aki pedig mindent megtesz, hogy boldoggá tegye a nőt. Nagyon szép gondolat ebben a filmben, hogy férfi és nő egymásra találásának kulcsa az, hogy a férfi annak a tömegsírnak a feltárásán dolgozik, amelyben a nő édesapja fekszik. A 72 éves mester a legfiatalabb generációt is helyreteszi a Penélope Cruz által alakított nő mondatai révén, aki kifejti a kórházi szüléskor megismert fiatal lánynak, hogy minden baj oka oda vezethető vissza, hogy a modern ember meg akar feledkezni a múltjáról. Nem is értjük, hogyan kaphatta meg mindezek után (az elmúlt időszak botrányos díjazásainak tükrében) a velencei filmfesztiválon a legjobb színésznőnek járó elismerést.
Borítókép: Jelenet a Párhuzamos anyák című filmből (Fotó: Cinetel)




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!