Épp ezért komoly vállalás volt az Operaháztól a mű kiválasztása, annál is inkább, mert jó néhány éve a L’histoire de Manon-t a szerzőtől bizony kevéssé sikerült produkcióval adoptálták ugyanitt.
Ám ebben az előadásban nem volt olyan pillanat, ami ne lett volna a remeklésig csiszolva: az udvari miliő minden zavara a báli botrányoktól, egyáltalán a valódi érzelmek kimutatásától való idegenkedése oly tökéletes és finom mozdulatkórussal lett ábrázolva, ami felér egy történelemórával.
A több mozgáshagyomány ötvözésével összeálló színpadképek, ahol a virtuóz balettjáték és az udvari táncok éppúgy, mint a pas de deux megindító és páratlan technikai tudással előadott jelenetek úgy sodorják a nézőt a komor végkifejlet felé, s annyi pontos és mindig összhangra lelő inger ér minket, hogy a felvonásközi szünetekben úgy várjuk a folytatást, mint amikor az ember egy letehetetlen regényt olvasva kényszerből szünetet tart. A lövöldözéstől szerelmi mámorig tartó jelenetsorokban nagy volt a kihívás a látvány avagy a játék túlstilizálására, ám sikerült a darabhoz méltó mértéket megtalálni. Mindez pedig kiegészül azzal az élménnyel, hogy Liszt zenéje a fantasztikus akusztikának hála teljesen élővé válik, beépül minden rezdülésébe a darabnak – Medveczky Ádám dirigálása mellett az Opera zenekara elsőrangú élményt nyújt.
„A pompát tudni kell belakni” – írta Thackeray, s ez a megújult Operaháznak a Mayerling-előadásával maradéktalanul sikerült.
Borítókép: Részlet az előadás plakátjából (Fotó: Opera.hu)
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!