Murádin László nevét olvasva, hallva a szaktudományban elsősorban a nyelvjáráskutatás, a nyelvföldrajz kerül az előtérbe. De személye ismert az erdélyi újságolvasó nagyközönség előtt is: több száz ismeretterjesztő, nyelvművelő írása sokak számára jelentett utat a tudatos nyelvhasználathoz és egyben szellemi élményt, barangolást a nyelv varázslatos világában.
Péntek János professzor egyik pályarajzában a nyelvjáráskutató Murádint „Az erdélyi nyelvi tájak terepmunkása”-ként emlegeti. Érzékletes, sokatmondó besorolás, hiszen rajta kívül biztosan nincs olyan nyelvész, aki ennyi erdélyi, partiumi, moldvai magyar faluban kutatott volna, hiszen önmagában A romániai magyar nyelvjárások atlasza is, amelynek anyagát végül egyedül kellett összegyűjtenie, 136 települést jelent. De készített saját táji nyelvatlaszt is az Aranyos vidékéről, és állandó résztvevője volt a kolozsvári egyetem magyar nyelvészeti tanszéke moldvai és székelyföldi terepmunkáinak.
Élete fő műve – ahogy Szabó T. Attilának az Erdélyi magyar szótörténeti tár – A romániai magyar nyelvjárások atlasza 11 monumentális kötete. Ennek még Szabó T. Attila és munkatársai rakták le az alapjait, és önálló kutatócsoportra tervezték a megvalósítását. A két munkatársat azonban az ötvenes években politikai okokból eltávolították, így a velük együtt felvett Murádin Lászlóra maradt a hatalmas gyűjtő és adatrendező munka elvégzése. A kilátástalannak tűnő feladatot azonban Murádin hősies erőfeszítéssel elvégezte. A kézirat a rendszerváltozás után került Kolozsvárról Budapestre, ahol egy ELTE-s kutatócsoport alakult a kiadására. Az 1995-től 2010-ig tartó kiadási folyamat állandó pályázással, kísérletezéssel és új nyelvtechnológiai eljárások kidolgozásával is járt, így egyik ösztönzője lett a XXI. századi modern magyar nyelvföldrajz kibontakozásának.
A dialektológia azonban nem ér véget megbízható nyelvi adatok összegyűjtésével és kiadásával! A nyelvföldrajzi anyag értékelése, esettanulmányokban és monográfiákban való feldolgozása jelenti ennek a munkának a betetőzését. Murádin László ebben is jeleskedett, hiszen már az atlasz kéziratának az előkészítése során számos kisebb-nagyobb tanulmányt publikált a kolozsvári Nyelv- és Irodalomtudományi Közlemények hasábjain. Ebből a bő gyűjteményből később egy reprezentatív válogatás is készült Erdélyi magyar nyelvföldrajz címmel (2010).
Murádin László másik közismert arca a nyelvművelőé, a tudományos ismeretterjesztőé. Részben önálló nyelvi rovatok működtetőjeként, részben cikksorozatok írójaként több erdélyi napi- és hetilap munkatársa volt. Ebbéli színvonalas tevékenységét élete végéig folytatta, a könyvkiadási lehetőségek egyre kedvezőbb alakulása révén pedig sorra rendezte sajtó alá kisebb írásait. Ezek a nyelvi „miniatűrök” önmagukban is nagyon tanulságosak, de még erősebb hatást fejtenek ki csokorba kötve. Néhány kötetcím, amely válogatott írásait tartalmazza: A szavak titka (1977); Szavak színeváltozása (1983); Anyanyelvünk ösvényein (1996); Ki volt az a bizonyos Deákné? (2003); Anyanyelvi mozaik (2004); Babér és borostyán (2012); Hókuszpókusz (2014).
Murádin László kevésbé ismert tevékenysége a szerkesztői. A Román Tudományos Akadémia magyar nyelvű folyóiratának, a Kolozsváron megjelenő Nyelv- és Irodalomtudományi Közleményeknek 2007-től 2016-ig volt a főszerkesztője, de ő vitte a vállán a periodikát már 1968-tól, amikor szerkesztőségi titkárként lépett be a folyóirat stábjába. Ismerte szinte az egész kortárs erdélyi – sőt magyarországi – humán értelmiséget, kedves, barátságos, empatikus személyiségével bárkit megnyert a jó ügyek szolgálatára.
Munkásságát több kitüntetéssel is elismerték: Csűry Bálint-emlékérem (1974), Bogdan Petriceicu-Hasdeu-díj (1996), az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége Nyelvőrzés díja (2000), az Anyanyelvápolók Szövetsége Lőrincze-díja (2002), A Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztje (2011), A Tudomány Erdélyi Mestere díj (2015). Halálával fájó veszteség érte nemcsak az erdélyi, hanem az egész magyar tudományt és tudomány-népszerűsítést.
Borítókép: Murádin László (Fotó: Szabadság hírportál)
